Harangszó, 1945
Új harangszó
19-45. október 14. ÚJ HARANGSZÓ 3. oldal. Egyházunk és a szabadságharc Haubner, a börtönviselt püspök pásztorlevele Egyházunk mindig kivette részéi abból a küzdelemből, amelyet népünk különböző időkben különböző elnyomó törekvésekkel szemben á szabadságért vívott. Akár a török, akár a kuruc háborúkat nézzük, akár a 48-as forradalom eseményeit figyeljük, az élharcosok között mincí'g mindenütt találunk o'.van embereket, akiket Egyházunk neveit és adott népünknek azért, hogy szent jogát, a szabadságát megvédjék és biztosítsák. Hogy mást ne. említsünk, ott van Petőfi, Kossuth a 48-as idők szabadságharcának élén. Ott látjuk Haubnert, a forradalmi idők nagy püspökét, aki ellen éppen egyik hazaszeretetre buzdító pásztorlevele alapján adnak ki elfogatási parancsot és akiit 6 évi várfogságra ítélnek. Ma, amikor jelszó lett a szabadság és ezért a szabadságért ismét harcot vív népünk, hangozzék felénk szabadságszeretetünk megizmosítására * ennek a híres pásztorlevélnek néhány mondata. Haubner 1848. december 3-án a dunántúli egyházkerület lelkészeihez és tanítóihoz intézett pásztorlevelében ezeket írja: „Nagy Mesterünk kötelességünkké tette, hogy akár hitfeleink közt mini Anyaszentegyházunk hív lelkészei, akár honfitársaink közt mint Honunk jó polgárai, az igazság szent ügyét, az incselkedő ellenség maszlaga ellen éber őrködésünk által oltalmazni segítsük. „Főpásztor! tisztemnél fogva, különösen kötelezettnek érzem magamat Titeket, kedves lelkész és iskolatanító .^zo’gatársaimat a Krisztusban, jelen pásztori levelem által igazi testvéri szeretettel egytől egyig felszólítani, hogy velem egyetértve s összefogva megújult erővel egész tehetségünkből iparkodjunk evangéliumi keresztyén szellemünket az által tüntetni ki, hogy híveinket Honunk minél lelkesebb polgáraivá, s nemzeti igazságos ügyünk minél hatalmasabb védőivé tegyük. Mi a valódi célja nemzeti kormányunk törekvésének? Egy túlterhelve volt ■-zegény néposztál^számára kinyerendő enyhülés is megérdemelné a küzdelmet: Mindazáltal ők minden polgári előjogaikról és birtokuk tetemes részéről önként és örömest lemondottak azért, hogy e honnak minden lakosit a törvény előtt magokkal egyenlőkké tegyék. Ők látták honunk határai közt élő testvéreinknek szánakozásra méltó millióit, és sírt keblükben a műveltebb lélek, hogy a világ Megváltójának eljövetele után a XIX. században, a teremtő Istennek keresztyén emberek között még ily elhanyagolt teremtményei lehetnek: — Ők láttak kedves Hazánkban több százezreket, —- és vérzett szívük, hogy lehetnek még most emberek, kik az áliatiság seprejéből még nem tudtak jobban kiemelkedni: s azért elszántan kimondották, hogy ennek tovább így maradni nem szabad. — kimondották törvényben, hogy minden embernek jogában kell állani, hogy emberré lehessen! íme támadott ellenség, ki ellene szegül, s az előbbi, embert embertelenítő zsarnokságot tovább is fönn akarja tartani! mozdulattal az előkészített papírdobozok felé kap, vagy támolyogva megy a hajókorláthoz. Legjobb a hajóút előtt nyugodtan enni s a hajón lefeküdni. Lassan lecsendesült á tenger, a szél is elállt s a nap gyönyörűen sütött a nagy gomoly felhők mögül. Sugarai vakítóan tükröződtek a kékes-zöldes hullámokon s kimondhatatlan érzés ülte meg a lelkünket a végtelen tenger láttán. Végtelen szabadság érzése volt ez, de egyben a végtelen' parányiságé