Hetikiadás, 1940. január-december
1940-08-21 / 34 [1526]
nonvea. 1940.augusztus 21. A magyar férfi eszményképe másképpen el sem képzelhető, mint vitézkedő, mai nyelven: katonáskodó egész ember, aki bármilyen helyzetben megállja a helyét. Ha végignézzük a magyar történelmet .és vizegal gatni kezdjük szoknak az életét, akik vezető szerepet töltöttek be nemzetünk életében,, a hősi mondák korától napjainkig nem találunk egyetlen egy kimagasló,személyiséget som, aki a harctéren ne Int volna éppen olyan kiváló, mint a békés életben. Cso~" dálatos véletlen, hogy még azok a nők is valamilyen kapesolatot tudnak felmutatni a vitézi élettel, akiknek a veve nem merült cl a feledés homályába. Érdekes tapasztalat, hogy a keletről iött, vagy pejdig Európában nyomós szerepet játszó országok legjobbjai között is hasonló a nelyzot,,aminek az a magyarázata, hogy embertársai irányítására, a gyengébbek vagy gyámoltalanabbak vezetésére csak az képes, illetve csak az tudja ezt a feladaat maradéktalanul betölteni, akiben meg van minden olyan képesség, amely nem alkalmazkodik egyos esőtökhöz, hanem válogatás nélkül azonnal megtalálja a legmegfelelőbb es acélba logkönnyóbbon elvezető utat. Hozzátehetjük meg ehhez azt is, hogy az az ország, amelyre nem vonatkozik ez a tétel, csak'átmenetileg, a véletlen szeszélyes összejátsásának köszönheti felszínre jutását. Nom is lőhet elválasztani vagy osztályozni azokat a képességeket, melyek okvetlen szükségesek a sikerhez. • _g: A mi szemünkben is csak az volt es az lehet igazán férfi, aki megfelel ezeknek a követleményéknek. Annyira általános ez a felfogás magyar földön, hogy még a nép legegyszerűbb fiai is eszerint Ítélik meg,azokat, akiknok szavát' szívesen meghallgatják és irányításukat elfogadják. Es igy is van ez rendjén. A magyarság dicsőséges véres, könnyes múltjának minden lapja ezt bizonyítja és egyben azt is kirívóan megmutatja, hogy mennyire lesülyedt az ország tekintélye, sorvadt el az ereje, mihaelyt olyanok kapaszkodtak f>l a-vezcri polcra. A világháborús nemzedék még élénken-emlékezik ezekre a szomorú napokra, amelyek Trianonban érték el tetőfokukat. Négy esztendeig Európa valamennyi harcterén dicsőség övezte a magyar katonát es csak a kkor vált a siker vesztett háborúvá,amikor oda nem való akarnokok kibeszélték keséből a f egy vert, . Jol esik ezeket a tényeket igy megbeszólni most,amikor uj kéne alakul Európának es megint annak a népnek van csak becsülete.amely a múltjában is csak a becsületes harccal és hűséggel szereste, majd tartotta meg javait. Az ossza tortsegeben kialakult önálló magyar királvi honvédség 1939.márciusában Kárpátalja visszafoglalásakor me^utátta, hogy nem fajulfel az ősi magyar ver es a jövőben epen ugy bizhatunk a magyar vitézségben, mint ezer és néhány száz esztendeig történt. Most folynak a magyar királyi honvédség hadgyakorlatai. Aki abban a sze rencseben részesülhet, hogy végignézhet egy ilyen gyakorlatot, repeső lélekkel állapítja meg, hogy a husz eves mesterséges elnyomás és háttérbeszoritás pllenore a magyar katona ismét azon a színvonalon áll, amelyen volt dicsősége tetőfokán, - T A mai kor jellegzetessége a gépesítés. Ma gép végez sok olyan munkát 3s old meg olyan feladatot,amelvet nem is olyan regen ereje teljes megfeszítésével embernek kellett végeznie. A távoli szemlélő azt hihetne,hogy a génnek i hadseregben való alkalmazásával háttérbe szorult a férfi és az idegen erove" nozgatott alkotmány jutott döntő szerephez. A nyugati nagy háború a z ónban megnutattá, hogy a legtökéletesebben kitervezett ós megalkotott gép sem tudja gotolni az embert, helyesebben a holt anyag sohsem válik tökéletes akarat pgrehajtova,ha ,hianyzik belőle az ember. Csak a háború eszközei változtak, le a lényeg tökéletesen megmaradt a réginek: a vitézség, elszántság, tanúi tsag cs lelkesedés ma is olyan kelléjj, amely nélkül döntő sikert elérni nem Lehet,. • t A mi honvódeink nagygyakorlatai megnyugtatóan hathatnak mindnyájunkra, íegert ettek a kor szavat ós alkalmazkodtak az idő követelményeihez. A csodája! határos az a f elszerelés,amelyet & Csonkaország rövid ko't év alatt tudott .a. semmiből előteremteni, A magyar férfi eszményképe tehát nem változott napiáinkban sem.