Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)

Deme Péter: Társadalmi részvétel a kulturális örökség megőrzésében.

DEME PÉTER TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉBEN Tisztelt Konferencia! Előadásomban elsőként az örökséggel kapcsolatos fogalmakat kívánom röviden körüljárni és értelmezni. Ezt követően általánosságban, majd néhány konkrétumot is érintve vázolom fel elképzeléseinket arról, miért és hogyan van szükség az aktív társadalmi részvételre ezen a téren. Az utóbbi években hazánkban is elterjedt, gyakran használt kifejezés lett az örökség, amely lényegében az angol heritage szó fordítása. A mi szempontunkból inkább a kulturális örökség szóösszetétel helyénvaló, hiszen a közgyűjteményekben és hasonló intézményekben dolgozók ezzel foglalkoznak. A kulturális örökség fogalomrendszerén belül megkülönböztethetünk szellemi és tárgyi örökséget. Csak példaképpen említem, hogy szellemi örökség Bartók valamely műve, amelyet (gyakrabban vagy ritkábban) előadnak, játszanak. Ugyanennek a műnek a kottája már a tárgyi örökség fogalomkörébe tartozik. A tárgyi örökség fogalmán belül ingó és ingatlan kulturális örökséget különböztetünk meg. Előzőn a közgyűjteményekben (múzeumokban, levéltárakban, könyvtárakban) a legkülönbözőbb anyagi formában őrzött tárgyi anyagot, utóbbin a műemléki kategóriába tartozó épületeket és építményeket értjük. Kézenfekvő példa, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött bármely régészeti lelet vagy történeti, művészettörténeti tárgy az előbbi, maga a múzeum épülete pedig az utóbbi kategóriába tartozik. Természetesen örökségünk tágabb a kulturálisnál, hiszen természeti, környezeti örökséggel is bírunk. Ilyenek a nemzeti parkok, a védett természeti területek. Szempontunkból ez azért fontos, mert van a védendő, megőrzendő örökségnek egy sajátos kombinációja, mégpedig a műemléki környezet vagy kultúrtáj, hiszen ez a természeti és a kulturális örökség bizonyos részeire egyaránt kiterjed (gondoljunk például a kevés megmaradt hazai kastélyra, várra és az őket körülvevő természeti környezetre, parkra). Ezek után már ejthetünk szót az örökségvédelemről is. Először is tisztázandó: a kifejezés nem túl szerencsés, miként a környezet- vagy természetvédelem sem. Azt az érzetet kelti, keltheti ugyanis az emberek jelentős részében, hogy itt valamit védenek valamivel, valakivel szemben. Ami természetesen igaz, de nem ez a teljes igazság. Mert a cél az (lenne), hogy valakivel, valamivel (vagyis mindenkivel) együtt védjük örökségünket a pusztulástól, a megsemmisüléstől. Hiszen közös kötelességünk, hogy amit ránk hagytak elődeink, azt megőrizve, sőt, lehetőleg gazdagítva adjuk tovább utódainknak. Még ennél is megtévesztőbb a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal neve. Egyrészt ugyanis azt a képzetet sugallja, hogy van egy bizonyos állami szervezet (hivatal), amelynek 103