Hetikiadás, 1929. január-december

1929-10-15 / 41 [1515]

/i'Zoraida, a hajnalcsillag" folytatása:/ Zoraida lázban égő arccal hallgatta Baba Hasszán elbeszélését. Keze az öreg kezében meg-megremegett, le szólni nem tudott. Lélekzetét visszafojtva várta a folytatást. - Másnap hadba indultam a barbárok ellen. Napokig távol voltam s amikor borzalmas erőfeszitések után győzelemmel hazakerültem, házamat feldúlva találtam. . .Két szolgámat, akire Zoraidát biztam,. vérébe fagyva leltem. Az egyik már halott volt, a másikból épen búcsúzott a lélek...Már csak annyit tudott mondani, hogy leánykámat idegen lovas rablók vitték"el... Eszeveszetten rohantam utánuk. Könnyű volt a nyomukra akadni, látták őket sokan, de senki sem merte útjukat állani. Lovamat csaknem halálra hajszoltam s már közel jártam a végeláthatatlan sivataghoz.. .Itt a rablók nyoma egyszerre ketté szakadt, ^ A távolban, a láthatár széle'felé, egy .kis csapatot láttam tovatűnni, ez után vetettem magam. Közelükbe érve,'harcra készen vártak rám. Puszta karddal rontottam rájuk, ők lőfegyverrel fogadtak...Mielőtt csak'egy csapást is tehettem volna, egyszerre lőttek rám mind a hatan. Fejemen, mellemen erős ütést éreztem s azt hittem, megnyilt alattam a dzsehenna...Többre nem emlékszem. . . ' • * * 'A 'kis odaliszkok részvevőén hallgatták a történetet. Némán várták a végét, csak Zoraida zokogott fel elcsukló hangon. Neki a mese többet jelentett, rcint társnőinek. - Amikor magamhoz tértem, - folytatta Baba Hasszán, - elvesztettem szemem világát...Jó lelkű emberek könyörületéből éltem hosszú ideig...Zoraidámat kerestem, kutattam mindenfelé, de nyomát végkép elvesztettem;..'Ki tudja, hol, merre lehet" most! ?.. . ' Baba Hasszán világtalan szeméből patakban folytak a könnyek. Zoraida nem birt magával tovább, az öreg mesemondó elé vetette magát, átölelte s csak ennyit tudott sóhajtani: - Hasszán baba! . . .Jó apám! . . . Eszméletét vesztve rogyott'össze. ... Az odaliszkok riadtan rebbentek széjjel és sápaátan futottak a háremőröknoz

. Egyikük azonnal értesítette a ház urát, aki késedelem nélkül sietett Zoraida segitsegére. A nagy ur 'csak 'nehezen tudta kihámozni a történteket a zűrzavaros beszédből. Figyelmeser: megnézte az öreg mesemondót, aztán gyengéden felemelte Zoraidát es B Hasszánt a földről. - Csodálatosak Allah utjai!'... - szólt halkan. „ Talán megismered még hangomat. . .Én vagyok Izmail pasa;Sok évvel ezelőtt én akartam elraboltatni leányodat, de egy rablóbanda megelőzött. . .Magamon kivül voltam, amikor meghallottam; hogy mi történt s borzasztó lelkiismeretfurdalást éreztem...Súlyos; váltságdijat fizettem, hogy megszabadítsam Zoraidát s téged is mindenfelé ke" restettelek. .. Eltűntél... Allah a tanúm, hogy lányodnak atyja lettem helyetted, lányomként neveltettem'és szerettem...Most, hogy felleltelek, visszaadom, ugy, ahogyan utoljára láttad. .. Vagy. . .hadügy akarod. .. ^mar adj itt'te is... vele együtt... hadd ragyogj a be'fényévél életünk éjszakáját... * 1 ' Baba Hasszán letérdelt, tapogatva megkereste Izmail pasa kezét és hálatelt csókot lehelt rája..., ' 3?£