Hazai Tudósítások, 1979 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1979-01-15 / 2. szám
1979. XVI. évf. 2. sz. Hazai Tudósítások 9. Emlékezzünk régiekről A HONVÉD ÖZVEGYE 150 ÉVVEL EZELŐTT született Szendrey Julia, halhatatlan magyar szerelmes versek ihletője. Petőfi Sándor hitvese 18 éves sem volt, amikor Nagykárolyban, egy kert fái alatt, 1846. szeptember 8-án "délután 6 és 7 óra között" először látta meg őt a költő. Az esküvőt épp egy esztendővel később, megismerkedésük évfordulóján tartották meg. Alig telt el tizenöt hónap, s az ifjú asszony megszülte fiát, Zoltánt, nyolc és fél hónap múlva pedig már özvegy volt. Nem várva meg a gyászév leteltét, újra férjhez ment, s ezzel magára vonta az egész ország egyetemes erkölcsi felháborodását. (Férje Horváth Árpád történész, egyetemi tanár volt. A házasság - elsősorban a férj hibájából - szerencsétlennek bizonyult.) A közvélemény Ítéletét a Petőfi utáni újabb korszak legnagyob költője, a jó barát Arany János fogalmazta meg"A honvéd özvegye" cimü versében. Ha a költemény azon melegében, 1850-ben megjelenik, Julia megölhette volna magát. Arany azonban felháborodásában is tapintatos maradt, s a verset sosem tette közzé, íróasztalában őrizte több mint harminc éven át, halála után fia jelentette meg. KÖZBEN JULIA, akit Jókai még Petőfi életében "irodalmunk uj csillagának" nevezett, újra Írni kezdett: verseket, elbeszéléseket, Andersen-forditásokat adott közre, egyik novelláját már mint Horváth Árpádné Petőfi Julia néven jegyezte. A versek érzelmesek, szépelegnek, az elbeszélések nem kevésbé, de a belőlük kiérezhető érzelem, a kétségbeesés, az önmarcangoló gyötrődés nem tettetett . A szerencsétlen asszony végül otthagyta • második férjét, s 1868. szeptember hatodikén két nappal az életét meghatározó nagy találkozás évfordulója előtt, meg sem érve negyvenedik születésnapját, iszonyú kínok között, rákban meghalt. S ezzel elkezdődött az immár gátlástalanná fajuló Julia-pör. Akadtak jószándéku védelmezők és nem kevésbé jószándéku vádaskodók, színvonalas emberek is, de a leglátványosabban a ponyvaírók hangoskodtak, s e lármában ponyvaszintre süllyedt még az "Írófejedelem" (Jókai Mór) és a lángelmének tekintett püspök (Prohászka Ottokár) is, amikor az egyik "megértő" a másik kenetes kegyetlenséggel drámázott, prédikált olyan dolgokról, amelyeket a maguk hiteles valóságában nem is ismerhettek. LEGSZEBB IE TŐFI-KÖNYVÜNK szerzője, Illyés Gyula jó negyven évvel ezelőtt igy nyilatkozott a Julia-pörben divó erkölcsi Ítélkezések természetéről: "Akiket a hir fölkap, vagy angyalok, vagy ördögök, átmenet nincs, legfeljebb rehabilitáció, amely rendszerint épp oly szenvedélyesen elfogult, mint annak idején a rangfosztás, a népitélet. Árulókból nemzetmentők, kikiáltott cemendékből mártirnők lesznek és viszont___" A megfigyelés kegyetlen, de találó. De mi most - a 150. évfordulón - egy szerencsétlen asszonyra emlékezünk ,s megállapíthatjuk, hogy pillanatnyilag - szerencsére - nem dúl újabb per Julia ügyében. Szendrey Julia alakja az idő múlásával sem halványulhat: alakját őrzik a magyar költészet legszebb szerelmes versei, s az ő szerelme is, mely beragyogta a lánglelkü forradalmár költő rövid életének utolsó két esztendejét.
