Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-01-25 / 4. szám
3 »H ETI S Z E M L E“ (4-ik szám) mazhatónak a kiszámítás alapján meg nem becsülhető ingóságokra, de igenis fellétlenül az épületekre és terményekre. És itt kezdődnék első sorban a városi biztositás tagadhatatlan előnye. Mert legkevésbbó tételezhető fel, hogy egy város, mely mint erkölcsi testület kezeli a biztosítási ügyet, ne igyekeznék azon, hogy lakosainak ezen legfontosabb érdekét figyelmen kívül hagyná. Második előnye az volna, hogy a tömeges biztositás esetén sokkal móltányosabb és olcsóbb díjtételeket tudna kieszközölni, mint a milyeneket kieszközöl az egyes gazda s igy a biztositás olcsóbbá válnék, habár tagadhatatlan, hogy a mai díjtételek eléggé méltányosak. Harmadik és legfontosabb előnye lenne a város állal kezelt biztosítási ügynek a kártérítéseknél. Mert a kártérítés mai rendszere nem felel meg a jogosság és méltányosság kérdésének. Különösen áll ez az úgynevezett avulási járaiék számítását illetőleg. És ha egy város, mint erkölcsi testület tényleg kezébe venné ezen ügyet, úgy figyelmét e körülményre okvetlenül ki kell terjesztenie. Ma valamely épület bármennyi éven keresztül is biztosíttassák egy és ugyanazon társulatnál, a biztosított érték és az érette fizetendő dij mindig ugyanaz marad, mert a kötvények megújításánál a gazda sem veszi figyelembe, a társaság sem figyelmezteti arra, hogy az épület értéke mindig csökken, s a társulat koczkázata mindig kisebb lesz, mig a biztosított fél mindig ugyanazon kötelezettséget viseli és teljesiti. Kártérítés esetén azután a társulat leszámítja magamagának az avulási járadékot még pedig meglehetős busásan. Legméltányosabb volna a biztosítási díjnak az avulásnak megfelelő csökkentése úgy, hogy a tulajdonos is meglenne nyugodva e tekintetben, hogy ha kár esetén avulás czimén vészit, legalább kevesebbet vészit. De ezek mind oly dolgok, melyek a mai rendszer megdöntése mellett lennének elérhetők, de ha a város kezeli a biztosítási ügyet, kötendő szerződésében mindenesetre kedvezőbb avulási járulékot állapíttathat meg, mint a milyen a jelenlegi, a társulatok által egyoldalulag megállapított feltételek. És ez a biztosított közönségre nézve igen nagy előny lenne. A városi biztosítást csakis a kötelező A többi már régi, nagyon régi mese. Egy ifjú és leány egymást megszerette és midőn az ifjú édes boldogsággal kérdező a lánykát, eljösz e ón velem, leszesz-e a társam, hogy majd együtt éljünk szerényen, boldogan, a hol ón dolgozom, te pedig vigasztalsz nehéz munkámban, ha csüggedés megrohan ; a leány lágy suttogással, édes hangon, boldogsággal, ráfelelte, hogy igen. És azóta boldog nemcsak az ifjú pár, a község maga is, csak vén asszonyaink restellik egy kissé, hogy jóstudományuk csötörtököt mondott. Károlyi. Amerika Nagy-Zalacskán. Annyi bizonyos, hogy Amerika Nagy- Zalacskától legalább is tízszer oly messze van mint Makó Jeruzsálemtől. A geográfiából tudja mindenki, hogy Amerika egy nagy világrész. Nagy-Zalacska meg egy másik világrész egyik obstrukcziós országában levő felvidéki megye szobránczi járásának csinos községe. Amerika a világpolgárok hazája, — biztositás alapján lehetne legczélszerübben eszközölni. A biztosítási ügy ma már oly előhaladott stádiumban van, hogy annak áldásosságáról már a köznép is teljesen meg van győződve, s nem hiszem, hogy a kötelező biztositás behozatala nehézségekbe ütköznék s nagyon természetes, hogy a kötelező biztositás esetén a városi, illetőleg községi hatóságok lennének egyedül hivatva arra, hogy az ellenőrzés nem csekély munkáját keresztül vigyék. A kötelező biztosításnak egyes városokra vagy községekre való alkalmazása, mégha megengedtetnók is, sokkal inkább találna ellenszegülés és elégedetlenségre, mint egy általános, az egész országra kiható törvényen alapuló rendelkezés, mert hisz tapasztalatból tudjuk, hogy a mit a városi hatóság tesz, mégha javára is szolgál a közönségnek, önkénykedésnek, sőt zsarnokságnak tűnik fel.*) A város által kezelendő biztositás eszméjének egyik legnagyobb akadálya a biztositó társulatokkal kötendő szerződés lenne. Mert arra még gondolni sem lehet, hogy egy például 4—500 házzal bitó város több társulattal köthetne szerződést a biztosítások lebonyolítása czóljából. Hiszen az évi esedékes dij váltók kezelése, a biztosítási dijak behajtása, a társulatokkal való elszámolás annyi kezelési nehézséget idézne elő, hogy sokkal több költségbe kerülne az adózó közönségnek, mint amennyi esetleges haszna lenne a nyerendő engedményekből. Tehát szerintem csakis az egy társulattal kötendő szerződés lenne keresztül vihető, ez is csak úgy, ha a biztositó közönség kényszerittetnék a társulatnál leendő biztosításra, amely ismét majdnem