Hetikiadás, 1939. január-december

1939-05-09 / 19 [1525]

Vigasztalás. IrtaiKisigmándy Géza. - Nagyon ver minket az Isten - hördült béle a májusi napsütésbe Csapó Bálint o Ugy cikáztak a feje felett a fecskék,mint~csillogótestü szent János bogárkák a meleg éjszakában. A tornác félig nap vert e falán szerelmesen búgott, kacagott a gerle és a muskátli ágyak újonnan kapált porhanyós földjén pihés csirkék bogarásztak. - Mindenkinek meg van a keresztje, vitéz kapitány uram - csitította a nagy darab embert a fehérfejű nagyasszony. Nagy elgonaolkozásában tétován nyúlt az asztalra. Lencseszemnyi kalácsmorzsát csipett fel és szórakozottan leejtette a széke mellé. A sárga kotlós egyszeribe rácsapott,csőrével négyszer is megemelgette, két részre osztotta és mire gyámoltalan kicsinyei odafutottak, szinte eltűnt a finom tyukcsemege a lugas apró kavicsai között. A esipogó pihegombócok egyideig turkálták tűhegynyi csőrökkel a földet,azután durcásan vissza száll ingóztak a virágágyak közé. - Kereszttel születtünk nagyasszonyom - sorakozott a megrágott szó kerek mondattá a kapitány felkunkorodó bajusza alól - de más kor fia-lánya csak elhányta és lassan elfelejtette. Csak mi nem tudunk tőle mentesülni. " - En már többet éltem - ellenkezett csend esőn a másik - többet is láttam,do nem mondhatom,hogy akár négy-öt évre is megszabadultam tőle* * A Nagyságos Fcjodoiem fiatal kapitányát meglepte ez a kijelentés^ mert annyi fájdalom bujkált mögötto,hogy szinte sz'gyonkozni kezdett a maga alig_ 30" esztendős kálváriája miatt. Várakozóan szegezte tekintetét szállásadójára, akinek fehér arcán végigballagott az idő ekéje és olyan ráncbarázdák maradtak a nyomában,hogy majdnem elrabolták eredeti,szabályos szépségét. Még diónyi csillogó szeme sarkába is odatelopodett a szenvedések pókhalója és szeszélyes szarkalábakkal cirkálta tele. , - A hanyatlóorc jü török világ végén születtom - kozdto multbarévedező omlékczossel halka,de olyan szivből.hogy Csapó Bálintnak kitágult a szome és öklével a dúcon szerelmesen bugó galambok felé ütött,hogy no aprózzák cl muló örömeikre a csendet,amikor halálosan komoly óletsors töredezik ki e szótalan asszony ajkán. - A Sió partján lost hánytak a fehérvári bégnek.Szegény jó édesapám is ottmaradté Engem sohasem láthatott. Hát igy lopott bele az anyai fájdalom engem az élet zajába. Haloványan arra még emlokszemíhogy éjszaka hóban,fagyban lóháton menekültünk a török elől. Édesanyám félkézzcl engem ölelt,félkézzcl meg a kantárszárat fogta; Riadtan láttam a házunk és istállóink felett felcsapódó lángokat. A pokoli háttérből vágtázó és orditozó lovasok keltek ki és üldöztek bennűn/koto , Ajkának, kifeszített madár szárnyakhoz hasonlatos vonala megrándult. A visszaemlékezés kin ja clállitotta a lélegzetét is. A kapitány szeme megint haragosan villant a virágágyak felé.mert a nagy vörös kakas büszkén nog csattogtatta a szárnyát és be lekukorékolta királyi hatalmát az udvar csendjébe. - Akkor is hajnalt hirdettek a kakasok - folytatta a nagyasszony,amikor megérkeztünk apám húgának a házába* A lovunk összerogyott az udvaron. Amikor szerető kézzel felnyaláboltak,édesanyám már n<n élt. Csúnya tüskoként arasznyira állt ki a hátából a török nyilvessző tollai.. Csapó Bálint alatt nagyot roppant a pad. Előrehajolt. Rátámaszkodott az asztalra és csak ez a két szó hördült ki a száján: •= Könyöfüfcles°szivok fordultak felém. Nénémet elvitte a kolora,az ura mog a budai basával vivott harcban esett el Tata határában. Non untatom apróbb, de annál fájdalmasabb viszontagságaimmal, folyt .köv.'