Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)

Deme Péter: Társadalmi részvétel a kulturális örökség megőrzésében.

feladata valamilyen örökség védelme, tehát csakis ennek a hivatalnak a kizárólagos feladata lenne ez. Másnak, tehát önkormányzatoknak, helyi közösségeknek, szervezeteknek, intézményeknek nincs is dolguk ezzel. Másrészt nem egyértelmű, hogy milyen örökséget véd a hivatal, mely területekre terjed ki feladatköre. Harmadrészt a 2001-ben elfogadott, a szervezetet ebben a formában létrehozó törvény a kulturális örökség védelme mellett feladatává teszi annak nyilvántartását, kutatását, fejlesztését, gazdagítását és közkinccsé tételét is. E feladatokat elsősorban az épített örökség, tehát a műemlékvédelem terén köteles ellátni, de a régészeti területek és örökség és a műtárgyak nyilvántartása, az ezekkel kapcsolatos államigazgatási eljárások lebonyolítása, felügyelete sem hagyható figyelmen kívül. Összefoglalva „hitvallásunkat" azt mondhatjuk tehát: kulturális örökségünk védelme, megőrzése, gazdagítása valamennyiünk feladata (lenne), hiszen ez az örökség mindannyiunké, függetlenül attól, ki mennyit birtokol belőle. Senki és semmi által nem kisajátítható ez, ebből következik, hogy a vele hivatásos alapon foglalkozók feladata (lenne) az is, hogy minél szélesebb kör számára hozzáférhetővé, elérhetővé, ismertté tegyék. A hivatásos szakemberek döntő többsége azért tanult, azért képezte magát, és azért kapja fizetését az államtól, a társadalomtól, hogy tisztában legyen az örökségvédelem elvi és gyakorlati alapjaival, ismerje ennek a technikáit, eszközeit, módszereit, részt vegyenek a vonatkozó jogszabályok előkészítésében, betartatásukban. Szerencsére szép számmal vannak azonban civilek, önkéntesek is. Azokra gondolok, akik fő munkájuk, hivatásuk mellett, azzal összefüggésben vagy akár attól függetlenül is, tudják, érzik, milyen fontos a jelen és a jövő számára egyaránt a ránk hagyományozott értékek megőrzése. Tapasztalják nap nap után a nemtörődömséget, a hozzá nem értést, a gondatlanságot, a kapzsiságot és kisebb vagy nagyobb mértékben, szűkebb vagy tágabb körben akarnak tenni ellene. Fontosnak tartják megismerni, segíteni és egyben ellenőrizni is a hivatásos szakemberek e téren végzett munkáját. És vannak a „mediátorok" vagy közvetítők, akik formailag ugyan a hivatásosak oldalán dolgoznak (hiszen ugyanannak a hivatalnak, szervezetnek az alkalmazottai), mégis sajátos a szerepük. Az előbb említett két körnek, szférának a feltérképezése, egymáshoz közelítése, a meglévő, tapasztalható (és olykor nem is alaptalan) idegenkedés feloldása, majd ezt követően - vagy ezzel párhuzamosan - aktív együttműködésük, a civilek bevonásának, beleszólási lehetőségeiknek szervezése, biztosítása a feladatuk. A továbbiakban ennek a munkának az eszközeiről, módszereiről szólok. Mindenek előtt ismerni kellene a nagyobb és kisebb szervezeteket, egyesületeket, működési területüket, létszámukat, legfontosabb célkitűzéseiket és tevékenységük jellegét. Egyszóval országos helyzetfelmérésre van szükség, amihez ezúton az itt jelenlévők segítségét kérem és előre is köszönöm. Ez a munka már folyik, de még messze vagyunk egy teljes egyesületi térkép megrajzolásától. Természetesen vannak olyan nagyobb, országosan működő és ismert egyesületek, szervezetek, amelyeket nem most kell megtalálni. Hiszen például a Város- és Faluvédők Szövetsége vagy a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület meglehetősen ismert a műemlékvédelem és a múzeumi terület legtöbb hivatásosa számára. Annyira, hogy jó néhányan maguk is tagjai egyiknek vagy másiknak - méghozzá elég régen. 104