Hazai Tudósítások, 1986 (23. évfolyam, 1-22. szám)

1986-09-15 / 17. szám

1986.XXIII.évf.17.sz. Hazai Tudósítások 12 ÖHAZAI KÖRKÉP Tanévkezdet Augusztus végén tartották meg a magyar alsó- és középfokú taninté­zetekben az évnyitó ünnepségeket. A központi rendezvénynek ezúttal a Zala megyei ifjú város, Lenti adott otthont, ahol Köpeczi Béla kulturális mi­niszter mondott beszédet. "A most kezdődő tanév a magyar oktatás törté­netének fontos állomása, hiszen hatályba lép az új oktatási törvény, amely történelmünkben első alkalommal foglalja egységes jogi keretbe a nevelés és az oktatás egészét, az óvodától az egyetemig" - hangsúlyozta a minisz­ter, majd a későbbiekben azokról a lehetőségekről szólt, amelyek a diák­önkormányzat továbbfejlesztésére, a tanulói és hallgatói közösségek tevé­kenységének kibontakoztatására minden korábbinál nagyobb mértékben adottak. A következő öt évben egyébként tovább fejlesztik az óvodai hálóza­tot, s mintegy 4000 általános iskolai, 2200 középiskolai tantermet, 3000 tanműhelyi munkahelyet és 7000 diákotthoni szálláshelyet hoznak létre. A miniszter bejelentette, hogy ezután az általános iskola első két osztá­lyában nem taníthatnak képesítés nélküli pedagógusok, továbbá azt, hogy az 1978 óta bevezetett új tantervek és tankönyvek kipróbálásának szaka­sza véget ért, s a tapasztalatok alapján az általános iskolákban elkezdő­dik a szükséges változtatások végrehajtása. Magyarországon egyébként most a legmagasabb az általános iskolába járó gyerekek száma: 1 millió 304 ezer. A legtöbben a 10-12 évesek van­nak. Az évnyitókon 153 ezer elsőst köszöntöttek, az óvodákba járó gyere­kek létszáma viszont megközelítően 25 ezerrel kisebb, mint tavaly. A vég­zős általános iskolások közül a legtöbben szakmunkásképzőkben tanulnak tovább, de a szakközépiskolákba is 6500-zal többen jelentkeztek a terve­zettnél. A gimnáziumok iránti csökkenő érdeklődés jele, hogy a keretszá­moknál kevesebb az első évre felvettek száma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom