Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)
Korzenszky Richárd OSB: Monostor, könyv, szerzetesség.
A tihanyi monostor, bár királyi alapítású, nem tartozott a nagy létszámú közösségek közé. Mégis ami az életformát illeti, ugyanabban a szellemiségben éltek itt is a szerzetesek, mint bárhol Európában. Számomra érdekes jelképes értéke van a Tihanyi alapítólevélnek: európaiságot jelent a latin alapszöveg: a latinitás biztosítja a közös szellemiséget. Ebben az oklevélben találjuk első írott szavainkat: megjelenik benne az identitás, a helyi jellegzetesség, a magyarság. S mindez a kereszténység eszméinek megjelenítése érdekében történik. Szent Benedek Regulájában a 11. fejezet arról rendelkezik, hogy a zsolozsmán „olvassanak a könyvből, mint föntebb mondottuk, négy olvasmányt..." Van büntetés is a rendetlenkedőkkel kapcsolatban, s az egyik büntetés: „az imateremben sem zsoltárt, sem antifónát nem énekelhet, sem olvasmányt nem olvashat, míg csak eleget nem tesz." Tehát a közösség előtt való felolvasásnak „rangja" van: büntetés, ha valaki ezt nem végezheti. (24. fejezet) A szerzeteseknek közös mindenük. A 33. fejezetben olvassuk: „Senki se merészeljen az apát rendelése nélkül bármit is adni vagy elfogadni, vagy bármit is sajátjaként birni; egyáltalán semmit sem: se könyvet, se írótáblát, se íróvesszőt, tehát igazán semmit sem. (...) Mindenük legyen közös..." A könyv tehát a „kívánatos" dolgok sorába tartozik! „A testvérek étkezésénél nem szabad hiányoznia a felolvasásnak. De ne ragadja senki csak úgy alkalomszerűen kezébe a könyvet..." - olvassuk a 38. fejezetben. A 42. fejezetben találjuk a következőt: „Ha kétszeri étkezés van, ahogy felkeltek a vacsorától, üljenek le mindnyájan együtt, és az egyik olvasson föl a 'beszélgetések'-ből vagy 'Az atyák életé'ből vagy esetleg valami mást, amin épülnek a hallgatók." „Énekelni, felolvasni ne merjen senki, csak az, aki teljesíteni tudja ezt a feladatot úgy, hogy a hallgatók épüljenek." (47. fejezet) A felolvasásnak rangja van, látjuk ismét: mások épülésére kell hogy szolgáljon. A 48. fejezet a mindennapi testi munkáról rendelkezik, de úgy, hogy közben jelzi: „más órákban pedig szent olvasmányokkal" foglalkozzanak. A délutáni pihenő időben is van lehetőség az olvasásra: ekkor „ha valaki olvasni akar, akként olvasson magában, hogy mást ne zavarjon." Ugyanebben a fejezetben találunk egy nagyon figyelemre méltó megjegyzést: „A negyvennapi böjtre mindenki kapjon egy könyvet a könyvtárból, amelyet elejétől végig olvasson el. Ezeket a könyveket a negyvennapi böjt elején adják ki. Mindenesetre azonban rendeljenek ki egy vagy két szeniort (idősebb testvért), hogy a monostorban abban az időben, amikor a testvérek olvasással foglalkoznak, körüljárjanak, és megnézzék, nem találnak-e hanyag testvért, aki henyél vagy beszélget, és nem törődik az olvasással, és így nemcsak magának van kárára, hanem másokat is zavar." A nagyböjti idő különösen is fontos a szerzetesek életében: mintegy az egész életnek nagyböjti fegyelemben kellene telnie. Hozzátartozik ehhez az időhöz a könyv: mindenki kapjon egy könyvet a könyvtárból. Tehát van könyvtár minden monostorban a Regula megírásának idején, vagyis az 5-6. század fordulóján! S a könyvtárban legalább annyi kötet kell hogy legyen - az istentisztelethez és a közös felolvasásokhoz szükséges könyveken kívül -, amennyi a szerzetesi közösség létszáma. (Csak zárójeles, nagyon szubjektív megjegyzés: a könyvet „elejétől végig" el kell olvasni! Okulhatnánk belőle ma is mindannyian.) Abencés szerzetes élete könyvek nélkül elképzelhetetlen. így volt ez a korai középkorban, így volt ez a tihanyi apátság alapításának idején és így van ez napjainkban is. Amikor 89
