Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Praznovszky Mihály: Táj és irodalom.

1934-ben azért már több mint irodalmi kérdés. Ő a történetiségben Kemény Zsigmondhoz nyúl vissza, akinél tipikusan mutatható ki a táj kuszáltsága, misztikussága, drámaisága, embereinek történelmileg meghatározott karaktere. A másik jelleg az Alföld, itt Csokonai és Arany János a példája a magyar impresszionizmusra, amelynek élményvilágát ez a különleges táj adja. A harmadik táj a Dunántúl. Ő is, mint előtte és utána sokan mások ezt a tájat emeli legmagasabbra. így ír: „A Dunántúlban láthatjuk a magyar élet kulturális képességeinek és kifejlődésének kedvezőbb fokát, a Rend és a Szépség földjét"

5 Nála a Dunántúl irodalmi megfelelői Berzsenyi, Vörösmarty, Babits. Érdekességként említendő, hogy egyedüliként addig kiemeli a Balatont is, mint a Dunántúl egyik sajátos irodalmi tájélményét, amely magyar alkotások százait, ha nem ezreit ihleti meg. Érdekes módon nem Jókait említi balatoni írónak, hanem egy ma már elfeledett Veszprém megyei írót, Váth Jánost. Merényi Oszkár negyedik irodalmi tája a Felvidék. 0 másokkal ellentétben sokkal jelentősebbnek itéli meg e táj irodalmi hatását, hiszen szerinte innen származtak a magyar irodalom nagy filozofikus költői: Erdélyi János, Madách Imre, Reviczky, Komjáthy, Mécs László. De mindannyiuk mellett egy prózaírót elemez hosszan. Kosáryné Réz Lolát, aki Selmecbányái lévén valóban a felvidékséget jeleníti meg a magyar irodalom táj színeiben, de máshol nemigen. Mellékesen megjegyzem, hogy a Dunántúl ilyen irodalmi kiemelését, amelyet később számos más tudományszak szerinti értékelés is követ majd, elsőként Berzsenyinek egy 181 l-ben kelt levelében találtam, amelyet Kazinczy Ferenchez címzett. így ír meglehetősen határozott hangon: „Hogy a dunai nyelv bővebb, részint tapasztalom, részint gyanítom ezekből. Itt voltak s vágynak legfőbb városaink, itt laktak minden királyaink, itt volt és itt vagyon a kereskedés, itt volt mindenkor a magyar nagyvilág, itt volt és van a népnek színe, itt a földnek és életmódjának különbfélesége, melyek mindannyi forrásai a nép ismereteinek - s szavainak-. A tiszai föld eleitől fogva csak pásztorok hazája volt, ahol a természet üressége nem szülhet egyebet lelki ürességnél."

6 Hogy nyilvánvaló elfogultságát enyhítse, vagy hogy jelezze, ez nem az ő véleménye bármennyire is személyesnek tetszik, rögtön hozzáfűzi azt, amit majd Babitsot idézve más szavakkal újra meghallhatunk: "Én sem dunai, sem tiszai nem vagyok, hanem csak magyar, mind ettől, mind attól örömmel tanulok és mind ezt, mind amazt tanítani akarom." (Ez a dunántúliság, tiszántúliság igencsak végigkíséri a magyar történeti irodalmat, elég utalni például Szekfű Gyula Három nemzedékére) 1943-ban jelent meg egy másik elméleti összegzés, a Gergely Gergely írta Táj és irodalom

7

, amely a szegediség irodalmi kérdéskörét járta körül. Nála csakúgy sorakoznak az irodalmi kistájak és azok alkotói. A Balaton Váth Jánosé, az Ormányság Baksay Sándoré és Kodolányié, Felvidék és Mikszáth, az Alföldön a felső Tiszavidék és Komáromi János, Nyírség és Krúdy Gyula, Hajdúság Móricz Pál és Szabó Pál, a Délvidék Kosztolányival, 5 Merényi Oszkár: Magyar föld és magyar irodalom. Kaposvár, 1934. 19. 6 Berzsenyi Dániel Kazinczy Ferencnek. Miskolc, 1811. febr.15., Berzsenyi Dániel művei. Bp. 2000. Osiris. 422. 7 Gergely Gergely: Táj és irodalom. A tájirodalom kérdései. A szegedi táj irodalom. Szeged. 1943. 13