is. Féktelennek érezte magát az emoer s mozdulni' nem bírt. Mozdulatlan, biztos nyugalommal vitorlázták fölöttünk a sirályok, s mi az ingó hajó korlátjába kapaszkodtunk, mert bár lelkünk a sirályok szabadsága után vágyott, de szemünk a szédítő végtelenben a közeli biztos pontokat kereste. Csodálatos valami a tenger! Most amikor e sorokat írom, eszembe jut a hazajövetelem két napos tengeri útja is Helsinkitől Stettinig. Az éjszakai vihar: amikor a nagy „Rügen"-t úgy dobálta a Balti-tenger, mint menet a kis „Soumi“-t a finn öböl. Amikor a sötét éjszakában csodálatos komor csillogásban és morajlással közelednek a hatalmas hullámok, zúgva és dübörögve vágódnak a hajónak, felcsapnak az alsó fedélzetre, félelmesen zúg a szél 5 a nagy fehér hajótest méltóságteljesen — és ezért 12 millió ember fölött folyik a fegyveres vita, ha tovább is barmoknak tekinthessenek-e, vagy szabadjon emberekké lénniök? Mennyi figyelmet érdemel az a nyeremény, melyet nemzeti mozgalmunk fölmutat? — Mondhatjuk magunknak és az egész világnak, hogy a legutóbbi országgyűlésünkön alkotott és 'szentesített törvények szerint honunkban 12 millió jobbágyember ezentúl nem robotol: véres verítékkel szerzendö vagyonkájából ötödöt, kilencedet, tizedet nem kénytelen adni: személyes és családi nyugalma, a hajdútól kezdve felfelé, 20—30 kisebb és nagyobb kényuraságok személyétől nem függ: fölötte bíráskodó félsöségét saját bizodalma szerint választja: a törvény előtt minden más polgártársával egyenlő stb. — és kétségkívül sokat mondunk, mert ez mind igaz, és ezen igazság roppant sokat nyom. Roppant sokat nyom, hogy 12 millió ember szabad, s életének egy harmadrészét, durva zsarnoki erőszakkal elfoglalt idejét, erejét ezentúl önmaga, családja, embertársa javára használhatja. Sokkal becsesebb mind ezen félig anyagiaknál az a szellemi kincs, melyet a gondolkodás, olvasás, szólás és sajtó felszabadítása által nyertünk. Nemzetünk vezetői kivívták számunkra a testi és szellemi szabadság törvényét, és a törvény előtti egyenlőséget. Ha semmireválók lenni nem akarunk, ezt jövőre b'ztositanunk magunk, nak kell. Ha mi, akik e dicső Magyar- ország határai között lakunk, mindnyájan igazi résztvevő szívből egymást Mintegy tíz esztendei kutató, előkészítő, válogató munka eredményéképen megjelent kiadásunkban a refor- mációkorabefi legevangélikusabb és leg- magyarabb egyházi énekeink egy kis gyűjteménye. Néhány éneket már közöltünk eddig is énekfüzetekben és újságokban. Most 127 éneket együtt kapunk ebben a könyvben. A könyv címe: „Régi Magyar Istenes Énekek, azaz az Új Zengedező Mennyei Karból és az Isten anyaszent- egyházabeli közönséges istentiszteletre a debreceni és kolozsvári forma azerént rendeltetett énekeskönyvekből válogatott isteni dicséretek és lelki énekek, i Most újra értelmesebben és tisztábban kótákkal is az atyák éneklése szerént megékesittetvén kibocsáttatott a híveknek serkentésekre és vigasztalásokra S. T. és S. 1. által Győrött a Harangszó könyvnyomtató műhelyében anno domini 1945." A könyv jelentőségét az Elöljáró Beszéde kitünően összefoglalja. Ebből közlünk most az Új Harangszó olvosói- nak szemelvényeket. „Semmiben sem estünk oly messze atyáink lelki hagyományaitól, mint a közönséges és házi isteni szolgálatnak 'buzgóságos éneklésében. emelkedik egyik hullámról a másikra, megy előre a sötét semmibe... Az emberben