Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-01-25 / 4. szám

HETI SZEMLE“ (4-ik szám.) J2 vérfürdőbe fulasztá a nép alkotmá­nyos jogát. A képviselő választá­soknál pedig, a mint a legközelebb múlt választások igazolták, a hatalmi erőszak, furfang, vesztegetés, fegy­veres erő és törvénytelenség minden eszközét felhasználta, hogy a nép jogát megsemmisítse és saját hatal­mát megmentse. És hogy e brutális rendszert a jövőben is fenn akarta tartani, bi­zonyítja az, hogy Apponyi inter- pellatiójára kijelenté, hogy a válasz­tási törvény revíziójára nem is gon­dol, — bizonyltja az, hogy az 1899-i összeírásoknál iszonyú szavazatirtást *#tt_végbe az ellenzéki kerületekben s íéajd |inindenütt megapasztotta a szaj^^^^számát. Hogy többet ne emlyjtsünldt az ellenzéki Trencsény- ben %z 1896-i összeíráshoz képest 3463 s^tazatot irtott ki, igy a tiszta néppárt? vtLrnai kerületben 836-ot. a csaczaibano56-ot, a jómódú intelli­gens Veszprém megyében 582-őt, Beregben 305-öt, Az apasztás aránya azonban még nem ad hű képet a rendszer lelketlenségóről; mert hi­szen azt is tekintetbe kell vennünk, hogy ezen átlagos számok úgy ál­lottak elő, hogy a kormánypárti kerületek szavazóinak száma meg­növekedett, s az ellenzékieké az átlagos számnál nagyobb mérték­ben fogyott. Hiszen nem feltünő-e, hogy inig például Beregben a kor­mánypárti m.-kaszonyi, munkácsi kerületben növekvés van, az ellen­zéki felvidéki kerületben 718-al fo­gyott a szavazók száma s ez az oka, hogy az átlag apadás csak 305. És igy van ez mindenütt az országban. A mostani béke-alkudozásoknál is a Tisza-rendszer nem oda üt a hova néz. Akiegyezés kérdése nála csak taktikai eszköz. A választási törvények revisióját szeretné min­den áron kikerülni, mert érzi, hogy szabad tiszta levegőben egy óráig sem élhetne. Nem is lesz odáigbéke és jólét az országban, nem is lesz biztosítva addig az alkotmány, nem lesz ki­irtva addig a nemzet minden életerét megbénító korrupczio, a mig a tiszta és szabad választások biztosítva nem lesznek a szavazati jog kiterjeszté­sével, a census igazságos megálla­pításával, a kerületek arányos be­osztásával, a községenkinti titkos szavazással, a hatóságok hatalmi befolyásának a választásokra teljes kizárásával és választási visszaélé­sekben pártatlan bíróság kijelölé­sével. Ez fontosabb minden más kér­désnél, még a kieegyezésnél is, mert csak ettől remélhetjük a 67.-i ki­egyezésnek is jogfeladások nélküli fenntartását, ettől várhatjuk a jövő­ben összes bajaink megorvoslását. X. Városi biztosítás. Nagy Károly város képviselőtestületé­nek egyik tagja a képviselő testületi gyűlé­sen felvetette azon kérdést: vájjon nem le­hetne-e a biztosítási ügyet a város által kezeltetni ? A biztosítás nemzetgazdaságtanilag ma már oly fontos kérdés, mely téren teendő minden kezdeményező lépés komoly meg­fontolás tárgyává kell, hogy tétessék. A városi biztosítás eszméje a mily nagyhorde­rejű kérdés, épen annyira igényli a beható eszmecserét, mert hiszen egy egész város lakosságának legfontosabb vagyoni érdekei fűződnek hozzá. Az indítványozó — tudtunkkal — a kér­dést fináncziális és erkölcsi okokból vetette fel még pedig oly formán, hogy a biztositási ügy kezeléséből eredhető jövedelem a város háztartásának némi részben való fedezésére fordittatnék, erkölcsi okai pedig azok volná­nak, hogy a kártérítési esetek a város köz- tekintélye alatt sokkal méltányosabb megol­dást nyernének. Tagadhatatlan tény, hogy a biztositási ügynek a jelenlegi rendszer melletti kezelése nagyon sok visszaélésre, s annak folytán temérdek panaszra ad okot és az ügy reformja már soká nem késhet. — Mert — tisz­telet a kivételeknek — a biztositó társasá­gok által jutalékra szerződtetett ügynökök, saját anyagi hasznuk, vagy pedig megélhe­tésük szükségességétől ösztönöztetve, a biz­tosítási ügyhöz nem értő közönséget igen gyakran rászedik az által, hogy vagyonukat értéküknél sokkal magasabbra biztosítják, fizettetik velük a magas biztosításnak meg­felelő dijakat, és mikor a kártérités esete előáll, a gazda reményeiben megcsalatkozva látja, hogy hiába fizette a magas dijat, azért alig kap annyi kártérítést, mint a mennyiz tényleges kára kitett. És ez ellen nincs orvoslás, mert hist a törvény világosan kimondja, hogy a biz­tosítás nyerészkedésre fel nem használható, de sajnos, nem intézkedik az iránt is, hogy a közönség megkiméltessék attól, hogy ily nyerészkedészi hajlamának tér