Hetikiadás, 1929. január-december

1929-01-22 / 3 [1515]

A magyar ügy. Az elmúlt esztendő utolsó napjainak szélcsendjét Vízkereszt napján megszakította a szerb király nevezetes kiált~ványa,melyben népeinek tudomására .ad*a,hogy a délszláv állam alapításakor hozott vidovdáni alkotmányt felfüggeszti és a belgrádi parlamentet feloszlatja.Minket tulajdonképen nagyon kevéssé érdekel az,hogy miképen rendezi belső ügyeit ez a velünk szomszédos állam és nem is foglalkozunk államuk belső ügyeivel.Tulajdonképen a legjobb viszonyoan is élhetnénk egymással,ha állami életük vezetői,belakva tévedésüket,lemondanának az őket történelmi jogon semmiképen meg nem illető Bácska és Bánát uralmáról,amely területeket egyébként a francia nagy lexikonok ma is még „Magyarország déli disztriktusainak" neveznek. Egyszerű kultúrtörténeti megfigyelést teszünk tehát,mikor rámutatunk arra,hogy a szero állam népe aligha szokhatott egykönnyen bele az uj,számára idegen,parlamentáris életbe,-mely nálunk Magyarországon sok évszázados, sőt ezeréves múltra tekinthet vissza, - mert hiszem a szerb királyság mindössze is 1882-ben létesült és a nép maga a régi patriarchális hagyományok szerint élt addig; a családi szoros összetartózóság és a családfő korlátlan hatalma volt legjellemzőbb sajátsága.A modern parlamentarizmus bevezetése tehát Szerbiában egyszerű kísérlet m*\rftdt,melyet most,egyidőre,minden különösebb baj nélkül,egyszerűen lomtárba helyezte .teifc. Szerbiában tehát nem a fascismus győzött, mint ahogyan sokan szeretnék elhitetni a világgal, hanem visszatértek az ősi délszláv hagyományokhoz. Egészen más kérdés azonban, hogy mit szól ehhez az újonnan megszerzett nyugati tartományok lakossága, melynek már kissé más fogalmai voltak a parlamentarizmus értékéről és hivatásáról. Ez a kérdés azonban már egyáltalában nem mi reánk tartozik. Maguk a szerbek, mint az események mutatják, nem viszik a végletekig az egyszer megállapított elvek gyakorlását. Épen ellenkezőleg'

t a milyen könnyen kapnak az alkalmon és ráteszik kezüket mindarra, amire vágyakoznak, a politikai élet reális követelményeit megismerve könnyű szívvel tudnak lemondani és kezükből kibocsájtják a könnyű szerrel megszerzett javakat, ha ahhoz való illetéktelenségüket belátják, ilyen módon váltak meg elég könnyűszerrel a Bánát javarészétől, melyet.a hajdani Vojvodina fővárosával, Temesvárral együtt a románoknak engedtek át, lemondottak Fiúméról az olaszok javára, kiürítették Baja és Pécs területét és most elvetették a vidovdáni alkotmányt is. Pedig mindezt eleinte a világháború után elért nagy eredmények közé sorozták. Ezek után feltehető, hogy végső eredményében egyszer mégis csak győzedelmeskedni kell Belgrádban annak a komoly megfontolásnak is, hogy a Magyarországgal szemben való stratégiai védekezésnek, aminek ürügye alatt szakították el a magyar területeket, egyáltalában semmi értelme sincs és ezért a magyar területek birtokolása teljesen illuzórius, hiszen csakis ez, maga a megszállás ténye az egyetlen ütköző p.ont a szerb állam és Magyarország között. Ha ez a tény megszűnik, - Bácska és Bánát visszakerül Magyarország területéhez, - akkor Szerbia északi határába lehető legnagyobb biztonságba jut, mert Magyaror s zágnak soha eszeágába sem juthat az, hogy a délszláv államot megtámadja. A délszláv politika tengelye tehát ebben van. Ha a jelenlegi válságos helyzetükön őszinte igyekezettel és mélyreható módon segíteni akarnak, ami legelsősorban is saját maguk és államuk érdeke, akkor ezen a téren kell legelsősorban a megoldást keresni. Cserébe viszont megkaphatják tőlünk északi határaiknak abszolút biztosítását és $rkár a^áz évre szóló legőszintébb barátsági szerződésünket. ^