Hetikiadás, 1927. július-december
1927-12-20 / 51 [1512]
, , 14. I r> költő sorsa is a nő.Folyt./ Á sors,- ha ugyan van ilyen valami - jóizüen nevethetett Imrén.A becsapódott tölgyfaajtó leszakadhatott volna a sarkából ettől a hahotatói. .uzt mondta a sorsa ima az ember! ugy hiszi, hogy következetes volt,pedig a költő sem érzi még,hogy most fogott az ember tragédiajahoz. Kint két cinke sétált az amuitUssK párkányán, morzsát szóitok a maradék hóból,részvétlenül. S a sors, - ha ugyan van ilyen valami - jódkáelvében ugy itélt,hogy Midách Imre vesse betűbe az"ember sorsát", közvetlenül saját tragédiája nyomán. A karácsonyi számhoz! k Qa gy ar kard. Irta: Igmandy Geza. ameddig a mondák és krónikák szálai szép köntösbe szövik a magyarság történetét,mindenütt ott találjuk a harcos idők és hősök elmaradhatatlan kiséröjét; a kardot. A mesemondók és Íródeákok csak annak a nevét adták apáról fiúra,csak annak a történetet róttak le a ropogó pergamenekre^ ..pró kacskaringós betűkkel, akinek kezében villogott a kard, döngött a buzogány és felajzott ijjaról zizegve szálltak a nyilak.A Jurán.-, fensikról leereszkedő magyar vitézek szeme szeretettel simogatta a fényes görbe acélkardot,mert tudták, hogy csak addig lesz biztos az életük, csak akkor szerezhetnek J.J tA^> hazát,ha izmos karjuk nem farad bele a forgatásába. A nyilt,becsületes jellem, bátor sziv megtestesülése volt mindenkor a kardforgató nemzet.Kém csellel és ravaszsággal,hanem ember-ember ellen való harcban győzedelmeskedve ereszkedett le a vereckei hágóba hét magyar vezér is,hogy meghódítsa Hagymagyarorszagot. A haroos szellem és a kard rajongó szeretete nem halt ki a honfoglaló kosok unokáiból sem.A békés foglalkozás mellett Örökösen gyakoroltak,edzették magukat az eljövendő,nagy megpróbáltatásokra. És a kard sohasem rozsdásodott meg. Minden nemzedéknek meg voltak a hires csatái,hasi halottai, és sebforradásai,melöeket a haza védelmében kaptak. I És ha néha ideig-óráig el ült a harci zaj, a szilaj fiatalság akkor som tudott megnyugodni,hanem a "vitézi tornákon" mutatta meg erejét, ügyességét és lélekjelenlétét.Mert bizony a legbátrabb férfiúnak is összeszorul a szive,ha látja a harci mén hátán vele szembe vágtató pámcélba öltözött és öles kopj ujat s zur a sra tartó leventét közeledni; pillanat müve az egész és sokszor két élet jövője függ tőle. Ez volt a legnagyobb dicsőség: a fölséges király szemeláttára megülni a hánykódó csatamént és látni a szépséges királykiasszony riadt,aggódó pillantását,majd szűzies piruló arcát és hófehér kezéből elfogadni a cserkoszorut. A király podig karddal tüntette ki . a győztest,karddal,melynek"gyémánt a cifrája s arany volt a reze" . Dicsőséges történelmünk minden lapján ott ragyog a kard és ott ékeskedik a kardforgató leventék nevének hosszú sora,melyben a királyoké az első. Szent László, hagy Lajos és Mátyás, a magyar ifjú soha el ríe,m halványuló .eszményképe. / Egész mondakör övezi a magyar katd hőseit és nemcsak a vén Európa,hanem az egész világ tisztelettel adózik emléküknek.ToldMiklós, Kinizsi fái,Török Bálint, Thury György,berenhidai Huszár Péter,a két Zrinyi Mikios és a többiek.Hincs a magyar történelemnek egyetlen kimagasló alakja sém,aki''ne lett volna mestere és művésze a kardnak.AZ egy ezéjrdév alatt változtak az idők,változtak az erkölcsök és emberek,d~ a magyar férfi oldaláról sohasem került le a kard. A z európai népek gyilkos harcaiból mindig kijutott a magyarnak is.A török és a német ellen való évszázados háborúknak a magyar katona fontos tényezője volt, sőt a lipcsei népek csatáját is egy vakmerő magyar huszárkapitány bátorsága döntötte el. /Folyt.köv./ A ro
