Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Sebő József: "Erdők erdője". A Bakony a magyar irodalomban.

ismeretlenül elbódorog benne, a harmadik vármegyében lyukad ki, ami ugyan nem valami nagy dolog ezekben a dunántúli megyékben. Egy árok, egy facölöp vagy egy vizecske: már új vármegye kezdődik. A pandúrnak meg kell állni, nem üldözheti a betyárt idegen megye területén. Respektálták is szívesen ezt a törvényt a régi csendbiztosok, hisz egész életükben sem tettek volna egyebet, mint betyárt hajszolnak. A pandúrok tehát megfordították a lovak fejét az ároknál, megfenyegették öklükkel a zsiványokat: " ide ne merjétek tenni többé a lábotokat, mert ez Veszprém megye" - a betyárok tüzet raktak, és kezdődött elölről a régi élet, hisz a Bakony mindenütt egyforma volt: Vasban, Veszprémben, Zalában.. ."

37 „... Magyarországnak talán legromantikusabb tája - rubintszínű, mint a kígyó szeme, ábrándokba ringató, mint a mérges rózsa illata, alig elhihető legendákkal teli, mint az öregek mákonyos álmoskönyvei....Itt mindenki a múltban él, mert a jelenért annyit sem érdemes tenni, hogy a piacon meghallgassa az ember a legújabb híreket... Legenda, mesemondás itt minden kődarab, a Bakony pedig a palotai éjszakákon zúg olyanformán, mint Európában semmi más erdőség."

38 Hamvas Béla (1897-1968) A magyarság létét meghatározó öt géniusz Hamvas értelmezésében, nagyjából: Felvidék, Erdély, Alföld, Zala tájéka és a nyugati sáv. Ezek öt lelki alkatot predesztinálnak, s az örök magyar fátum, a széthúzás jórészt ezek összebékíthetetlenségéből fakad. S ha van Magyarhonban olyan szeglet, amely az öt géniuszt képes együvé ötvözni, akkor az - Hamvas szerint - a Bakony, melynek leglényegesebb vonása a változatosság. „... Az előbb az ember mészköves karszton barangolt, majd Niebelung-erdőben járt. Máskor meg mintha a Thüringiai erdőben járna. Néhány kilométerrel odébb pedig délies, görög vidéken... Már egészen megszoktam azt, hogyha néhány szabad napom van, azt itt töltöttem. Itt mindig együtt van; szépség, erő, nyugalom, fenség és változatosság."

39 Amikor Hamvas századunk húszas-harmincas éveiben bejárta a Bakony erdejét, a vasút révén már legeldugottabb zuga is megközelíthető volt. Ennek ellenére még egy archaikus világ fogadta. „...A hegységek általában földrajzi helynevek. A Bakony nem az. A Bakony a magyar számára és elsősorban mítosz. Mikor Szent István az országot krisztianizálta, ennek a hegységnek rengeteg erdőségeiben rejtőztek el azok a pogányok, akik a királynak nem engedelmeskedtek. S azóta ebből a szóból a magyar függetlenségvágyat érez ki: az uralommal való szembeszállást, forradalmi szellemet és lázadást. A hegységet sűrű és sötét erdővel benőttnek gondolja, amely tele van rejtélyes szakadékokkal, barlangokkal, hozzáférhetetlen völgyekkel. Ez a magyar dzsungel, ahová csak azok rejtőznek el, akik a világgal nem tudtak megegyezni. A vad és elementáris őstermészet mítosza jut benne KRÚDY Gyula, A betyárok országútján, 50-51. = K. Gy., A bakonyi bujdosó, Veszprém, 1995. Prospektus Nyomda, 50-56. KRÚDY Gyula, Radics János beváltotta ígéretét: visszatért a várpalotai temetőből = K. Gy., A bakonyi bujdosó, Veszprém, 1995, Prospektus Nyomda, 74- 76. HAMVAS Béla, Bakony, Napkelet, 15. évf. 6.sz., 1937, 371-379. 112