nyittassák. Maguknak a biztozitó társulatoknak ál­lana első sorban érdekükben az, hogy tisz­tességes és mogbizható biztositási felvételek alapján állítanák ki a kötvényeket, a mi a mai proviziós rendszer mellett ismét nem lehetséges. Ily felvételek eszközlésére termé­szetesen leghelyesebbnek látszik a helyi ügynökök által eszközlendő felvétel, mert hisz a helyi ügynökség a közönség részéről na­gyobb bizalomra számíthatna. Ugyde a helyi ügynökök, a csekély jutalék fejé­ben legkevésbbé igyekeznek azon, hogy városaik vagy községeikben a biztositási ügyet saját kezeikbe tereljék, a nyerészke­dését szem előtt tarló társulat tehát az utazó ügynökökkel kénytelen magán segíteni, hogy üzletkörét, terjeszthesse. A biztositási ügy sok aprólékosságára ktterjeszkedni nem czélom, de az ügy reform­jára nézve feltétlen s elengedhetlen köteles­ségnek tartanám, hogy a biztosítás alapját képező felvételeknek reális alapon, a kötvé­nyeknek a valóságos állapotot legjobban megközelítő kiállításának kötelezettségét ma­gukra a biztositó társaságokra bíznám, az által, hogy kötelezném őket arra, miszerint a közölt adatok alapján utánszámitásokat eszközöljenek és a számításoknak meg nem felelő magas értéket ne biztosítsák. Termé­szetes, hogy nem értem ezen eljárást alkal­a falu népe, habár nagy nehezen, de bele­törődik, hogy a kántor uram asszony sze­mély nélkül egyedül ballag majd be a mennyországba. Ezt igy megjósolták. De csodák cso- dája-bár soh-se történt még-most az egyszer mégis csötörtököt mondott a falu öregebb aszonyinak is a jósló tudománya. Mert ta­nító uramnak, bár senki sem tudta, motosz­kált fejében egy barna leányka, a kinek kedvéért a bus agg legénység sivárköntösé­ből kivedlett és vigan a házas életnek édes bus jármába ép úgy belepotytyant, mint kívüle sokan. * Régen valamikor az öreg Kárpátok pázsitos lábánál együtt játszadozott egy gyermek ifjú s lány. Hangos nevetéssel, vi­dám kaczagással betölték a tájat s minő boldogság volt, hogyha azt a lepkét, melyet már oly régen üldözőbe vettek, végre rabbá tették. Együtt szedegették tarkavirágait a pompázó rétnek s koszorúba fűzve örömmel helyezték annak a korhadó keresztnek tö­véhez, mely utjokba esett, midőn haza tér­tek. És boldogok voltak. Mindennap reggele uj örömet hozott a játszótársaknak és ártat­lan szívok még nem vette észre, hogy az ]örömöket a leáldozó nap magával is vitte. Másnap másat hozott. De olyan az élet. Megirigyelte az ár­tatlan játékot, s az idő kerekén hozott egy oly napot, melyen válni kellett. Utjok szétágazott. A fiút elvitték tá­voli vidékre tudományt gyűjteni, a leányka maradt. A gyermek és öreg nagyon hamar fe­led, a külömbség csak az, hogy a gyermek­kori emlék még visszatér, öregkor emlékét elviszi az idő. Most is csak az történt. Uj játszótárs mellett feledték a régit. Az idő meg halad. S azt a szép játékot, amelyet az ember, mint gyermek kezdett meg, a melyet ké­sőbben annyit emlegettünk, kíméletlen kéz­zel durván szakítja meg. S különös az em­ber. A miben az élet nehéz perczeiben oly jóleső vágygyal keres vigasztalást, azt mi­kor élvezte és elkeli hagynia, olyan könnyű szívvel feledi a múltat, s lép az ifjú korba. De jól is van ez igy. Minek a fájdalmat kétszer is érezni. Jobb észre sem venni, hogy határhoz értünk, melyet ha át léptünk vógkép búcsút veszünk gyermekéveinknek minden örömétől, egész életünknek legszebb napjaitól. A gyermek ifjú lesz. Ekkor már vá­gyai űzik, hajtják tovább. És még jó sze­rencse, ha ifjú vágyait csapongni nem hagyá, nehogy szárnyszegetten keljen visszatérni, hogy nagyon és sokat csalódott szivében rideg közönyösség nyughelyét ne leljen, öregifju legyen. Történetünk hőse vigyázott magára. Ő hamar belátta, hogy bizony ő reá a bölcs Gondviselés nem a tudományok böngészését bízta. így lett tanítóvá. És ezen téren meg­állja a sarat, a haladó korral ö is együtt halad, kitartva biztosan. Tanult, jött, ment, végre, mint Noé bárkája sok hányatás után pihenőre talált igy talált nyughelyre sok bolyongás után Akszuboródon az uj tanító ur. Innét látogat el szabadidejében kis vá­rosába a szomszéd vármegyének. A ki itt ismerős az gyakran láthatja, hogy egy jó­ságos ősz férfival egy lányka, mint az ősz és tavasz összeölelkezve minden nap regge­lén mennek a templomba. A templomajtóba egymástól elválnak, az ősz kántor és szép ifjú unokája, a mi uj kántorunk régi játszótársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom