Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Sebő József: "Erdők erdője". A Bakony a magyar irodalomban.

emlékét: „... Amikor Veszprémben megjelenik a bakonyi szél, akkor mindig félelem fogja el a lakosságot. Olyan keservesen tud dudálni a kéményben, úgy rázza az ablakot, ajtót, olyan félelmesen zúgnak az utcák. Különösen a városnak azokon a részein, amelyek a fennsíkra terjednek föl, tehát a Temetőhegyen, a Jeruzsálemhegyen és a Cserháton rémes a szél ereje. Egyes utcákon nem lehet vele szemben menni. Csak a vár végére kell ilyenkor kimenni, oda a Világvégére! Alig lehet ott megállni s a hatalmas, roppant vastag-falu Szeminárium épületét szinte alapjaiban rázza meg. A felhők rohanva kavarognak az égen, a levegő tiszta, a Bakonyban szinte minden fát meg lehet különböztetni, de szinte a lélegzetet fojtja el s alig lehet megállni vele szemben.. .ilyenkor rettenetes veszedelem volt a tűz! A tűz Veszprém réme. A város közepén, Vár déli fokán áll a tűztorony.. .derekán erkély fut körül s itt jár a tűzoltó őrszem éjjel-nappal. Ha tűz ütött ki, meghúzta a vészharangot. Olyan síró, jajgató, magas hangja volt, ha száz évig élek sem megy ki a fülemből ez a szörnyű hang. Húzta, húzta kegyetlenül, amíg a tüzet el nem fojtották. De sok borzasztó éjszakát szenvedtünk át mi gyerekek!"

4 Száz év múltán a Tűztorony békés turistalátványossággá szelídült. Nem kell csodálkoznunk, hogy Cholnoky 1912-ben még így ír a Veszprém fölé magasodó erdőkről: „... Észak felé a Bakonyra látunk. A Bakony-plató meredek peremén tompa tetők sorakoznak... Egyhangú, erdős lejtőjük olyan titokzatossá teszi, mintha mögötte rejtelmekkel teli világ következnék." 5 A városok is csak az erdőség peremére települtek. Belsejébe kezdetben csak a bujdosók és a szerzetesek merészkedtek. Ők azonban csak apró szigeteket vágtak az ősvadonba. Benne betyárt fogni valóban istenkísértés volt. Hiszen a Bakony anno a Dunakanyartól a Dráváig húzódott, határai korántsem voltak úgy körüljelölhetőek, mint manapság. Eötvös Károly szerint (1909)

6 „Napkeleti vége a Gaja völgyére dűl Fejérvármegyében.... napnyugat felé Zalában is az uzsai és sarvalyi erdőkig s innen délre fordulva Tátika és Rezi várának ormain végig a Balatonig: íme, a Bakony közepének hosszúsága... 112 kilométer ez." Krúdy Gyula szerint

7 „az északnyugati - Kárpátoktól az Adriai-tengerig terjedt. Irdatlan rengeteg volt, egy esztendeig is eljárhatott benne az ember anélkül, hogy fán és égboltozaton kívül egyebet látott volna." A Bakony a Pannon-vidékből mint egy sziget emelkedik ki. A Pannon-táj szerelmesei előszeretettel emlegetik a klasszikus nyugalmat, a harmóniát. Várkonyi Nándor Magyar Dunántúl-ában (1944) "valamiféle kiegyenlítő, harmóniára törekvő hajlam"-ot említ, melynek jellemzője a gondolat sokoldalúsága, az impresszióra való készség, az egyensúlyozott szellemi termékenység... Nem a forradalmak hazája... a magyar gondolat sokszor indult el innen történelmi útjára, de a cselekedet ritkán" 4 CHOLNOKY Jenő, Veszprém, 1938, Árpád Részvénytársaság könyvnyomdája, Kalocsa, 107-108. 5 CHOLNOKY Jenő, Veszprém földrajza, 202. = Veszprém múltja és jelene. Veszprém. 1912, Egyházmegyei Könyvnyomda 6 EÖTVÖS Károly, A Bakony, Bp., 1909, Révai, 2. 7 KRÚDY Gyula, Pogányok a Bakonyban, Veszprém, 1996, Prospektus GM., 5. 99