összeszorul valami, nem tud mozdulni a korláttól — s másnap reggel mozdulatlan arccal azt mondják ’a tengerészek: ,,egy kis szelet kaptunk az éjjel“. Külön világ ez és csöppet sem csodálkozom, hogy vannak emberek, akik életük végéig a tenger rabjai maradnak A kis „Suomi“ délben már nyugodtan úszott célja felé. Kint álltunk a fe- * délzeten és különös volt arra gondolni, hogy egyre távolabb kerülök hazulról. Ahol az ég s a tenger összeborulnak, lassan közbefurakődott egy vékony sáv: Finnország partja. Egy pici csillogó fehér pont is megjelent és egyre nagyobbodott. Az utasok mind magukba felejtkezve álltak a korlátnál és felszabadulva sóhajtottak fel: Helsinki! A fehér pont a kiemelkedő nagy templom volt. Az ezer tavak országa templomát mutatta meg először. Az újdonságok látása előtti feszült szorongás volt bennem, mégis úgy éreztem, hogy hazaérkeztem. Benne volt itt ez az érzés a levegőben. Két és félnapos út fejeződött be s a nagy vágyakozás valósággá vált. Várakozáson felüli boldog érzés uralkodott rajtunk: Finnország!- Folytatjuk. testvéri karokkal öleljük, ez minket uraivá tesz ellenségünk dühének. Mert a szeretet bizalommal jár, — a bizalom egyesit, — az egység neveli az erőt, — az erőnek érzése lelkesít, — a lelkesedés bátorságot szül, — a bátorság ki- türővé tesz, és a kitürőké a győzelem.! Hitvány korcs az, és nem ember, ki előtt nem szent a Hazának neve! Akiben csak egy szikrája él a nemesebb érzésnek, annak két kincse van e világon, amin lelke egész erejével csügg. Egyik az Isten, — másik a haza. E kettőben együtt van mindene, ami őt élteti, boldogítja, üdvezítil. Ugyan azért valamirevaló embernek a hazaszeretetné! nem kell más ösztön, hogy nemzetének sorsát szívén hordozza, s mihelyt békéje, beesülete, függetlensége, felvirágzása veszélyben forog, ennek védelmére mindenével készen van, — semmi megerőltetéstől. fáradságtól, vesződségtől nem retteg, — á legnagyobb áldozatot sem sokalja, — sőt ha kell, életét is készséggel odaadja. Nem szeret az, aki tenni, adni, szenvedni vonakodik. Áldozatokban él az igaz szeretet, — és élénkségének legbiztosabb mértéke a szenvedésnek nagysága, melyet elhordozni kész! Micsoda eszközöket használjunk, hogy híveinket nemzeti szent ügyeink védelmére lelkesítsük? Mutassuk fel hatféléinknek honunk legújabb címerét! Ott áll e jelszó: Szabadság! Törvény- előtti egyenlőség! Testvériség! A jó példaadás a legjobb oktatás! Legyünk buzgó hazafiak életre-halálra, —; és az lesz a leghatalmasabb prédikáció. Fel tehát testvérek! Isten és a Haza! E kettő legyen imánk, és eltökéléseink legkedvesebb tartalma. A Mindenható pedig, aki eddig esudaképen vezérlett bennünket át a cselszövő ellenség ármányainak tömkelegén, maradjon velünk határtalan irgalmával mindörökkön .örökké ! Lukács István. Az evangélikus pietisták által szerkesztett és 1743-tól 1803-ig számos kiadást ért „Új Zengedező Mennyei Kar" a tnaga 634 énekével (nem számítva hozzá a mindig vele együtt kiadott francia forma szerinti 150 zsoltárt) kétségkívül a magyar egyházi énekeskönyv l^gyogó delelőszakát jelenti. De a 18. század folyamán mind 1806-ig az előbbinél több kiadást ért „debreceni fórma szerinti“ énekeskönyv egyévszázadon át változatlanul közölt 362 éneke is, valamint a különböző kiadásaiban egymástól inkább eltérő kolozsvári énekeskönyv (1751. évi kótás kiadása 298 éneket közöl) a magyar lelki