Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-08-09 / 32. szám
„HETI SZEM LE“ (32-ik szám.) 3 azt látom, hogy mindenütt még a nemzet hanyatlásának, a nép fogyásának okáért is, az individuálizmust teszik felelőssé. Az mdividuálizmus pusztulóban van. S rögtön elő áll az a fontos kérdés, hogy a kölcsönösség tanainak melyike fog fölülkerekedni az individiálizmus után ? főellenségei, a szocziálizmus és a kereszténység ma egyenlő erélylyel és erővel küzdenek ellene. De nem-e egy, a szocziálizmus s a kereszténység ? — Föltéve — folytatja Brunetióre, — hogy a kereszténység és szocziálizmusnak van néhány közös vonása; feltéve hogy egy cél felé törekednek, a mód, a melylyel azt elérni vélik, nem egy, pedig a mód kérdése igen fontos. Különböző módon igyekezni egy cél felé, alig tesz többet annál, mintha a cél is más volna. Két teljesen különálló tan a szocziálizmus s kereszténység s mindaz, a mi a szo- cziálizmusban jó, nem egyéb, mint a világi érdekekkel törődő kereszténység s az egyet len módja annak, hogy a szocziálizmusl megtisztítsuk a gyülölségtől, a mely hozzátapad az, hogy e világon kivül, Istenre alapítsuk. Ezek után a szónok, szerencsésen megválasztott szavakkal fejti ki, hogy aszoczia- lizmusnak szabadság, egyenlőség, testvériség dogmája, a keresztény vallás nélkül érthetetlen. A kereszténység a társadalmi kérdésben nem lát gazdasági, sem tudományos kér> dést, hanem erkölcsit. A kereszténység volt az, a mely legelőször hirdette, hogy mindenkinek jogában áll megkövetelni embertársaitól, hogy egyenlőnek és nem igavonó marhának tekintessék s a társadalomtól, hogy nem gazdagságot és tekintélyt, hanemszabadságotbiztositson neki. A kereszténység ilyenképpen úgy tűnik fel, mint az a hatalmas társadalmi tantétel, a mely leküzdi a társadalomellenes individualizmust és a természetellenes szo- czializmust. Ha a szónoklat mélyére hatunk, a mely nem egyéb, mint a keresztóny-szoczializrous védbeszéde, könnyen állítjuk azt, hogy a „Revue des Deux Mondes“ -— kiváló szerkesztője nem válhatott el azon keresztónyektői, a kik épen a keresztény vallás társadalmi munkásságát követelik. Mi lesz ennek a h rcznak és vétely- kedésnek vége? — folytatja a szónok. Ez nagy kérdés. Bizonyosnak látszik, hogy az individu- álizmus egyrészt előkészítette a szocializmus uralmát s másrészt a szocziálizmus fölvilágosította a gondolkozókat. Brunetiére idézi egy német bölcsész ezen mély értelmű mondását : — Vigyázzatok a szocziálizmus győze- delmére és ne örüljünk neki túlságosan, mert kivihetetlensége által könnyen visszavethet a középkori kereszténységre. Röviden kívántunk utalni Brunetiére beszédére, mert mutatja azt a keresést és kutatást, a melylyel ma Francziaországban a jobbak, érezve a jelen állapot tarthatatlanságát — el vannak foglalva. Hírek. Nevezetes eset merült , föl legutóbb vármegyénkben, mely eset, a mily jellemző az administrationak lelkiismeretességére, — ép oly érdekes jogi szempontból is. Ismeretes dolog, hogy a lelkészeknek minden • év végén törvény erejénél fogva a szolgabiróságok utján a vármegyéhez kellett felterjeszteni az anyakönyv másod példányait megőrzés végett. Nos, ezek a lelkészek által pontosan felterjesztett anyakönyvek a vármegyénél 1860 tói kezdve mind egy szálig elvesztek. És most a vármegye a lelkészektől azt kívánja, hogy az anyakönyveket 1860-tól újból Írják le és terjeszszék be. A lelkészek azonban nem hajlandók •— és teljes joggal teszik — csak úgy szívességből elvégezni ezt az igen terhes munkát. Nagyon sok szó férne a vármegyének ezen példátlan könnyelműségéhez ; annyit azonban kijelentünk, hogy ha már a hatósági közegek elkövették ezt a könnyelműséget, — jogosan nem kívánhatják a lelkészektől, hogy ők adják meg annak súlyos árát, — hanem a hatóság utalványozzon ki részökre e terhes munkáért megfelelő és méltányos dijat. Vármegyénknek országos nevű két szülötte halt meg a napokban. Az első E. Kovács Gyula, a kolozsvári nemzeti színház és a Petőfi-társaság tagja, a ki midőn a segesvári Pe- tőfi-ünnepen Jókainak „Apotheosisá“-t szavalta, napszurást kapott és pár nap múlva belehalt. Az országos hirü és kedveltségü művész, vármegyénkben 1839. febr. 14-én Gebén született, Nagy-Ecseden nevelkedett és sokszor időzött szeretett megyéjében. — A másik nevezetes halott Teleszky István volt igazságügyi államtitkár, 1887 ben az Ugocsamegyei nagy-szőlősi kerület orsz. képviselője, ki 1836-ban ápr. 