Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Praznovszky Mihály: Táj és irodalom.

a szegediség Tömörkénnyel és Mórával. Nála feltűnik az is, hogy természetesen ennek a táj szemléletnek mindig is voltak ellenzői. Éppen az alföldi Veres Péter az egyik nagy elutasító, aki 1941-ben határozottan állítja: „Külön kérdés, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága, különösen a mi kicsiny országunkban...a regionális irodalomnak, a tájköltészetnek..." Rá visszhangzik két év múlva Féja Géza érzelmes sóhajtása: „Az író végzetesen odatartozik a tájhoz, ahonnan elkerült."

8 Tüskés Tibor 1967-ben állított össze testes antológiát Dunántúl címen s bevezetőjében Táj és költészet címmel, önmagával vitatkozva érvel-ellenérvel a tájirodalomról. Arról, miért és hogyan lehet valakit egy adott tájhoz kötődőnek tartani. Nem leszűkítése ez az értékeknek, a teljesítménynek, nem provincializmus-e ez amit rásütünk az alkotóra. De természetes megadja önmaga feloldozását, amikor így ír: „Valóban, ne túlozzuk el a táj formáló szerepét. De a kelleténél kevesebbre se becsüljük. Senki sem tagadhatja meg, hol született. Akár a szerelemben, a bölcsőhelyhez sem lehet büntetlenül hűtlen az ember... Csupán annyit tettem ehhez hozzá, hogy a dunántúli táj meghatározóbb erejű; és hogy az innét sarjadt irodalmat a táj sokkal jobban átszövi, önmagában nem lehet baj... ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt. Ne azt, ami szembefordít, hanem ami kiegészít. Ne az ellentéteket, hanem a különbözőségeket. A sajátosságokat. A szintézist. Ami nem az egyéni vonások összemosásából épül, hanem a részletek egységéből."

9 Eszembe jut a Hortobágy mellyéke

10 című antológia 1972-ből Bényei József szerkesztésében, s amelynek előszavát Táj és irodalom címmel Bán Imre írta. Vagy ki ne emlékeznék Cs. Szabó László szép könyvére Kárpát kebelében

11 és Szabó Zoltán Szerelmes földrajz című nagysikerű vallomásos kötetére, amelyből újra csak egy mondat kívánkozik most ide. „«Földi», ez a szó személyes emlékekre utal, közös élményekre és közös hangulatokra, melyek életünket körülvették, közös és mindnyájunk által ismert éghajlatra, melyben kedélyünk és vérmérsékletünk kialakult, valamire, ami talán iskolánál és tanulmányoknál, megtanult történelemnél is jobban és korábban alakította azt, ami bennünk közös. «Földi»: ez a szó elsősorban szülőföldre utal."

12 És a példákat sorolhatnám még végtelenül sokáig, hiszen ezeket önök is ismerik. Mindenről van már tájirodalmi antológiánk, lexikonunk, kézikönyvünk. A Balatonról, Tihanyról, Füredről, Szigligetről, a Dunáról, Budapestről, az Alföldről, a Nyírségről, a Felvidékről, Erdélyről, Tokajról, az Avasról, a Bakonyról, Gyöngyösről, Egerről, Debrecenről - s ezek mind az eddig vázolt irodalomelméleti gondolatok szellemében szerkesztődtek. De visszakanyarodom Babitshoz, mert számomra ez a legfontosabb és még mindig nem eléggé mélyen értelmezett megközelítése a táj és irodalom látszólag egyszerű viszonyának áttekintéséhez.

13 8 Veres Péter. Juhász Gyula, Ember és írás. Bp. 1941. 168., Féja Géza: Nagy vállalkozások kora, Magyar Élet, 1943., 193. 9 Tüskés Tibor: Dunántúl. Budapest, 1967. Magvető, 11-12. 10 Hortobágy mellyéke. (Szerk.: Bényei József) Debrecen, 1972. 11 Cs. Szabó László: Kárpát kebelében. 1994. Könyves Kálmán Kiadó. 12 Szabó Zoltán: Szerelmes földrajz. Budapest, 1988. Szépirodalmi, 15. 13 A továbbiakban Babits Mihály idézett tanulmányából származnak az átvételek. 154-164. 14