Harangszó, 1945
Új harangszó
2, oldal. ÚJ HARANGSZÓ 1543. október 14. Vissza Lutherhoz! Lutherről sokat hallottunk. Luthertől ellenben már kevesebbet, talán semmi: sem olvastunk a Kiskátén kívül. Nem volt ez mindig így. Kevés olvasottabb és haügatottabb embere van a világnak Luthernál a maga korában. A ma: evangélikus nemzedék jogtalanul viseli nevét, ha nem kezd el reá figyelni és vele lélekben beszélgetni. Jöjjetek — valahányszor az Üj Harangszó kondítja: vissza Lutherhoz! Mi az egyház? „A Szentírás a keresztyénségről (azaz: az egyházról) egészen vilá-* gosan és csak egyféleképpen beszél. A keresztyénség az összes Krisztushivők gyülekezete a földön. Amint imádkozzuk a hitvallásban: Hiszek a Szentiélekben, szenteknek közösségét. Azoknak közössége ill. gyülekezete ez, akik igaz hitben, reménységben és szeretetheti élnek. Tehát a keresztyénség a lényege, élete és természete szerint nem testi (külső) gyülekezet, hanem a szívek gyülekezete egy hitben. Mégha testileg egymástól ezer mérföldre vannak is, mégis egy gyülekezet lélekben. Mert mindegyik úgy prédikál, hisz, remél, szeret és él, miként a másik. Ezért énekeljük a Szentiélekről: sok népet egy hitre vive. Az ember természet szerint test és lélek. De nem teste szerint számít a keresztyénség tagjának, hanem lelke szerint, sőt: a hite szerint. Mert ha a keresztyénség testi gyülekezet lenne, akkor mindenkin megláthatnánk, hogy keresztyén, török, vagy zsidó-e. Ámint megláthatom teste szerint, hogy férfi, asszony, vagy gyermek-e, fekete vagy fehér-e. Aki nem akar té vedni, legyen szilárd abban, hogy a keresztyénség a lelkek lelki gyülekezete az egy hitben és hogy senki sem teste szerint keresztyén. Hogy így megtudja: a természetes, tulajdonképpeni, igazi, lényegszerű keresztyénség lélekben van, nem pedig külső dolgokban, bárminek nevezzük is. Mert minden más dolog nem-keresztyéné is lehet, kivéve az igazi hitet, amely egyedül tesz valakit keresztyénné. Ezért a nevünk: Krisztushivők. S ezért énekeljük pünkösdkor: Könyörögjünk a Szentiéleknek igaz hitéért (a dunántúli énekeskönyvből hiányzó Luther-ének). így beszél a Szentírás az egyházról és nem másképpen. Ezen túlmenőleg szokássá lett másféle beszéd is a keresztyénségről. E szerint a keresztyénség egy házAz ébredés népe. .Útleírás a háború előtti Finnországról. Irta: Koren Emil. Pesten, amikor beszálltam reggel a varsói közvetlen kocsiba, a nagy pályaudvari zsivaj, kiabálás, nyüzsgés és hangszóró-recsegés közben belépett egy középkorú, csendes derűvel mosolygó házaspár a fülkémbe s miután udvariasan helyet kértek németül, leültek az ablak mellé. Éreztük, hogy más emberek. Halkan beszélgettek valami idegen ayelven. Nyugodtak voltak és derűsek. Láthatólag jól érezték, magukat s inkább csak mi érektük, hogy nekik idegen lehet ez a világ. Ütitársaink voltak majdnem végig. Áradt belőlük a nyugalom és csendes biztonság. Észtek voltak. Egész valójuk egy leheletnyi észak volt számunkra már is a középeurópai ■bomlott, zajos környezetben. Volt egy másik útitársam, aki magyar parasztfiú létére jövetelének tényében' szintén észak gondolkozás módját hozta. A néhány év előtti finn-ugor lelkészkongresszus résztvevői bejárták a mi népünk világát is és csodálkozva látták, hogy nálunk hiányzik a népfőiskola. Az északi gondo’.kozásmód dolgozott bennük. Nem magyarázkodtak és nem szónokoltak a „népfőiskola cél- iáról és szükségességéről", hanem hazának, vagy lelkészségnek, vagy püspökségnek, vagy érsekségnek, vagy pápaságnak gyülekezete (egyházi szervezete), amelyben olyan külső mozzanatok vannak, mint éneklés, felolvasás, miseruhák. Erről az egyházról, — ahol ez magában van, — nincs egyetlen betű sem a Bibliában, hogy Istentől rendeltetett. Ezért a jobb megértés és a rövidség kedvéért a kétféle egyházat megkülönböztető névvel nevezzük. Az elsőt, a . lényegszerűt és igazit: lelki, belső keresztyértség- nek, a másikat, a csináltat és a külsőt: testi, külső keresztyénség- nek nevezzük. Nem mintha a kettőt egymástól el akarnánk választani. Hanem mint amikor egy emberről beszélve lelke szerint lelki, teste szerint testi embernek nevez ztik, vagy — amint Pál apostol teszi — külső és belső embernek nevezzük. Az egyház nincs Rómához kötve. Mert amit az ember hisz, nem testi és nem látható. A külső római egyházat látjuk. Azért nem lehet ez az igazi egyház, amit hiszünk, ami a szentek közössége a hitben. Mert sohasem látható, kicsoda szent vagy hivő“. ’ ■ — Szemelvényünk Luthernek 1520-ban „A római pápaságról“ írt könyvéből való. Veleje:1 Krisztus egyháza nincs külső egyházi szervezethez kötve, hanem a Krisztusban hivők láthatatlan, nagy tábora a földön. Vitairatról van szó, innen érthető Luther éles egyoldalúsága. Tud ő mást is mondani a külső, a szervezett egyházról. Sőt itt is mondja, hogy a hivatalos egyháztól nem lehet elválasztani a hivők egyházát. De most kerüljön csak éles megvilágításba az Papiak a romok alatt Pestre szerettünk volna utazni. Hála lassan döcögő vonatunknak, Komáromban lekéstük a csatlakozást. Délután 5 óra. Szeptember végét megcsúfoló jéghideg szél csapkod bennünket a Duna felől. Nekivágunk a városnak, hogy a várakozás idejét fedél alatt töltsük. Komáromnak a Dunán túl fekvő nagyobb része most Szlovákia. Az innenső kicsiny Városrész háztetői felett két templomtornyot látunk magasodni. Elindulunk a kisebbik felé, de kiderül, hogy nem a miénk. Barátságos postás -az utcán felvilágosít, hogy itt nincs evangélikus templom, csak odaát „cseh- Komáromban". Ellenben menjünk csak arra — s mutatja az utat, balról romokban heverő emeletes házat találunk, abban lakik az evangélikus lelkész. Bizalmatlanul botorkálunk a romok közt a kertben az ajtóhoz. Itt ugyan nem lakhatik ember. Kopogtatásunkra mégis előkerül az egyházfi kislápya, ajtót nyit s nemsokára kezet szántaink a fiatal lelkésszel. Duruzsoló tűz mellett szemünk lassan végigfut a szobán és beszélgetés közben megnyílik előttünk egy nagyon mai s nagyon érdekes gyülekezeti és papi sors: küzdelem a romokkal. Egyik júniusi éjszakán kemény kezek zörgettek az Észak-Komaromi paróchia ajtaján. Tizennégy fegyveres szlovák tört a szobába s m'intha csak nem is magános, fegyvertelen pappal állnának szemben, felhúzott géppisztolyokkal szállják meg a szobát. Az egyik az ablakhoz áll, a másik kettő az ajtót állia el, néhányan az Íróasztalt kutatják. És közük a parancsot: két órán belül a magyar evangélikus lelkésznek el kell hagynia Szlovákiát. Még tart az éjszaka s egy kis hátizsákkal már ideát is van a Dunán az első kiutasítottak közt a lelkész. Mihez kezdjen? Elbotorkál á magyar oldalon fekvő városrész gyülekezeti házához, ahová a hűvös őszi délután mi is bekerültünk. Éppen vasárnapra virrad. Az előző heteken is átjárt ide istentiszteletet tartani. Most is átjött — gondolják a lassan gyülekező hivek. Senki sem vesz észre semmit. Csak amikor befejeződik az istentisztelet, tudja meg a kicsiny gyülekezet, hogy papja vissza már nem mehet, itt áll hajléktalanul, betevő falat nélkül, a romok között. Megható, de