4-én Szatmáron született, hol atyja Teleszky János gyakorló orvos volt. A megboldogult országos hirü jogász volt, a kit — hir szerint — legutóbb Széli Kálmán az igazságügyi miniszteri tárczával is megkínált. Egyházi kinevezés. Ő Felsége a király a munkácsi gör. szertartásit kerületi egyházmegyében megüresedett káptalanon kívüli szatmári főesperességre Melles Emil szatmárnémeti gör. kath. lelkészt nevezte ki. A katonaság köréből. Lépes Ödön honvéd százados városunkból a saját kérelmére nyugdíjazott Solymossy István főhadnagy helyére Nagy-Károlyba helyeztetett át. — Honvédzászlóaljunk Husztról, hol dandárösszpontositással voltak gyakorlatok, múlt pénteken négy heti fárasztó gyakorlat után visszaérkezett s f hó 12-től 24-ig az ide bevonuló körülbelül 400 tartalékossal fog őszi gyakorlatokat tartani ; ezután újra elutaznak összpontosításokra. — A cs. és kir. 5. gyalogezred helybeli zászlóalja ma reggel indult el Miskolczra, honnan Kassára mennek összpontosító gyakorlatokra. Egyházmegyei hírek. Fiszter Károly Fehér-Gyarmatra, Komka Vilmos Felső-Vissóról Ungvárra, Szépi Béla Fehér-Gyarmatról Felső- Vissóra helyeztettek át káplánokul. Pád- SZ. Antal perselyében begyült e héten 67 frt 35 kr., mely összegből 30 frt papírpénzben egybegöngyölve bizonyára egy kézből jött. Isten áldása maradjon a nemes lelkű adakozókkal ! Előléptetések. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter Augusztiny János postafelügyelőt 1600 frt rendes fizetéssel a VIII. fizetési oszt. 2-ik fokozatába, Patócs Ádám segédellenőrt 1000 frt rendes fizetéssel a X-ik fizetési oszt. fokozatába, Fekete Róza távirda kezelőnőt az 500 frtos fizetési fokozatba léptette elő. EskÜVŐ. Dr. Gobi Alajos helybeli jóhirü orvos f. hó 5 én tartá esküvőjét Kossuth Gabriella úrnővel dr. Gobi Adolf elhunyt orvos öz— Hát nem egyforma-e minden nap? A péntek talán roszabb, mint a többi ? — Hiszen a hús pénteken ép oly jó, mint vasárnap. — Akinek csak egy kis műveltsége van, elitéli a régi, elavult szokásokat! — Én ép oly jó keresztény vagyok, mint a többi, s mégis húst eszem. Ízetlen megjegyzéseit mindenki oly hangosan tette, hogy mindenki meghallja és a helyeslés halk moraját vívja ki. Egyedül József kisért minden uj megjegyzést elfogulatlan hangos nevetéssel, a mely bántotta a támadókat, de épen nem hallgattatta el. — Pinczér, kiáltott oly hangosan, amint tőle kitellett, egy nagy adag marhasültet 1 Minden oldalon mély csend állott be. A pinczér elbámult; azt hitte, hogy roszul értette, és Józsefnek meg kellett ismételnie. — Egy nagy adag marhasültet, ha nem lennék terhére. Minden szem a tanuló felé fordult. — Komolyan beszél-e ez a gyermek ? újonnan jöttek végre a terem közepén foglaltak helyet. Egy pinczér azonnal előttük terem és kérdi: — Marhasültet, borjuszeletet vagy rostélyost tetszik parancsolni ? — De hisz, pinczér, ma péntek van! — feleié József. — Mi bőjlöst eszünk, tévé hozzá az anya. — Mindegyik asztalnál húst ettek, némelyek teljes tudatában az egyházi törvénynek, mások, sajnos, nem is ismerve azt. Józsefnek tiszta zengzetes hangja tárogatóként hangzott vissza valamennyinek lelkiismeretében. — Hát miért nem olyan a péntek nap, mint más nap ? — kérdó szomszédjától egy kövér kereskedő, akinek ha ugyan tudta, nagy oka volt elfeledni, hogy pénteken tiltva van a husevés egy katholikus asztalánál, — Úgy látszik, — amint legalább ón látom — feleié a társa gúnyosan, hogy ezen a napon a pecsenye nem izük mindenkinek. Az elitélendő gúnyos megjegyzések sorról sorra jártak és a legnagyobb Ízetlenségig fajultak — Talán végre ő is a mi rendszerünkhöz tért. A marhasültet felszolgálták, József pedig annyi részre osztá, ahány Ízetlen megjegyzést hallott és az egyik vendég sovány kutyája felé fordulva oda vétó neki az első darabot. — Nesze, öregem, vedd, hiszen a péntek nem alább való, mint másnap. Egy néhány ábrázat megnyúlt. Nesze, a másik, — mondá ismét, te éhen kórász, hiszen a hús pénteken ép oly jó, mint vasárnap. Csendes mormogásokat lehetett hallani. Józsefnek azonban eszeágába sem volt megállani a félúton, villáján tartá a harmadik adagot. A kutya mohó vágygyal, fülét hegyezve és farkát csóválva kísérte szemével minden mozdulatát. Ah, hiszen te neked olyan értelmes pofád van! Te neked csupa szellemmel kell telve lenned, teve hozzá oda dobván a hus- darabot, — mert látom, hogy elítéled az elavult régi szokásokat. A kutyának gazdája, megbosszankodva
