Hazai Tudósítások, 1986 (23. évfolyam, 1-22. szám)
1986-09-15 / 17. szám
1986.XXIII.évf.17.sz. Hazai Tudósítások 10 tegségek - nem ismerhet országhatárokat. Budapest, mint a rákkongresszus házigazdája jól vizsgázott. Bizonyította, hogy a legutóbbi - az északamerikai Seattle-ben megtartott - konferencia óta milyen hatalmas léptekkel haladt előre a rákkutatás, és azt: egy kelet-európai ország is képes kifogástalan körülményeket biztosítani a világ tudósainak a zavartalan eszmecseréhez, munkához.- o -VILÁGBAJNOKI ARANYAK Madridban rendezték az 5. úszó, vízilabda, műugró és műúszó világbajnokságot, ahol a magyar színeket 11 egyéni versenyző és két vízilabdacsapat - férfi és női - képviselte. A férfi vízilabdázók igen gyenge szereplése - 9. helyezés - után az úszókban, elsősorban Széchy Tamás neveltjeiben összpontosult a magyar szurkolók bizalma. A 19 esztendős Darnyi Tamás és a 17 éves Szabó József a legszebb várakozásokat is felülmúlta! Darnyi - aki három éve az NSZK- ban súlyos szemműtétek sorozatán ment keresztül - ezúttal verhetetlennek bizonyult mind a 400, mind pedig a 200 méteres vegyesúszásban. Ez utóbbiban Európa-csúccsal utasította maga mögé a világ legjobbjait, köztük a világcsúcstartó kanadai Alex Baumannt is. (A vegyesúszás egyébként régóta a legsikeresebb magyar úszásnem, a hetvenes évek második felében Hargitay András és Verrasztó Zoltán is e versenyszámokban aratta emlékezetes világbajnoki sikereit.) Szabó Józsefet - aki sokszoros ifjúsági Európa-bajnokként érkezett Madridba - még Darnyinál is kevésbé nyomta az esélyesség terhe, hiszen a szakvezetők legföljebb abban bíztak, hogy elcsípi a dobogó harmadik fokát, s indításával az volt a céljuk, hogy a fiatal úszó tapasztalatot gyűjtsön a későbbi világversenyekre. Szabó József azonban, ezzel mit sem törődve, kiforrott versenyzőként osztotta be erejét és lehajrázta a 200 méteres mellúszás világbajnokát és világranglista-vezetőjét, az ugyancsak kanadai Victor Davist. Eredménye Európa-csúcs, akárcsak Darnyié a 200 vegyesen. (Szabó egyébkén elindult a 400 vegyesen is, T