Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)

Dr. Papp István: A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében.

Szervezet A magyar közkönyvtárügy erejét az adja, hogy egységes szervezetté vált. A szervezet több, mint az egyes tagok összessége. Ezt már a régi rómaiak is tudták. Gondoljunk akár a vesszőnyaláb állami szimbólumára, akár a Mons Saceren elhangzott ismert példázatra az emberi testről. A hálózat szakkifejezés ma már más tartalmat hordoz, s amit annak idején hálózatnak neveztünk, azt ma inkább könyvtári rendszernek hívjuk, - mégis, erről az ötven évről szólva anakronizmus volna nem a hálózati terminust használni. A hálózati struktúra a modern közkönyvtárügy koncepciójának a magját képezi. Ez munkált a körzeti könyvtárak létesítése mögött, s ezt teljesedett ki, amikor a közigazgatás szervezetébe ágyazottan épültek ki a megyei hálózatok. A megyei és járási könyvtárak adták azt a szilárd alapot, amelyre fel lehetett húzni az ország egész területére kiterjedő könyvtári ellátás épületét. Hamarosan kiderült, hogy könnyebb könyvtárat alapítani, mint működtetni és fejleszteni. Talán éppen az különbözteti meg előnyösen a megyei és járási könyvtárakra alapozott könyvtári rendszert a korábbi próbálkozásoktól, hogy sikerült megoldani a folyamatos módszertani gondozást, vagyis a kisebb települések könyvtárai nem maradtak magukra sem szakmai munkájukban, sem a fenntartó szervek előtti képviseletben. Lehet, hogy túlságosan korán következett be az ún. tanácsosítás, vagyis amikor az anyagi feltételek teljes körének biztosítását túl korán bízták az ezernyi gonddal küszködő, többnyire nagyon szegény helyi közigazgatási szervezetekre, bár elvileg helyes lépés volt. Különösen helyes lett volna, ha intézményesen gondoskodtak volna olyan központi forrásról, amely a helyi csapokat csepegés helyett csurgásra ösztönözte volna. Ennek hiányában is sikerült az egyes megyékben megyei könyvtárfejlesztési alapokat kiharcolni; ezek jelentőségét - kis túlzással - a Carnegie Alapítvány hatásához lehet hasonlítani. Az állam sem vonult ki azonban a helyi könyvtárak fejlesztéséből; egy központi tervgazdálkodásra berendezkedett politikai rendszer nem is tehette volna. Hogy mennyi jutott erre a célra? Biztos, hogy nem elég, de annyi igen, hogy egymás után épültek az új megyei és városi könyvtárak, s a falunak is jutott egy-egy új vagy felújított épület az emlékezetes és eredményes könyvtárépítési mozgalmak jóvoltából. A közigazgatás szerkezetéhez igazodó közkönyvtárügyet sokkhatás érte a járások megszűntével, hiszen a közigazgatási határokon túlnyúló anyagi és személyi szolgáltatásokat egyre kevésbé, s akkor is csak megszokásból és szívességből vállalták a városi és nagyközségi tanácsok. Az egész teher elvileg, s egyre inkább gyakorlatilag is a megyei könyvtárakra hárult. Ennek ellenére, s ha nehézségekkel viaskodva is, állnak még a hálózatok. Sokat segített ebben, hogy ellátó rendszerekbe tömörültek sokfelé a város vonzáskörzetében működő könyvtárak. Ez sokkal többet jelent a pusztán módszertani gondozásnál, mert közös állományépítéssel, távközlési és szállítási kapcsolatokkal tényleges garanciákat nyújt a helyi könyvtárral szemben támasztott igények kielégítéséhez. Az ellátó rendszerek kialakulását megyei és központi források is ösztönözték. Tény azonban, hogy a könyvtári ellátás szempontjából nem előnyös a túl sok önkormányzatra tagolt közigazgatás. Természetesen nincs semmi akadálya, hogy az önkormányzatok egyesítsék anyagi forrásaikat egy feladat közös elvégzésére, egy-egy szolgáltatás közös működtetésére, de a könyvtárosok a megmondhatói, mennyi erőfeszítésbe és rábeszélésbe kerül az autonómia akár csak picinyke szeletének feladására, az erőforrások közös kalapba helyezésére rávenni az önkormányzatokat. így a falusi könyvtári ellátás továbbra is Sorgenkindje 13