Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-04-26 / 17. szám
HETI SZEMLE.' POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. VIII. évfolyam. 17-ik szám. _________Szatmár, 1899. április 36. » \ EL ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre--------------------------------------------------3 frt — kr. Fé lévre--------------------------------------------------1 frt 50 kr. Ne gyedévre —---------------------------------------frt 75 kr. Ta nítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 2 frt. Egyes szám ára 7 kr. Felelős szerkesztő UÁTIIORY ENDRE. 1 I A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Cáztnány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyilttér sora 20 kr. A lsij> megjelenik minden szerdán. Egy socialis kérdésről. Régi nóta, régi panasz a cselédügy. Elmondják naponkint, óránkint a családokban. A női társaságnak ez a megszokott mindennapi tárgya. Tenta is sok folyt már ez ügyről, mert égető kérdés ez is, a melyet meg kell oldani, mert minél tovább áll megoldatlanul, annál több lesz a panasz és tűrhetetlenebb a helyzet. Nem untatjuk az olvasót a mai cselédek hibáinak elősorolásával. Ki sem fogynánk egyhamar belőlük. Ismeri is azokat mindenki saját tapasztalásából. A nagyon is általános és részletesen úgy is untig hangoztatott panaszok helyett, foglalkozzunk inkább a bajok okaival s lássuk mikép lehetne ezeket megszüntetni vagy legalább kevesbiteni. Megvalljuk, nem kis feladat ez, mert nagyon bajos eldönteni, vájjon a cselédekben, vagy a cselédtartókban van-e inkább a baj oka. Annyi bizonyos, hogy mindkét részen nagyon sok oka van a súlyos helyzetnek. Valamennyi ok azonban egyre vezethető vissza: a mindinkább terjedő kereszténytelen szellemre. Meg kell azt okolnunk, a mit kimondottunk, mert igy egyszerűen oda vetve alig látszik elfogadhatónak. Pedig ezen sarkallik minden. Mit kiván a keresztény szellem a cselédtartótól? Hogy a cselédet hozzá hasonló embertársának tekintse, a ki iránt a szeretet parancsa ép oly kötelező, mint bármely más embertársa iránt. Kiván ja a jóakaratot, támogatást, a nem rósz akaratból származó hibái iránt elnézést, türelmet. Kivánja, hogy a cselédtartó cselédjét nem idegen s bérért felfogadott páriának tekintse, hanem a család tagjának, a melyet tudatlanságában szeretettel, gonddal nevelni, életfeladatában segíteni, bajaiban támogatni kötelessége, testi és főleg lelki javait előmozdítani szoros hivatása. Vájjon igy tesznek-e, vájjon igy fogják-e fel hivatásukat a cselédtartók? És ha nem igy tesznek, vájjon keresztény szellemben cselekesznek-e. Oh vallj ükbe, hogy nagyon távol állnak a mai csaladok — tisztelet akivételnek —e szellemtől. És talán épen azok, akik a legtöbbet panaszkodnak a cselédek roszaságáról. A legtöbb családban a cseléd ma csak igavonó állatnak tekintetik, a kit minél inkább kihasználni a jelszó, nem törődvén annak sem testi, sem lelki javaival. A cseléd ritkán hall barátságos, szeretetteljes szót, a szelid intés, jóakaró feddés helyett a szidás járja és sokszor az ütleg kisebb hibákért is. Csuda-e, ha aztán a cseléd ellenségét látja gazdájában vagy házi úrnőjében és nem szülőinek helyettesét ? Csuda-e, ha kényszerűségből engedelmeskedik, addig, — a inig lehet és kibírja? Ha megbízhatatlan, áruló, hütelen, sőt — érezvén ő is emberi jogait — szembeszálló, durva és tiszteletlen lesz? Nem kell ehhez csak az, hogy a szegény cseléd több ily mostoha családon vándoroljon át, mindenütt magával hordozva a szeretetlenség és elhagyatottság keserű tudatát, és „kiképezve“ készen áll előttünk a „modern“ cseléd, — melyen ritkán és keveset változtat már egy véletlenül vándorló útjába kerülő jó család légköre, mert ide már megromolva