Hazai Tudósítások, 1986 (23. évfolyam, 1-22. szám)
1986-09-15 / 17. szám
1986.XXIII.évf.17.sz. Hazai Tudósítások 11 ahol szintén várakozáson felül szerepelt: az aranyérmes Darnyi, a szovjet Jaroscsuk és a kanadai Baumann mögött negyedik lett.) A három világbajnoki aranyérem a versenyzők mellett a fanatikus úszóedző: Széchy Tamás újabb nagy sikerét jelenti, hiszen az aktív versenyzéstől már visszavonult Wladár Sándor moszkvai olimpiai győzelme (1980) után most ismét világelsővé nevelt két fiatal úszót. A montreáli kajak-kenu világbajnokságról érkező híreket viszont magyar győzelmekben reménykedve várta a hazai sportközvélemény. Az utóbbi idők számos sportbéli kudarca után jó leírni: a versenyzők valóra tudták váltani esélyeiket! A 13 férfi versenyszámból ötben magyaroké lett a világbajnoki cím! Sarusi Kiss Mihály és Vaskuti István a kenu kettesek 500 és 1000 méteres versenytávján egyaránt a legjobbnak bizonyult; a kajak egyesek 10 ezer méteres versenyében Csipes Ferenc vigasztalódott győzelemmel azután, hogy 1000 méteren be kellett érnie a 2. helyezéssel. Csipes is kétszeres aranyérmes lett Montreálban, hiszen a világbajnoki címet elnyerő kajak négyesnek is tagja volt, Gyulay Zsolttal, Fidel Lászlóval és Kovács Zoltánnal. A kajak kettesek 10 ezer méteres döntőjében született az 5. magyar férfi aranyérem, méghozzá az újonc Kulcsár Gábor-Gindl László duó révén. Kitettek magukért a szebbik nem kéviselői is. A három női versenyszámból kettőt magyarok nyertek. A kajak kettesek 500 méteres versenyét Povázsán Katalin és Mészáros Erika nyerte, a kajak négyesek mezőnyében pedig ugyanezen a távon Géczi Erika, Mészáros Erika, Kőbán Rita, Rakusz Éva összetételű magyar egység lett a világbajnok. A 7 aranyérem értékét növeli, hogy közülük 5 olimpiai versenyszámban született. A világbajnoki címek mellé 3 ezüst- és 1 bronzérem is jutott a magyaroknak. A mostanihoz fogható világbajnoki sikert két ízben értek el magyar versenyzők: 1954-ben Maconban, ahol 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérem jutott a magyaroknak, s 1973-ban Tamperében, ahol ugyancsak 7 magyar világbajnoki cím mellett 4 ezüst- és 5 bronzéremmel tértek haza a legjobb magyar kajakozok, kenusok. o