kemény hét következett. Hol az egyik, hol a másik család hívja meg a lelkészt asztalához. De a romokkal magának kell megküzdenie. A ház emeletét a bomba elvitte. Földszintjén az imaterem mennyezete félig beszakadt. Megmaradt mellette a sekrestye és egy tanácskozó szoba. De micsoda állapotban! Ablakok nincsenek, az egyik fal bedőlve. AJ törmelékben derekig lehet járni. Ebből Ikell papi otthont teremteni. Igaz, a kQnyha, mosókonyha, iroda még ma Is egy szobában van. De az ablakokon már falemezek fogják fel a süvítő szelet és a duruzsoló kályha mellett sajátkészítésű „áramvonalas“ gyermek- kocsiban gőgicsél a jövő. ■ Amerre csak nézünk, mindenütt „saját- készítmény“. Még a díványt is maga foltozta meg. A régi világból nem maradt más, mint néhány könyv és távoli világok hangját hozó rádió. A gondok még ma sem oszlottak e' a nagyon mai és nagyon megrendítő papiakból. Éppen látogatásunk délutánján kézbesítették ki a polgármester szűkszavú hivatalos végzését, mellyel igénybeveszi a romház építési anyagát más házak felépítéséhez. Már ki Is utalta valakinek. A romok alatt húzódó igazságnák egyik oldala. S ennek ítélete ma reánk hull vissza: Egyházközség, egyházmegye, egyházkerület, egyházegyetem: magában még nem egyház! Templom még nem egyház! Istentisztelet szokásból, lélekteie- nül résztvevő emberekkel még’ nem egyház! Pap, tanító, egyházfi, gondnok, presbiterek magában még nem egyház: Ezért van igaza annak a kemény mondatnak, amit nemrégiben hallottunk egy konferencián: „Egyházi szervezetünk hihetetlenül nyomorult és üres! S ennek a megüresedett szervezetnek milyen mágikus erőt tulajdonítanak egyesek elméleti alapon“. Egyház csak ott van, ahol hivők vannak. A Krisztusban igazán hivők az egyház, — tartozzanak evangélikusokhoz vagy metodistákhoz, négerekhez vagy németekhez. Jó lesz egy kicsit megrendülünk, papoknak és híveknek, felügyelőknek és egyházfőhatóságoknak, abban az elbizakodott vélekedésben, hogy egyház vagyunk. Talán nem is vagyunk egyház! Legalább is nem Luther és a Szentírás értelmében. Már pedig csak ez számíthat! Veöreös Imre. két szobában most attól fél a kicsiny család, hogy lebontják fejük felől a házat. A romok eddig legalább megvédtek mennyezetüket az esőtől.-Az imaterem padlója is csupa víz az őszi esőzéstől. Hogy lehet itt télen istentiszteletet tartani? Újjáépítéséhez félmillió pengő is kellene. A gyülekezel pedig kicsiny és olyan hánytvetett. Egyre-másra érkeznek az odaátról kiutasított hivek. Helyben maradhatnak-e vagy tovább hányódnak? De azért a romház alól, a megroppant imaházbó! vasárnapról vasárnapra száll az ének. És a romok között tovább folyik a küzdelem. Miért? Elkoptatott szó ma nagyon: az újjáépítésért. Mert a romokból lassan épül az új jövő. V. í. jJsr Ur érkezése fiikor ríhat/utak. fiikor a lelkem roskadozva vittem. Csöndesen és rá rafia ital Átölelt 0,2 Isten. Xem harsona rat. Hanem jött néma. igaz öleléssel. Xem jött sze/). tüzes na ppalén. He háborús éjjel. És megvakultak , Hiú szemeim, meghalt ifjúságom. He ÖT. tt fényest, nagyszerűt M inti ö vök re látom. Ady Endre. Ki tud róla ? Ki tud róla? Hugyecz Pál 24 éves honvédet f. évi január 1-én sebesüken szállították Bajorországba. Értesítést kérünk: Hugyecz Pál egyházi gondne k, Vanyarc. Nógrád m. felé vivő útjukban Bécstől Berlinig összeadták a -szükséges összeget, hogy egy magyar parasztfiú kimenjen Suo- miba s egy évet töltsön a népfőiskolán. A segítés eredménnyel járt s így kaptam én útitársat S. Pista személyében. Jókedvű, talpraesett, mindenkivel barátkozó fiú volt, aki falujától 50 km.