Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)
Dr. Papp István: A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében.
a változtatásra is. Ez nem egyszer egzisztenciális fenyegetést hordozó helyzetek kialakulásához is vezetett. Részben az olvasás- és könyvtárszociológiai vizsgálódások, részben a könyvtárosi ethosz hatására a szakma látókörébe került a szociálisan, fizikailag vagy mentálisan hátrányt szenvedő rétegek problémája. Mindenekelőtt a nemzetiségek könyvtári ellátása kapott jelentőségének megfelelő szakmapolitikai figyelmet, s ennek nyomán megkezdődött a megoldás felé vezető hosszú menetelés. (Talán éppen a magyar erőfeszítések és kitartó kopogtatásunk is közrejátszottak abban, hog a bevándorolt kisebbségek mellett az indigéna nemzetiségek könyvtári ellátása is figyelmet kap immár a különböző nemzetközi fórumokon.) A kórházi betegkönyvtárak és a börtönkönyvtárak ügye, a nehéz helyzetben lévő embertársainknak nyújtott speciális szolgáltatások kifejlesztése mostanában mintha kevesebb törődést kapna a szakma részéről, mint korábban. Nem hiszem, hogy ez csak az anyagi nehézségek következménye. A könyvtárosi lelkiismeret nem véletlenül sorolta a közkönyvtárak hármas funkciórendszerébe negyedikként a szociális funkciót, ami ugyan szakmailag vitatható, de etikailag teljes mértékben helytálló. Sokként érte az imént említett könyvtárosi lelkiismeretet a 80-as és 90-es évek fordulóján jelentkező „elanyagiasodás". (Szándékosan nem a politikai-gazdasági rendszer megváltozásához kötöm ezt a jelenséget, mert alighanem ettől függetlenül is bekövetkezett volna.) Egyes szolgáltatások térítéses volta, a könyvtárak közötti szolgáltatások nem szocialista, hanem kapitalista alapokra való helyezése, a könyvtárak vállalkozói, pénzcsináló igyekezete szögesen állt szemben az addigi filantróp magatartással. Úgy látszik, közkönyvtáraink sikeresen birkóznak meg használóik egyetértésével ezzel a kihívással is: a pénztudatosság ösztönző ereje hasznosan egészíti ki a közszolgálat eszméjét. A szakmai öntudat is fontos eleme a könyvtárosi közgondolkodásnak. Megvallom, nagy örömömre szolgált, hogy a szövegben végig a közkönyvtár kifejezést használhattam. A nagykorúság demonstrálását, a szocialista közművelődés mindent betakarni kívánó, de a könyvtárügyet sokszor mégis fázni hagyó és szervezeti önállóságát fenyegető köpenye alól való szabadulás volt a célja a 70-es években folytatott, bár sikertelenül zárult emancipációs küzdelemnek a közművelődési könyvtári elnevezés megváltoztatásáért. Terminológiai vita formájában szakmai és nem csak szakmai ideológiák csaptak össze. A könyvtárosok azt hangoztatták, hogy a könyvtár minden társadalmi tevékenységet egyaránt szolgál; nemcsak a közművelődést, hanem a tudományos kutatást, az oktatást, a gazdasági életet is. Ezért helyesebb volna általános nyilvános könyvtárnak nevezni az intézményt. A megyei könyvtárak rangemelését célozta az általános tudományos könyvtár terminus felvetése. Az előbbi bevezetését politikai, az utóbbiét szakmai megfontolások és érvek gátolták meg. Azóta a művelődési házak kisgömböci bekebelezési étvágya talán csökkent, a globális, virtuális könyvtár koncepciója más dimenziókba helyezte a könyvtárak szolgáltatási határait. így nem akadályoz meg bennünket már semmi abban, hogy a köz könyvtára legyünk, valóban az egész közösség minden tevékenységi szektorát szolgáljuk, s ezt nevünkben is kifejezésre juttassuk. Ó, mily édes kimondani: közkönyvtár! Ne feledjük: az áttörést e fronton a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Közkönyvtári Egyletének névváltozása és küldetésnyilatkozata hozta. Szakmai öntudatról beszéltem, s hadd beszéljek szakmai tudatosodásról is. Ennek legfőbb hordozója, eszköze, támogatója, előmozdítója a Könyvtáros című folyóirat volt. Hosszú története során nevezték őt másként is, ma is más névre hallgat, de eszünkhöz és szívünkhöz 19
