Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)
Dr. Papp István: A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében.
mégis ezen a néven nőtt. Küldetését nehéz körülmények között is becsülettel teljesítette, sőt többre is vállalkozott, mint ami általában egy szakmai folyóirattól elvárható. A közkönyvtárügy meghajtja lobogóját a Könyvtáros mindenkori szerkesztői előtt. Vajha mielőbb régi fényében ragyogna! Köszönet illeti a Könyvtári Figyelőt is a közkönyvtáraknak juttatott figyelemért, s elismerés jár a megyei és más könyvtárakban egyre igényesebben szerkesztett, a közkönyvtári rendszer működését, a más típusú könyvtárakkal való együttműködést, a könyvtárosi tudatosodást segítő lapoknak. Végezetül a közkönyvtári géniusz két hű szolgáját idézem meg. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete működése közel a teljes időszakra rányomta bélyegét, s elsősorban területi szervezetei, de szakmai szekciói is kiváló keretet nyújtottak a könyvtárosok szakmai kezdeményezései és tevékenysége kibontakozásához. Kedvezőbb szelek még messzebbre és gyorsabban hajtották volna a hajót. A KMK-ról - hadd nevezzem így ezt az intézményt, hiszen legtovább ezen a néven emlegették e korszakban, hívták tetemre vagy dicsérték okkal-móddal, - nincs sokat mit mondanom. Mindenkori erejétől telően végigcsinálta a közkönyvtárakkal a legutóbbi ötven évet, néha utat mutatva, mindig szolgálva, tanulva és tanítva, olykor botladozva, de újra meg újra felállva. S a legtöbb, ami elmondható róla: a magyar közkönyvtárügy nem ilyenné vált volna a KMK nélkül, de a KMK sem élt volna meg a közkönyvtárak segítsége nélkül. Örökség Mi van még hátra a számvetésből? Először is annak megállapítása, hogy a magyar közkönyvtárügy nem maradt le a közkönyvtáraknak a második világháborút követő évtizedekben kibontakozó, az egész világra kiterjedő, nagy fejlődési hullámáról. Az UNESCO manifesztuma, az IFLA irányelvei által kijelölt irányban, a hazai adottságok által meghatározottan, de jó példákat követve fejlődött. Ennek során újjáépítette, sőt nagyrészt lerakta az alapokat, s rájuk egy nemzetközi összehasonlítást is kiálló épületet húzott. Egészen biztos, hogy a mezőny első harmadában, s ezen belül sem az utolsó helyek egyikén vágott bele a 21. századba. Másodszor annak a kérdésnek a megválaszolása, mi az az örökség, amit a jövő társadalma a közkönyvtáraktól kap? Az épületek? Aligha. Az épület, mint tudjuk, átfunkcionálható, kinőhető, lebontható. A technika? Semmi sem avul nála jobban. Az állomány? A könyvek a közkönyvtárban arra valók, hogy elkopjanak, s ha olyan értéket hordoznak, amely időtálló, akkor újabb és újabb kiadásaik fognak a polcokon helyet kapni. A katalógusok? Alakot és szerepet váltanak, s egyre inkább az egész irodalomról akarunk tudni, nem az egyes könyvtárak tartalmáról. Akkor hát? Alighanem a közkönyvtárak öröksége az, amivel és amennyiben elősegítették az egyes emberek, közösségek, az egész ország boldogulását, e szó összetett értelmében: közvetve és közvetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy egyről kettőre jussanak az anyagi életfeltételek megteremtésében, és ők is megtették a magukét azért, hogy az emberek néha-néha azt érezzék, megsimogatták a kék madár csillogó tollait. így hát a közkönyvtárak öröksége az emberekben él tovább. Ezért nincs semmi okunk arra, hogy aggódjunk jövőjükért. Harmadszor pedig le kell vonnunk a fenti válaszból adódó következtetést. Minthogy a közkönyvtár az emberekben él tovább, talán rosszul írtuk fel alapítási évszámukat. Nem azt 20
