Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)
Dr. Papp István: A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében.
A helyi körülményektől és adottságoktól függően nem egy speciális gyűjtemény jött létre a jelentkező igények nyomán vagy egy-egy adomány következtében. Mindezek hozzájárultak az egyes könyvtárak egyéni arculatának kiformálódásához. Külföldi kulturális szervezetek információs csomagokat, kisebb gyűjteményeket helyeztek el egyes könyvtárakban az országukra vonatkozó kiinduló tájékozódás megkönnyítésére. Megjelentek az Európai Unió kiadványai, uniós információs pontok jöttek létre. A könyvtárak új igénykategóriákkal szembesültek, többek közöt a vállalkozói-üzleti körök információs szükségleteivel. A biznisz információt több helyütt a közhasznú-közérdekű információs szolgálattal kombináltan szervezték meg, ami a tájékoztató szolgálat ujjáformálásához vezetett. A szabadpolcról hamar kiderült, hogy nem egyszerűen a raktár megnyitását jelenti a használók előtt. Itt már nem csak arról volt szó, hogy egy bizonyos keresett könyvet lelehessen emelni a polcról a könyvtáros közreműködése nélkül, hanem az állomány elrendezésében az olvasó igényeit, keresési szempontjait kell érvényesíteni. A szabadpolcos könyvtár kezdett átalakulni a könyvtáros könyvtárából az olvasó könyvtárává. Megjelentek a különböző kiemelések, amelyek a tanulmányokat folytatók, a kötelező olvasmányokat keresők, a detektívregények kedvelői, a napi aktualitások iránt érdeklődők stb. kedvére akartak tenni. Felmerült a szakrészlegek kialakításának lehetősége és szükségessége is. A böngészés, mint olvasmány- és információ-keresési eljárás polgárjogot nyert. Kicsi könyvtárak egészét, nagyobb könyvtárak állományának egy részét az olvasói megközelítés szerint próbálták elrendezni. Kísérletek folytak a kérdéskönyvtárral, a családi könyvtárral. Mindez visszahatott a könyvtár megjelenési formájára is: otthonosabbakká, informálisabbakká váltak a könyvtári terek. Nem volt könnyű, de sikeresen lezajlott a gyerekek könyvtári szolgálatának emancipációja. Számos álvita is kísérte (pl. külön ellátási rendszer keretében, önálló gyerekkönyvtárakkal történjék-e a gyerekek ellátása, vagy miképpen lehetne és kellene összevonni a gyerekkönyvtárakat az iskolai könyvtárakkal), de a végeredmény mindenképpen pozitív: önálló szolgálati ágként de a könyvtár egészébe integrálva kapják meg a gyerekek az őket nagyon is megillető ellátást. Azon persze tart a kötélhúzás, hogy elég jut-e nekik, de annyi tény, hogy a gyerekrészlegekből sem hiányzik ma már a számítógép, a technikai felszerelés, a tisztességes, korosztályhoz illő bútorzat, s legfőképpen a könyvtáros. Talán újabban leginkább még a könyvtárosok tekintetében romlott az ellátottság, holott ők teremtettek vonzó és pezsgő életet akár kuckónyi területeken is. Ők vonzottak sok-sok gyereket a könyvtárba, s őket emlegetik negyven-ötven-hatvan évesek név szerint is. Elérzékenyülve és hálásan, amikor gyerekkorukra emlékeznek. Nem vitatott többé, hogy a gyerekeknek önálló hely kell a könyvtáron belül, de érdeklődésük nyiladozásának megfelelően hozzá kell engedni őket a könyvtár valamennyi szolgáltatásához. Megérdemelnek egy külön bekezdést az olvasótáborok is, ha a szakmai teljesítményeket vesszük számba. Esetükben messze többről volt szó, mint az olvasási technika fejlesztése, a könyv megszerettetése. Emberformálás és világképépítése folyt ezekben a kis, hierarchiamentes közösségekben, ahol a résztvevők kölcsönösen segítették egymást az emberi kiteljesedés felé. Örömmel és büszkeséggel emlékezhet az olvasótáborokra bárki, akinek csak köze volt is hozzájuk. Hát még azok, akik a motorjai voltak a mozgalomnak! A magától értetődő dolgokat vesszük észre a legnehezebben. Kérem szépen, minden könyvtárban van katalógus. Hosszú évek, évtizedek, s a mindennapok szívós munkájával értük 10
