Hazai Tudósítások, 1973 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1973-06-15 / 12. szám
1973. X. évf. 12. sz Hazai Tudósítások & MAGYARORSZÁGI,INTERJÚ NAGY LAJOSSAL, AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ VOLT PÜSPÖKÉVEL A Reformátusok Lapja - az országos református hetilap - egyik legutóbbi száma "Tenni, amit a ma parancsol" címmel érdekes interjút közölt Nagy Lajossal, az Amerikai Magyar Református Egyház volt püspökével, a ligonieri Bethlen Otthon igazgatójával.- Mivel magyarázod, hogy olyan nagy távolságból most is gyakran és szívesen jössz az óhazába? 'f" ‘ "" - ‘- Azzal felelek, amit Miskolcon, a Kossuth utcai templomban tartott igehirdetésemben is elmondottam: mi a távolból is nagyon szeretünk titeket. Kimondhatatlanul sokat gondolunk rátok, imádkozunk értetek. A Magyarországi Református Egyház iránt való hűségünket és szeretetünket pedig nem szünteti meg sem az idő, sem a távolság, sem semmi változás!- Amikor itthon vagy, végzel igehirdetési szolgálatokat a magyarországi templomokban?- Igen, most is minden vasárnapom foglalt. Nem is tudok minden meghívásnak eleget tenni. De az igehirdetés az én legszívesebben végzett szolgálatom Amerikában is. Amikor letettem a püspöki tisztséget és a Bethlen Otthon igazgatója lettem, azt hittem: nyugodalmasabb korszak következik életemben, lesz időm irogatni is ... De nem igy lett. Hét végén mindig utón vagyok. Legnagyobb örömöm, hogy minden vasárnap hirdethetem valahol az Igét.- Tudom, hogy a pataki Teológia elvégzése után több gömöri gyülekezetben voltál segédlelkész, majd 10 évig hubói lelkipásztor. Hogyan kerültél ki Amerikába?- A második világháború után Hubó Csehszlovákiához került. Volt olyan korszak, amikor a nem ottani születésű emberek közül egyesektől megvonták az illetőséget. Ez történt velem is 1949-ben. Én az Egyesült Államokban születtem (4 éves koromban hozott haza édesanyám a Gömör megyei Alsószuhára), igy oda kellett visszamennem, ahol születtem. A beszélgetés során Nagy Lajos szavaiból kirajzolódik az egykori Gömör megyei falusi lelkipásztor életútja. 20 éven át volt a McKeesport-i Magyar Református Egyház lelkipásztora. Közben számos tisztséget töltött be az amerikai magyar reformátusok egyházi közéletében: hat éven át volt esperes, az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesületnek előbb titkára, később alelnöke, majd pedig elnöke, a Presbiteri Szövetség társelnöke, az Amerikai Magyar Református Egyesület igazgatósági tagja. 1965. február 15-től az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke volt.- Miben látod az amerikai magyar reformátusok egyházi életének jellegzetességét?