Hazai Tudósítások, 1988 (25. évfolyam, 2-22. szám)

1988-02-01 / 3. szám

1983.XXV.évf.S.sz. Hazai Tudósítások Ou - A kedvező döntést segített-e más szempont is?- Igen. A bizottság mindig mérlegeli azt is, hogy az adott ország mindent megtesz-e ezeknek az értékeknek a meg­óvására, van-e garancia erre a továbbiakban is? A mostani vi­tában is szakértőként vett részt a műemlékvédelem világszer­vezete, így mód volt a magyar műemlékvédelem nemzetközi meg­mérettetésére is. A döntés egyúttal a magyar építésügy és műem­lékvédelem nemzetközi elismerését is jelenti.- Milyen kötelezettségeket vállalt Hagyarorszag?- A budai Várral és a Duna-panorámával kapcsolatban pél­dául azt, hogy kellően karban tartja az épületeket, és a meg­lévő harmóniát nem fogja megbontani. A Világörökség-bizottság túlságosan nagynak találta a dunaparti két szállodát, így köte­lezettséget vállaltunk arra, hogy erre a területre - a Szabad­­ság-hídtól a Margithidig - több ilyen nagy épület nem kerül. Hollókő esetében az volt a feltétel, hogy o falu értékes régi részét zöldnövényzettel zárjuk el az éülő újtól, hogy 'bensőéc­­gesságét meg lehessen őrizni,- Mit kap cserébe Magyarország?- Dollármilliókra nem számíthatunk, mert elsősorban a har­madik világ országait támogatják pénzzel. Azt reméljük, hogy a műemlékvédelemhez szükséges speciális építési anyagokat, gépeket, felszereléseket és szakmai segítséget nyújt a szervezet. A pá­rizsi döntés idegenforgalmi propagandánkban is kamatoztatható. A továbbiakban is javaslatokat teszünk a listára kerülésre. Terveink között szerepel Hévíz, Pécs történelmi belvárosa, Ipolytarnóc, az Aggteleki-cseppkőbarlang és főként a Pannonhalmi Apátság, amely 1995-ban lesz ezeréves. XXX T

Next

/
Oldalképek
Tartalom