Gyüszi László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok III. országos tanácskozása : Tata, 1996. július 17-19. (1997)

III. A SZEMÉLYI BIBLIOGRÁFIÁK, BIOGRÁFIÁK. - Gyuris György: A személyi bibliográfiák.

úgy, hogy e megjelenések szóródnak ugyan a bibliográfia szerkezeti rendje szerint, de a mutató segítségével azonnal kigyüjthetök. Az első típusra Gedényi Mihály szolgáltatott példát, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum által publikált Krúdy-bibliográfiában a mű első megjelenését tekintette alapkőnek, s ehhez kötötte összes többi kiadását is. A bibliográfia időrendjében így a többedik megjelenések csak mint utalótételek jelentek meg, vegyesen az éppen az évben először napvilágot látott alkotások leírásának bokraival. Vagyis ez a besorolási rend nincs tekintettel a megjelenés helyére (periodikák, kötetek, gyűjtemények), hiszen bibliográfiai alapegysége a mű. így e bibliográfiában szinte észrevehetetlen a gyűjteményes kötet, hiszen ezek mindegyike analizálásra kerül, de ennek eredménye csak sok-sok utalótétel, vagy egy-egy első megjelenésű mű adatbokra. E szerkezet nehezen áttekinthető és tömeges ismétlést tesz szükségessé; egy költő életmüvének föltárására például szinte teljesen alkalmatlan. Elvileg is hibásnak látom, mert szerintem a bibliográfia használóját a műtől annak lehetséges forrásáig kell elvezetni, de a források jellegzetességeit is tükrözni kel a bibliográfiának. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott mű milyen más alkotások közelében, milyen ciklusban, milyen tartalmú gyűjteményben jelenik meg újra. Ez is újabb fölismerések forrása lehet. Gedényi Mihály másik Krúdy-bibliográfiájában, amelyet a Szabolcs-Szatmár Megyei Könyvtár jelentetett meg, egy hasonló, de mégis másfajta szerkezetet alkalmaz. A mű első felében időrendben közli a kötetek és az időszaki kiadványokban napvilágot látott regények leírásait egy maga által kialakított, egyébként teljesen fölösleges kódszámmal ellátva. Majd a bibliográfia második részében egy olyan - lényegében - címmutatót ad, amely a művek és a kötetek címei szerint tünteti föl azok megjelenéseinek helyeit. Fölöslegesen bonyolult szerkezet jött létre így, amely csak a bibliográfus gyönyörűségére szolgál, a használóéra már nem. Magam is kimunkáltam hasonlóan bonyolult szerkezetet valamikor, s hallatlanul büszke voltam reá, azt hittem, hogy megváltottam a világot. Aztán később rá kellett jönnöm, hogy nem szabad megerőszakolni a valóságot. A valóság pedig nem más, mint az időfolyam, a kronológia. Ebben jönnek létre az emberi alkotások, s jelennek meg a társadalmi közegben könyv, kotta, film stb. formájában. Ez maga a rend, s nem kell a bibliográfusnak „rendet" teremteni benne azzal, hogy megállapítja: ez hírlapban látott napvilágot, ez folyóiratban jelent meg, ez meg önálló kötetben. A leírás A leírás nemcsak önmagában fontos, hogy pontos, visszakereshető, azonosítható legyen, hanem azért is, mert a mutatórendszer nem más, mint a leírások más rendszerű leképezése. Vagyis a leírással meghatároztuk a föltárást is. Amit közlünk a leírásban, csak azt lehet majd visszakeresni. Ezért fogalmaztam úgy a meghatározásban, hogy föltártan rögzítjük a forrásokat. A „forrás" és nem a „dokumentum" szót használtam, hiszen a bibliográfia rendkívül gyakran él az analizálás eszközével és ekkor már nem beszélhetünk dokumentumról, csupán a dokumentumban lévő forráshelyről. A bibliográfusnak tehát nemcsak önálló dokumentummal, hanem annak részével, sőt szétszórt, ún. passim adatokkal is dolga akad. Az önálló kötet leírásakor nincs probléma, ha az egyetlen mű, vagyis homogén egység. De ha kisebb írások gyűjteménye (verses-, elbeszélés- vagy tanulmánykötet), akkor analizálnunk kell. Ilyenkor a kötet bibliográfiai leírása után föltüntetjük annak tartalmát is. Ezt legcélszerűbb a tételszám perelésével beszámozni, hogy egyértelmű legyen a mutató hivatkozása. Periodikumban, vagy gyűjteményes kötetben megjelent egyetlen alkotás bibliográfiai leírása is analízissel készül. Csak itt a hivatkozott mű szerepel leírásunk élén, s azt követik a folyóirat, vagy kötet adatai. 81