Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Sebő József: "Erdők erdője". A Bakony a magyar irodalomban.

Babits szerint „A Dunántúl ... Kedves, harmonikus színeivel könnyű és elegáns, szinte klasszikus formaérzékre nevel...enyhe, kék vidék. Nem csoda, ha a dunántúli írók állnak a latin könnyüséghez és eleganciához legközelebb."

8 Hamvas Béla szerint az itteni nép „.. .a hódításnál többre becsüli a békét, a lovagiasságnál a családiasságot, a türelmetlenségnél a higgadtságot, a fokozott tevékenységnél a sétát. Léttartalma: az aranykori hagyomány. A mérték a szabadság. A heroikus nép a tevékenységben, az idilli nép a tétlen békében érzi magát szabadnak." S ebből a harmóniatelt, feminin vidékből emelkedik ki a szilaj, maszkulin rusztikusságú Bakony, melynek neve az évszázadok során költészetté nemesedett. A Bakony-mítosz A mítoszokat kutatók számára közismert, hogy a sűrű, sötét erdő már ősidők óta a tudattalan homályos, rejtett, majdnem áthatolhatatlan világát szimbolizálja. Olyan helyet, amelytől félni kell. Ezt az ősi képet idézi fel Dante az Isteni Színjáték kezdetén. „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelem". (Babits Mihály fordítása.) A magyarság kollektív tudattalanja számára a Bakony volt az a misztikus ősvadon, az őssötétség, ahová évszázadokkal ezelőtt civilizált ember be sem tette a lábát, legfeljebb vadászként, ebekkel körülvéve. Századunk első felében Freud, Jung, Thomas Mann, Bartók egymás után világítottak rá az akkor elementáris erővel ható igazságra: a mítoszok az idők mélységes mély kútjából fölszállva a távolból vezérlik lépteinket. „... ki kell térnem a tudattalan lényegére és szerkezetére, mert különben nem volna lehetséges, hogy a léleknek a Földtől való függőségi viszonyát helyesen ítéljük meg. Ennél a kérdésnél a léleknek nyilván a kezdeteiről és alapjairól van szó, tehát olyan dolgokról, amelyek ősidők óta betemetve nyugszanak a sötétben, nem pedig az érzeteknek és a külvilághoz való tudatos alkalmazkodásnak banális tényeiről...az archetípusok bizonyos mértékig a tudatos léleknek a mélyben rejtőző fundamentumai... Az archetípusok készenléti rendszerek, amelyek egy füst alatt képek is és emóciók is... Ezekben az ősképekben lép élőnkbe talán a legvilágosabban a földnek és törvényeinek hatása a lélekre."

9 „...a tájaknak is van lelkük. Ha létezik az emberek között Wahlverwandschaft / rokonlelküség/, miért ne lehetne ilyesmi a tájak között is?" - kérdezi Babits

10 Itt talán elég egy Sebestyén Gyula által Badacsonytomajban gyűjtött népmesét idézni. 8 BABITS Mihály, Esszék, tanulmányok L, Bp.,1978, Szépirodalmi, 391-392. 9 JUNG, C. G.: Földes lélek, 118-119 = Európai műhely. Szerk. Hamvas Béla, Bp. 1990. Pannónia könyvek, 115-141 10 BABITS Mihály: Itália és Pannónia, 208 = Arcképek és tanulmányok, Bp., 1977, Szépirodalmi. 206-208 100