Hetikiadás, 1930. január-december
1930-12-16 / 50 [1516]
, 1930, deo, W, ' • • ;i ;oldal. IBN A JB3ULL AH MEGTÉRÉSE ., \ , KARÍrsnim• q7Ámrprri7r / ! Egy karácsonyoíTL a sivatag szélén:/* 1 ^^ 0 y 4 ;*™^i£Í^S^SH . Irta: Szilárd Róbert Körmenjty hátradőlt karosszékében és mozdulatlanul meredt a karácsonyfa • tetején csillogó betlehemi csillag fényébe.Lelke más vidéken járt,mintha nem is hallaná a körötte játszadozó aprónágók rókedv'ü zsivaját.Nem vette észre, hogy lelke asszonya,az aranyomkedélyű Mária letelepszik a szék karfájára. - Min gondolkozol, János? - A múlt emlékein, lelkem! - És fájnak ezek az emlékek? - Inkább jól esnek,bár sok bennük a fájdalmas is...A legmeghatóbb minden évben visszakísért a múltból, ugyanezen a napon... - Sohasem beszéltél eddig róla!... - Azt hittem,elmúlik,mint maga az élet,de visszajár időnként... Ezen a napon született az isteni Megváltó s ez a nap örökre emlékezetes marad nekem, meg öreg barátomnak, Ibn Abdullahnak,az Abu Minhád törzg sejkjének is - ha még él... Mária nem merte megszakítani.erezte,hogy ma az emlékezés ideje jött el. János egy darabig maga elé nézett 3 nem is figyelt arra, hogy gyerekei abbahagyják a játékot és köréje gyűlnek. Tizenöt éve annak,hogy ez történt, - kezdte - ott,az arab sivatag mentén,nem messze a perzs^ihatártól,ahol a legfanatikusabb mohammedánok élnek. Naphosszat nem látni arra/jmint a steppék üditő zöld szinét és a kék eget. Csak itt-ott tarkítja az egyhangú tájat egy-egy arab sátorfalu,körülötte a tevék és legelésző juhok hatalmas tömege...Már nyolcadik hónapja róttam ezt az utat,keresve, kutatva,osak azért,hogy csillapíthatatlan tudományszomjamat oltsam. Sok kalandban volt részem,sok nélkülözésen mentem át és sok ellenséges indulattal kellett megküzdonem.De sok jó barátra is tettem szert,aki nem nézte bennem a nyugati embert,nem kereste bennem a keresztényt,a megvetett gyaurt,hanem csak a fáradt vándort látta,aki éhes,szomjas és pihenésre vágyik. Egyik délután,ahogy a nap már nyugovóra járt,két fehérburnuszos arab ért utol,. - Békesség veletek! - köszöntöttem éket arab 3Zokás szerint. A két arab bizalmatlanul nézett végig és ahelyett,hogy viszonozta volna köszöntésemet, nyers hangon kérdezte: - Honnan jössz és hová imígy? - Allah tudja minden jámbor hivő útját! - feleltem kitérően. - KI vagy?...Melyik törzshöz tartozol? - Az én törzsem.messze, napnyugta felé lakik, egy nagy folyó mellett, melynek ti még a nevét sem hallottátok...És kik vagytok ti?... - - Mi az Abu Minhdd törzs fial vagyunk. Sok rosszat hallottam már erről a törzsről,melynek fejét messzi vidéken kegyetlenségéről és erőszakosságáról ismerték.Kezdtem magam nem jól érezni,mert nem regen jó tanáccsal segítettem ellenük az egyik megtámadott törzset• - Ki a sejketek? - kérdeztem,hogy biztos legyek a dolgomban. - Ibn Abdullah, akitől retteg minden ellensége! - Hallottam már róla,de még nem találkoztam vele. - Mi a neved, idegen? - Abu Sillah. - feleltem,azt a nevet használva,melyet arab barátaim adtak nekem,bár nem tudom nivel szolgáltam rá.Ez a név annyit jelent: az ész atyja.A két arabnak összevillant a szeme.Ugy látszik,ismerték a nevemet. - Gyere velünk a mi duarunkba! - szólítottak fel. - Nem mehetek veletek,mert nem ismeritek a vendégjog törvényeit!... utasitottam el őket. A fiatalabbik erre dühösen fel akart pattanni,de az idősebbik csillapitólag terjesztette ki fejéje fekete kezét. - Bocsáss meg feledékenységünkért! - kérlelt tettetett alázatossággal. - Légy a vendégünk!... A nap már nagyon közel járt a horizonthoz,igy nem akartam a dolgot jobban kiélezni,hát inkább velük tartottam.Nem mehettünk messzire,amikor a fiatalabbik arab előkapta ócska kovás^puskáját s hátulról úgy fejbevágott vele, hogy eszméletlenül estem le lovamról.Hogy meddig voltam eszméletlen,nem tudom.Amikor magamhoz térten,lovam hátára voltam kötözve.Annyira sötét volt már,hogy alig néhány lépésnyire láttam.Rövidésen megütötte fülemet a közeli sátorfalu ideszüremlő zaja.Az egyik rabló előresietett,hogy érkezésünket jelentse .Nemsokára,a meggyújtott tábörtUzok kísérteties fényében fantasztikus