kivihetetlen eszmének látszik, mert egy ily irányban hozandó szabályrendelet ellenében a konkurrens társulatok mindent elkövetnének, hogy az megerősitóst ne nyerhessen. Még a szabad egyezkedés útja látszik lehetségesnek, oly formán, hogy a város által kötendő *) A kötelező biztosításnak mi barátai vagyunk, hiszen az egy uj adónem lenne, melyet akarva nem akarva teljesíteni kell. Igen sok szegény gazda és földmivelő talán el sem tudná viselni, amennyivel inkább, mert különben is nagy adók sújtják ezt a szegény népet. De épen azért a kérdés megvitatása soha sem árt. Szerk. Nagy-Zalacska lak agyarosodásnak indult hajdan erős tótok. it mindenütt úgy valószínűleg Amerikáb u íS van kút bőségesen, hanem Zalacskán u Per fia legyen, aki eltudná danolni azt a magyar nótát, melyben az van mondva, hogy : „minek nincsen minden lánynak kút az udvarában“ — mert annyi itt kérem a kút, hogy a sok kutgém láttára nem éppen hétköznapi csodálkozás szállja meg az embert. Amerika és Nagy-Zalacska között — világos — hogy óriási a külömb- sóg s mégis a véletlen szeszélyes játéka oly befolyást adott Amerikának Nagy-Zalacska történetébe, hogy azt elhallgatni egy érze lemdus kebelnek nem lehet. Általános a panasz, hogy rengeteg magyar polgár vándorol ki a mai kor úgynevezett kincses hazájába, Amerikába. Felhozzák a kivándorlás hátrányait — részemről ezeket mind aláírom — hanem a kivándorlásnak van néha jó oldala is, teszem fel az, hogy a melegebb éghajlat alá költözöttek nem feledkeznek meg övéikről, küldenek pénzt bőven haza s az sem ritka dolog, hogy ha az illetők jobb sors osztályosai, készséggel nyitják meg erszényüket az Isten diszerződés-nyerte előnyök szerint eszközlendő biztosításhoz a gazdaközönség szabad hozzájárulása tartatnék fen, vagyis hogy a ki meggyőződött arról, miszerint a város tekintélye alatt, kötött szerződés mindenben czél- szerü, az csatlakozhat, de nem kényszeríthető. Mindenesetre, azok, kik igy ily városi biztositás eszméjét keresztül vinni akarják, ne a képviselő testületnél keressek a megoldást, hanem egy az összes háztulajdonosokból álló gyűlés elé vigyék a kérdést, a hol feltárva az előnyöket, ha nem is az összes, de legalább nagyrészót megnyerve az eszmén- nek, lépnének alkudozásba a nyerendő feltételek és előnyök iránt egy vagy más társulattal. Legkevesebb nehézséget okozna a biztosítási dijak beszedése. Mert én meg vagyok arról győződve, hogy egy társulat, mely ily nagyarányú biztositás elnyerése végett konkurálna bizonyára gondoskodnék arról, hogy a dijakat saját közege által szedesse be és e tekintetben a városra nézve semmi teher sem háramlanék. Hiszen afbiztositó társulatok ma is tartanak fen ügynökségeket, melyek szívesen vállalkoznak egy pár száz forint behajtására is alig 2-3°/o jutalék fejében s ha a városi biztositás által igy pár ezer forint behajtása utáni jutalék lenne kilátásba, bizonyára arra is akadna szívesen vállalkozó, de még rendes biztosítási iroda felállításába is bele menne bármely társulat. A városnak pedig közvetítési dij fejében meglehetős szop összeget lehetne pénztárába bevételezni. Végeredményében én a városi biztositás eszméjének feltétlen hive vagyok, és azt nem .tartom keresztülvihetetlennek. De a városnak mint erkölcsi testületnek szerepét kizárólag egy előnyös szerződés megköltósóre, a biztosítási díjtételek és a kártérítés méltányos megállapítására szorítanám, egyebekben pedig szabad rendelkezést biztosítanék a társulatnak. A biztosítási díjnak a város által leendő behajtását pedig semmi esetre sem tartom megengedhetőnek. Nagyjában ezek azok az elvek, melyekkel a városi biztositás eszméjét előre vihetőnek találom, de szívesen meghajlok, ha valaki meggyőz egy helyesebb eszmével. . Nemo. csőségének előmozdítására. így tett a nagy- zalacskai kivándoroltak egyike is, Rónyák Mihály, ki egymaga meghálálandó Isten jóságát — 800 forintot küldött szeretett volt plébánosának Tahy Ábrahám urnák, hogy az összegből egy uj harangot szerezzen a r. k. plébánia-templomnak.jj Nagy-Zalacskán voltak ugyan eddig is harangok, — hanem minők ! A gondviselés nem áldott meg ugyan a nyelvek tudományával, hanem a fülek adományából juttatott számomra bőven — valóban nemzetközi füleim vannak. S mégis midőn az említett községben időztem, a templom tornyainak aljában állva, a legjobb akarat mellett is, alig hallhattam a harangok szavát. Nem csoda hát, ha régi volt amaz óhaj, hogy a templom szépségéhez s a jómódú nagy községhez illő harangok hívják egybe az ájtatos híveket. Rónyák Mihály uram jó példája hatással volt s a régi óhaj most már valósággá lön. A közszeretetben álló plébános ur lelkének teljes odaadásával gyűjtést rendezett saját hívei között most már nem egy, hanem három uj harangra s majdnem