jut. Az a falusi, de értékes jámborság zománcza, melyet az ifjú lány a szülői házból először magával hoz, a városi élet zajos és uton-ut- félen ólálkodó kísértései közt hamar lekopik a tapasztalatlan lólekről, ha csak nem ápolja, gondozza, óvja az uj család, a mely a szülői házat van hivatva pótolni. Ki gondol itt erre? Melyik nő küldi a cselédjét templomba s követeli tőle, hogy vallási kötelességeit pontosan teljesítse? A mely kötelességeknek pedig tál még“ monda a mögöttem ülő alak. Hogy az oratóriumot jobban megértsem, elhatároztam, hogy erősen fogok figyelni a művész arczára s igy észrevettem, hogy Perosi addig nem adott jelt, míg önmaga nem jutott ama hangulatba, melyet bennünk kelteni akart. .Erre vall az, hogy a mint fellépett, kiterjesztő karjait s azt hittük, hogy már jelt ad: de íme arcza fájdalmas kifejezést ölt, szemeit égre emeli, mélyen lélegzik. Oratóriuma ugyanis Krisztus haláltusájával kezdődik s azért előbb lelke elé idézte, átérezte a Kálvária-jelenetet, melyet az érzelem nyelvével akart nekünk elmondani. Szomoru- melancholikus hangulatba vezet mindjárt az oratórium elején s tart fogva az egész első részen át „A haláltól a sirbatételig“ hogy annál jobban átérezzük a dicsőséges feltámadást. Miután a zene kellő hangulatot keltett, megszólal az evangélista (Angelo Brasi) tenor hangon s elmondja, hogy a Jézus ismét felkiálta s kiadá lelkét.“ Az evangélista elhangzó szavait földrengés követi. A zenekar fortissimója, dobpergéssel s erős trombita közbenjátszásával híven utánozza a földrengés dübörgését. A természet lassan csilapodik le: mikor már minden elhallgatott, folyton gyengülő monoton trombitaszóló hallszik még sokáig, miként a vízbe dobott hullámok is csak lassankint s csak távolban enyésznek el s mint akkor amaz igazi földrengésnél is bizonyára sokáig lehetett morajt hallani a távolabbi temetőkből, hol a sirok megnyíltak. A földrengés félelemmel tölti el a századost s társait s hangos szóval tesznek tanúságot Krisztus istensége mellett. A férfikarnál, mely e helyen lép fel először, sokkal külömb a bécsi várkápolna férfikara s jobbat vártunk volna. Ezeknek s az orgonának (melyről alább lesz szó) a szereplése mondható csak kevésbbé sikerültnek. A katonák szavát a siránkozó nők jaja váltja fel. Az evangélista nem fejezheti be szavait, hogy „sok nő is volt!!“ már halljuk jajszavukat a „Crux fidelis“ első versszakában. Valósággal sir zokog a feketébe öltözött női alak. Elhangzott a vallomás, el a bánkódó nők buja. Mind eltávoztak a Kálváriáról. — Esteledik. — Remek fugákban tünteti ezt fel a zenekar, az evengelista pedig elmondja, hogy Arimathaeai József elkéri Pilátustól Jézus testét s eltemeti. Halljuk a lassú gyászmenetet. Jézus sírjában pihen. Csak a két Mária 88®*-TARCZA Perosi: Krisztus feltámadása. (La risurrezione di Cristo.) Irta: Csókás Vidor. Róma és Páris után Bécs ünnepli az fju ziaeköltő pipit Pa rosit, ki százhúsz zenész és száz énekes földijével jött Bécsbe s személyes vezetése mellett, háromszor adta elő legsikerültebb müvét Krisztus feltámadását. Mindannyiszor zsúfolt ház előtt s a jelenlevők óriási lelkesedése mellett. Perosi életének adatait s általános vélemény szerint gyengébb müvének „Lázár feltámasztásá“-nak ismertetését nemrég olvastuk e lap hasábjain : legyen szabad tehát legsikerültebb oratóriumáról megemlékeznem, melyet kétszer hallgattam végig. Lelkes ováczio fogadja Perosit a mint a terembe lép, de ő pirulva mint a gyermek s a legnagyobb szerénységgel lép fel az állványra. Ifjú, majdnem gyermekes arcza, szerény fellépése az első perczben meghódítja a hallgatók szivét. „Ennek a kedves arczu papnak meg lehetne bocsátani, ha nem is elégítené ki várakozásunkat, hisz olyan fia-
