Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)
Dr. Papp István: A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében.
el ezt az állapotot, s köszönet illeti azokat, akik e kevésbé látványos, de létfontosságú tevékenységet vállalták, néha nehéz feltételek mellett, néha nem kellő megbecsültséggel, néha csipkelődő megjegyzéseket is szelíden elviselve. Katalógus nélkül, mint tudjuk, nincs könyvtár, s a könyvtár teljesítőképességének és minőségének éppen egyik döntő tényezője a feltártság. S ne feledjük el azt sem, hogy mindenekelőtt a feldolgozómunka volt a könyvtárak technikai fejlesztésének a kovásza. Hiszen itt volt a legnagyobb szükség az emberi munkát kiváltó gépesítésre. Stencil, ormig, passzírozó, vízigráf, de már a holerit, perem- és fénylyukkártyák sem mondanak semmit a szakmába belépő fiatal nemzedékeknek, de annak idején mind izgalmas, sokat ígérő (bár kétségtelenül rövid életre ítélt), technikailag újszerű eljárásokként jelentek meg a könyvtárakban. Szerencsére a cédulakatalógusok túlvészelték még a mikrofilmlapos technológiákat is, s válhattak az igazi technológiaváltás, a számítógépesítés alapjául. A rend kedvéért meg kell emlékeznünk a kölcsönzési eljárások területén lezajlott gépesítési törekvésekről, kísérletekről is, amelyek egyfelől azt bizonyították, hogy a könyvtárosok nem csupán lila lelkületű filoszok, hanem praktikusan gondolkodó menedzserek is, másfelől aláhúzták a gépiesen ismétlődő, nyilvántartási munkák automatizálásának, a könyvtáros felszabadításának szükségességét. Manapság, a könyvtárainkban már különösebb fennakadások nélkül működő, integrált számítógépes rendszerek korában úgy emlékezünk vissza a tíz, húsz, harminc év előtti kezdetekre, mint ahogy a repülés szerelmesei a Wright-fivérekre, Blériot-ra vagy a rákosmezei megszállottakra. Mi is az úttörőknek kijáró tisztelettel és az őskonstrukciókat illető meghatott mosollyal pillantunk vissza azokra a csodálatos nőkre és férfiakra és szerkentyűikre, akik és amelyek a magyar közkönyvtárak automatizálását elindították. Megállás természetesen nincs ezen a területen sem, sőt ezen a területen nincs igazán megállás, ez alkalommal azonban elégedjünk meg biztatásul az eddig elért sikerek felemlítésével. Ahogy a módszertanosok alatt a kerékpárt a motorkerékpár, a motorkerékpárt a gépkocsi, úgy váltják fel a számítógépes hardver és szoftver egyre újabb, nagyobb teljesítőképességű eszközei a régebbieket. Ez főképpen az anyagiak függvénye. A könyvtárosok hozzájárulására inkább a szoftverek, a rendszerfejlesztés, az installáció és a működtetés területén van szükség. Közkönyvtárainkban több számítógépes rendszert alkalmaznak, - az én ízlésem szerint talán túl sokat is. Nem mintha ez baj lenne. Csak fájlalom egyik álmom elvesztését, hogy lenne egy központi és helyi forrásokkal egyaránt támogatott hazai rendszer, amely meghatározó szerepet játszhatna a közkönyvtárügy, mint szerves egész automatizációjában. A tényleges fejlődés más utat választott, a rendszerek békés egymás mellett élését. A cél így is elérhető, bár talán lassabban és többe kerül. Úgy látszik azonban, a redundancia informatikai tétele ezen a területen is érvényesül. A közkönyvtárakban születő katalógusok, adatbázisok mindinkább közkinccsé válnak: az egyes tagok munkájának hasznát mind többen élvezik, elsősorban használóik javára. A kétséges értékű ajánló bibliográfiákat, de a reprezentatív bibliográfiai műveket, a helyismereti bibliográfiákat is felváltották-felváltják az adatbázisok, amelyek egyelőre floppyn vagy CD-n, mihamarább azonban online állnak rendelkezésre. S talán nem kell várni arra sem sokáig - hiszen a technikai feltételek adottak -, hogy a könyvtári katalógusok közkönyvtárügyi, közös katalógussá egyesüljenek. S itt, a fejezet lezárásaként legyen szó azokról a szolgáltatásokról, amelyek valamikor szerves 11
