Hetikiadás, 1937. január-december
1937-07-07 / 27 [1523]
Veres Béla. Irta: Kisigmándy Géza. - ín már nem mehetek haza soha... Összetört lelke soká ott remegett a hangjában.mely lassanként beleveszett a tornác előtt sötéten bólütgató barackfák sejtelmes susogás ába. Mellére ejtette a fejét. A Duna felett átszitált hozzánk a pesti villanyhirdetések rőt nirossága,de mire megbirkózott a nagy távolsággal és bekukkantott a budai házak csendbemerevedett udvarára,derengéssé tompult az éle. Egy eltévedt fürj riadt pitypalattyolása töredezett bele a kiabáló csendbe. Vagy talán csak a mi lelkünkben riadozott a mult,dörömbölt a soksok kedves emlék,ami nem tudott megbirkózni a jelen keserves kegyetlcrjflógóvol? - Lehet. Itt ültünk már napszállta óta. Magunkba dobáltuk a vacsorát,de nem éreztük az izét,mert megkeseredett a szánkban minden falat. /Pedig szegény feleségem mennyire leste a dicsérő szót!/ Azután elcsavartuk a lámpát,hogy ne bolondítsa ide az éjszaka lepkéit és fénytől megzavart bogarait*. Csak a cigarettánk ki-kiparazsló tüze barázdázta Végig a félhomályt. Már-már kifogytunk a szóból es inkább csak gondolataink viaskodtak. Amit lehetett,elmondtuk,de az asszony jelenléte lakatot tett a szánkra .Utóvégre noki igazán nem kell tudnia,hogy mi történt éppen most 19 éve a Piave partján.amikor az ellenség körülfogott bennünket,mi meg hasztalan verekedtünk, nem birtunk a túlerővel,pedig még a körmünkkel is viaskodtunk. - üsd a vak apád! Amu Györgye! - szakadozott ki Vermes Béla hadnagy torkán a buzdítás nol magyarul,hol románul,de hirtelen ugy beleszorult a hang,mintha kiszaladt volna belőle az éle+,amikor meglátta Rebrisorian Viktort ; volt ezredtársunkat és kenyeres pajtásunkat - olasz egyenruhában. Egyszerre dördült el mindkettőnek a pisztolya. A renegát melléből vörös zuhatag képében hörögve menekült ki a hazáját elárult lélek,mig Béla dermedten állt .kidülledt szemmel bámulta halódó földiét,azután saját homlokához emelte gyilkos pisztolyát. Az utolsó pillanatban ütöttem félre az öklömmel. A golyó bele süvöltött a derengő hajnalba,de Béla végigvágódott a sziklán. Azt hitte,megölte magát. , Ujabb olasz tömeg zúdult ránk. Bélát nem tudtuk el cipelni.Fogság/Hát mit rémitgessük az as^onyt ilyen históriákkal?/ - Beszélgessenek csak - állt fel halkan - itt van még egy üveg bor,- Lefekszem,mert reggel be kell főznöm a barackot. Isten velük... A Sashogy mögül autóduda sirt végig a csenden . -tizenkilenc eve nem láttalak - kezdte Béla színtelen hangpn. Kerek két évig voltam hadifigoly. Azután haza mentem, '"udodjhogy négy házunk volt egymás mellett a főutcán. - ^udom - bólintottam rá. - Meg szőlő a Malató* oldalán le egészen a Szamosig. - Hát most semmim sincs - csuklott ki belőle a fájdalom. - Sem mim...!- Tönkretettek. Adóval,kisajátítással. Mert magyar vagyok... Foszlányokban töredezett ki belőle a keserűség. Hatodeve temette el az édesanyját. /Folyt.köv./
