Hetikiadás, 1930. január-december

1930-03-25 / 12 [1516]

Mezőgazdasági kiállítás. Üt napio- özönlött a nép a budapesti mezőgazdasági kiállításra, ahol ebben az évben is összegyűjtötték a magyar föld emberi.erővel, géppel ós ügyességgel előállított/ terményeit. A natalmas vásártéren igazán nem tudtak,mit nézzünk meg ós mit csodáljunk meg jobban. Rövid ez az öt nap, ha azt akarjuk, hogy semmi se kerülje el figyelmünket. A városi ember szeme tágranyiltan bámulta a kiállítás minden zugát. Nagyon,sokan voltak, akk mcst láttak először élő, ökröt, csendesen'szunyókáló, vagy szopó borjut, nagy közönsége volt állandóan a pihés kis csirkéknek és kacsáknak is. Csidalkozya hallottuk, amikor egy fiatal pesti ^gazdaasszony';' suttogva,mondta az urának,hogy ezután meg tudja különböztetni a kacsát a - libától. A fővárosiak tehát,tanultak is a magyar föld terményeinek * ilyen céltudatos és gyönyörű kiállításán,de a nagy,többség, aki_ a városok kó'rengetegeiben is hu maradt s falu és tanya világához, aki a sivár jelenből a régi kedves emlékekhez menekül vissza, amikor lelkében már-már hatalomra jutott a gépies,nemzetközi arculatú élet, ilyenkor szinte elzarándokol ebbe a nagy-nagy sokadalomba, hogy uj erot szívjon magába. Mert,itt találjuk meg a hamisítatlan magyar élet képviselőit: az embert, az állatot és',azt a gépet, amely részben,segiti, de részben, rontja is az első ket+ő életét. Nincs olyan vármegyéje ennek a csonka országnak, amelyikből he jött volna el valaki. Az emberaradatban ballagva egyszer csak megüti a fülünket az a hang,•amellyel édesanyánk dalolgatott bölcsőnk fölött, -.más ember nem venne észre a beszédnek ezt az árnyalatát, de mi mohón szívjuk magunkba és ösztönösen ismételgetjük, próbálgatjuk a fogunk,között, azután rátapad a szemünk arra az emberre, akinek a szeme villanása,felszegett nyakának moccanása édesapánkat Juttatja eszünk-: be, Mert hasztalan utaztak talán napokig a fővárosba , hiába nyüzsög körülöttük oz a tarka, ismeretlen tömeg,,nem változtak egy hajszálnyit sem. Ugyanaz a kimárt öntudatos méltóság üli meg őket, ami az ázsiai népek uri bélyegét üti , rájuk évezredek utan is. ,A földből, es földben élő magyart legkedvesebb állataival együtt csodálták,a budapestiek és a külföldlek, akik alig teltek be velük. A műveltségükre ós hozzáértésükre annyira rátarti nyugati vendégek csak csóválták a fejüket,mert amire a hazájukban olyan igen büszkék voltak, mindazt megtalálták Budapesten tökéletesebb alakban. A Svájcból, Hollandiából és Németországból idetelepített szarvasmarhák megnemesédtek, tökéletesedtek a magyar kéz szerető ápolásától, a fehér ee&r&r marha láttára meg csak a legteljesebb elismeréssel nyilatkoztak. A lovak pedig - a kiállítás gyöngyei - olyan felejthetetlen emlékkel gazdagították őket.amire mindig szívesen gondolnak vissza. Még csak a gépekről akarunk néhány szót mondani. Nálunk az a r«ssz szfkás gyökerezett bele a közhitbe,hogy az a jó,gép, amit külföldről-hoztak*-'ISzen a kiállításon sok-s*kezer ember szeme láttára oszlott széjjel ez a legenda. Az idegenek bámulták legjobban a,magyar mérnök és magyar munkás magyar gyárban készített tökéletes gépét munkaközben. A vasáron ugyanis oemutattak mindent, hogy a vevő nyugodt lélekkel vihesse haza segítőtársát, a gépet. Sajnos,,a,rossz gazdasági viszonyok, a pénz hiánya, erősen megapasztottá a vásárló kedvet es igy a,kiállított tárgyakból nem kelt el annyi,mint az előző években. De általánosságban nem sorvadtak el a remények.Különösen a gazdák -találták meg,számításaikat,mert nagyobb árat kaptak állataikért itt,mintha máshol adták volna el. Ha nem i.s volt teljes az anyagi siker, erkölcsileg olyan hasznot hajtott ez a vásár, amire büszkék lehetünk önmagunk ós a külföld előtt is. . . v - - - *±r