Hetikiadás, 1937. január-december
1937-04-28 / 17 [1523]
Irta:K isígmánd1 Géza. - Földi életünkben az anyagi javak asak arra valói:,hogy eszközül hasznát juk az örök boldogság elnyerésére. Elhallgatott .Kinézett a kolostor kertiébe,ahol a tavas z, varázslatos ereje már ^megindította az élet pezsgését.Boho cinkecsapat csapódott le a zöldbe boruló fára és éppen az ablak alatt hangos tereferevei kereste a sokszinü hernyóKá.t.A könyvszekrény reneszánsz oszlopokon nyugvó tetején surranva pergett 1 'a sárga homok a kéinólyagos órában. A jezsuita, páter tekintete végigsiklott maga elé meredt ifjú tanítványa szép szabályos aroán } azután megnyugodott vállátverő göndör,barna haján. - A véges emberi bölcseség eljutott odáig,hogy az isteni kinyilatlakoztatás segítségével megtalálta a célravezető legrövidebb.utat*A német-római szent birodalom császára egyengeti ezt az ösvényt és erős karja védi a rajta botorkálókat. Mi sem tehetünk mást,mint beállunk a többi közé és áolgozutk a szent eél érdekében. A cinkék megunhatták a meddő keresést ,mert fergeteges lármára. 1 el.viharzottak.A lilásodó orgonabokroK alól tűszemü rigó fütyülte utánuk örömét. A páter gyengülő szeme átugrált a bokrok és fák között a tiszta házak napsugárban íürdő oseréptakare ja felett és beleveszett a város rengetegébe. Az íf ju alatt megroppant a nehéz diófa szék. Jobb lábát előbbre tette. Csizmája sarka nagyot koppant.Bal tenyerébe támasztotta félrebillent fejét és szinte beleolvadt a gondolkoztató csendbe. 3j-haj kis madár !- A fészked mindig vidám, Turbékol a párod. Napsütésben megéltek, ringó «gon megfértek, Hei gilice madár, kis gilice mádért Tisztán,férfiasan szállt lel a földszintről a sóvárgó ének.Elkergette a tikkadt csendet .Még az orgona bokor tuszemü szerelmes rigója is felfigyelt rá, ás amikor az egyszerű dallam bele szűrődött a kolostor kertjének virágaiba.bokraiba és szétszitálódctt a fák ágai között,az utolsó* hat hangot megpróbálta utána-fütyülni.Majdnem sikerült. - Milyen idioma volt ez? - kérdezte a páter csendes német szóval- Magyar - lehelte bele az ifjú a szoba hangfaló csendjébe* - Vájjon mi lehet az értelme? - tudakolta a pap. Hátradőlt székén és pilledt szempillája alól fürkészte tanitványa arcát. - Nini,ez az ügyes rigó már megint utánozza. - Madárról szól - mozdult meg az áf ju aj Ka. - Jé. De milyen vonatkozásban í - tudakolta tovább. Az ifjú feje ugy billent el a pátertől,hogj a homloka siklott a tenyéré" be. Elföldte egész arcát és ugy kopogott ki ajkai közül a német szó,mintha minden hangjával a magyar nyelv koporsójába vei'te volna a szöget: - Nem értettem meg egészen... A kotnyeles rigó kitartóan próbálgatta az utolsó hangokat,de ugy belezavarodott, hogy lent a konchaajtóba^a szerelmes legény segített nekív - ... kis gilice madár! Kétszer ismételte, harmadszorra már vele fütyülte a m dár. - Szép. Nagyon szép-r Megdöbbentő az egy szerűsége. Még ez a rigó is meg tudta tanulni. - Hét év után az első magyar virágének",amit hallok - vájkált agyában a nyugtalan öröm.- Vaj ion ki lehet ez a boldogtalan, sóvárgó legény... í Két könnyoseppet morzsolt szét a tenyerével. Folyt -köv.