- nél messzebb még nem' volt. A Vág völgyében már ismerőse volt az egész kocsj. A magyar nadrágos urakkal ösztönösen tartózkodóan bánt, de az észt házaspárral vígan megetetett egy doboz szőlőt. A lengyel mezőkön már csak ketten voltunk magyarok a kocsiban s a hazájától távolodó ember láelső remegésével néztük a lebukó nap korongját. — S. Pista egy év múlva más lélekkel jött erre vissza. Ö nem tanulmányozott egy évig: őt nevelte a finn élet. Tele volt öntudattal, akarással, tervekkel és mindenekfölött evangéliumi életek látásának mély tapasztalatával. A lengyel-lett határon megváltozik a világ. Itt érünk „északra“. Át kel! szállni a szélesebb nyomtávú lett vasútra. A lengyel-kilépő vámvizsgálat után megjelenik egy hordár és szó nélkül eltűnik a csomagokkal. Átszállunk a tallini közvetlen kocsiba s a csomagjaink szépen bent vannak egy fülkében. A hordár azonban éltünk Az indulás előtt pár -perccel bocsánatkérő arccal elvonul a fülke-előtt. Ügy kellett utánamenni, hogy a markába nyomhassak valamit. Itt az emberek is megváltoznak. Családdá válik a kocsi. Az észt házaspár csendes derűje itt otthonos beszélgetéssé módosul. Egy-kettőre akadnak ismerősök. Szinte felkéretlenül vezetőnkké és tanácsadónkká szegődött egy lengyel-finn lektor, aki tájékozatlanságunkon átsegített, kalauzolt Rigában s csodálattal beszélt az Ember tragédiájáról. Jobban ismerte, mint mink. — Félóra múlva bekopogtat fülkémbe egy alacsony, kopasz, szemüveges, komoly, de barátságos úr. Bocsánatot kér, hogy zavar, de hallotta, hogy Helsinkibe utazó magyar diák vagyok, szeretne megismerkedni velem s örül, hogy a finnek közül elsőnek üdvözölhet. Egyetemi tanár volt Helsinkiből. Körülgyűrűzött ez a másik világ s minél északabbra kerültünk, annál szorosabb lett. Az indulás után még honvágyat éreztem. Azután már lekötöttek az út: izgalmak s amikor feltűnt az Olaf templom kalotaszegies tornya Tallinban, már „hazafelé“ mentem. Tallinban, az észt fővárosban „behajóztunk“ s merengve néztünk a végtelennek látszó tengerre, ahol nem is olyan messze már Suomi partjai várnak. A -ragyogó reggeli napsütésben szinte mozdulatlanul úsztak fölöttünk a sirályok, csak fejüket forgatták élénk figyelemmel az esetleges préda után. Gyönyörű volt minden s lassan távolodott a tallini várfal s mögötte a tornyos város. A csendes eltávolodás nem sokáig tartott, mert amint kiértünk a nyilt tengerre, hamar kitűnt, hogy viharos éjszaka után még erősen hullámzó tengeren kell átvágnunk a Finn öbölt. A sokat hallott tengeri betegség most ta- pasztáit ténnyé vált. Határozottan nem tartozik a kellemes élmények közé! Valahogy a vásári körhinta és a hullámvasút összetétele volt azzal a különbséggel, hogy amíg a körhintán tudom, hogy forgok s a hullám vasúton tudom, hogy le-föl megyek, addig a hullámok tetején nem tudom, hogy mikor forgok, mikor megyek le-föl s általában, hogy miikor, merre és mekkorát billenek. A hullámok lassú lökésszerűen mozgatnak s arányaikat nehezen értékeli az ember. Az aránylag kicsi „Suomi“ hajót vígan emelgették a hullámok s mint amikor nagy hintán leng az ember, elszorult a lélegzetünk. Még mindig emelkedik. .. jaj... jaj... most meg le, amikor nem •is vártuk... majd meg oldalt emel a ' hullám s taraja dörrenve vágódik a hajónak. Eleinte élvezi az ember, de hamar kifárad, beül a társalgóba, lehunyja a szemét, majd lassan: sápadni kezd,' egy kicsit még küzködik hősiesen, nyel nagyokat, de hamarosan bágyadt
