Hetikiadás, 1929. január-december

1929-01-08 / 1 [1515]

Negyedszázaddal ezelőtt,amikor a magyar labdarúgás . kezdte elkoptatni gyermekcipőit, a húsvéti és pünkösdi ünnepre mindig ellátogattak Budapestre az angolok legjobb amatőr és professzionista játékosai,akik között akkor még nem voltjCs.k árnyalati tudás-különbség, tehát egyformán lehetett gyönyörködni a játékukban.A sport rajongói, /akkoriban bolondoknak hivták őket/, különösen pedig a diáksdg fél esztendeig is arról beszélt,hogy mit csinált V/oodward,hogyan vetődöto a labda után az a bizonyos Robinson nevü csodakapus,akiről elnevezték a szedés egyik alakját robinsonadnak,vagy Shmit, a Blackburn Rowers óriás közápcsatára,aki "kapásból" vágta be a labdát a hálóba. A mai futballrajongó már csak mosolyog ezeken a gyermekségeken, hiszen minden meccslátogató tudja és ismeri a labdarúgás apró titkait,már-már közönbösem megy el a legszebb mutatványok mellett is,mert semmi sem lepi meg. diridig többet, mindig szenzációsabbat vár a játékostól, akit épen olyan cirkuszi zsonglőrnek tart,mint akár a vágtató ló hátán osontgolyókkal labdázó akrobatát. . -> ..... De 25-30 évvel ezelőtt mi még elámulva csodáltuk meg a xüiíüji/ bőrlabda müvészait, akik ugyan még nem igen voltak művészek mesterségükben, mégis learattak minden babért és tőlük tanultak Európa fiataljai. Valóságos legendakör övezte az angol labdarugókat és a. buksi diákfejek az iskola folyosóin és padjaiban bizony többet törődtek Velük,mint a klasszikusokkal, x.zót:'. azonban nagyot fordult a világ kereke. Az egykori tanítványokból nemcsak tanárok,hanem - ha szabad igy mondani- - egyetemi tanárok lettek,akik annyira megtanulták az angolok nemzeti játékát, h<Qgy ma már angol csapat alig mer ellátogatni hozzánk,amit a mieink azzal pótolnak, hogy ők mennek el idegenbe, iinglia nem igen kedveli a külföldi labdarugó vendégeket,csak a legritkább esetben hiv meg egy-egy válogatott csapatot, azért hát a mieink máshol kopogtatnak,ahol tárt karokkal és olyan áhítatos csodálattal várják őket,mint negyedszázaddal ezelőtt mi sóvárogtunk a Szigetország legjobbjai után. * A magyar csapatok igy télen és a bajnokságok lezajlása után nyáron is kezükbe veszik a vándorbotot és felkeresik azokat az országokat, ahol szeretik a labdarúgást. Mindenben az angolok nyomán haladnak és természetesen a világ is ugy itéli meg őket,mint egykor elődeiket, iz kétségtelen,hogy tudás és rátermettség szempontjából i'elülmulják ellenfeleiket,akik talán évekig készülődnek arra,hogy megverjék a magyar vendégeké t,akiktől már ellesték a csodálatos és titokzatos gömbölyű test szabályait,igy tehát nem kell azon sem csodálkoznunk,vagy kétségbeesnünk, ha itt-ott vereség éri a magyar csap a tokait, mely eket az utazás,az idegen környezet,a szokatlan ételek és főképnn az itthoni nehéz bajnoki küzdelmek fáradalmai annyira megviseltek,hogy csak szokatlan lendülettel ós lelkesedéssel tudnának egyik-másik komolyabb ellenféltől nagyobb győzelmet kicsikarni. Kicsúszik minden túrán egy-két váratlan vereség,de még több váratlan nagy győzelem is. Emlékezzünk csak vissza, épen igy volt annak idején nálunk is az angolokkal, ki vette például sportszempontbó1 komoly versenynek az angol kupagyőztes vereségét Budapesten huszonhárom évvel ezelőtt? Mindenki tudta,hogy" vetetlen müve az egész. Nem is az volt a fontos,sem akkor,sem most,hogy milyen gólaránnyal győzött valaki,hanem az az erkölcsi siker,hogy tanulnak a vendégtől. öörög-és Spanyolország és a klasszikus műveltségű olasz városok most magyar, nevektől hangosak és még harminc-negyven év múlva is irnak,meg beszélnek ró la,hogy 1928 karácsonyán Takács,Berkessy,Bukcvi, Sághy,stb.stb. ejtette ámul tba $z embereket csodálatos művészetével. "A magyarok!" - sóhajtanak majd a jövendő "öregei",épen ugy, ahogyan • most mi beszélünk az angolokról. .— h m