éneklésnek csodálatos gazdagságú tárháza. A drága reformátori örökség és a felvilágosodás „józanabb és tiszta buz- gósága“ között azonban már nem volt belső kapcsolat és mind az evangélikus, mind a református egyház vétkes öncsonkítással túladott az „avult" hagyatékon. A racionalizmus sívár szellemével az 1911-ben megjelent s az evangélikusoknál mai napig országszerte használatban lévő ú. n. dunántúli énekeskönyv szakított. Sajnos szerkesztői éppen a régi magyar anyag és annak patinás szépsége iránt mutattak vajmi kevés megértést. Így a közölt néhány 16. és 17. századi magyar ének a felismerhetetlen- ségig „megszépítettett“. Azt, hogy miképpen kell énekeskönyvet hittel, szívvel, teológiai és zenei érzékkel összeállítani, a Jugoszláviába szakadt maroknyi református egyház 1939-ben megjelent énekese mutatta meg. A magyar dallamok közlésénél azonban nem volt tekintettel a különböző változatokból- eredő nehézségekre. A mai magyar nemzedék jelentős rétege erős vonzódást érez az elherdált örökség iránt, és pedig mind teológiai, mind zenei, mind nyelvi okokból. A régi egyházi énekköltészet tömör írásszerűsége komoly lelki táplálék a kemény eledéire vágyó hívőnek, a dór, ión, frig stb. dallamokban pedig a pen- tatonikus népdalunkon iskolázott fül talál különös áhitatos gyönyörűséget. Jelen énekgyűjtemény célja feltárni sokak számára azt, amit eltakart előttünk másfél század szellemi iszapja. — Előmunkálat kíván lenni az evangélikus és református egyházakban egyképen készülőben lévő énekeskönyvreformhoz. (Milyen öröm és áldás lenne, ha énekeskönyvünk törzsanyaga ismét közös lehetne, mint a 16., 17. és 18. században!) — szoktatni szeretné a füleket a jelenleg használatos mól- és dur-nál sokkal gazdagabb egyházi hangnemekre, valamint az eredeti ütemes éneklési módra, — a szíveket pedig nehéz időben ahhoz a bibiiás szellemhez, mely az atyákat átsegítette a törökvilág és ellenreformáció testi-lelki szenvedésein". Könyvünk igazán akkor éri el célját, ha minél több helyen valóságban is fel- csendülnek ezek az énekek. Gyülekezeti istentisztelet: használatban még nem gondolhatunk erre. De nagyon áldott lelki haszonnal jár ezeknek az éneklése bibliakörökben, ifjúsági munkában, konferenciákon, vallásos ünnepélyeken. Egyelőre kiséret nélkül éneküljük, mert ezekhez az énekekhez nem illik akármiféle kíséret harmonium, vagy más hangszeren. Jellegzetes egyházi hangnemüket elrontja az, aki csak a mól- és dur- hangnemek törvényeit ismeri. Az Új Harangszó hamarosan módot kerít arra, hogy a dallamok kíséretét is hozzáértő művész, talán éppen a mindezideig fogságban lévő Sulyok Imre, a dallamok gyűjtője szerzeményeiből közre a'dja. Az egyház Urának áldása kísérje ezt a külsejében is nagyon Ízléses, tartalmában pedig Isten Szent Lelkét árasztó énekeskönyvünket. lttzés Mihály. ViQyászó~\ i;miiiininiiHiiHiiiHiiHitiiimiiiitiiiiiiniHJimiiiitiii{i|HiiiimfiHiiiiiiiuii^l A belügyminiszter a Harangszót megszüntette, mert Turóczy Zoltán elítélt tiszakerületi püspök neve rajtmaradt a lapon. A Dunántúli Lutlier-Szövetség Új Harangszó címen új lap indítására kapott engedélyt. Az Új Harangszó ezzel a számmal szólal meg. Ami a régi Harangszóban jó volt, az örök evangélium, — az Új Harangszóban is megmarad. Tudjuk azonban, hogy sok mindennek meg kell általunk és velünk együtt újhodnia. Erre törekszünk. Új Harangszó! Egyetlen magyar evangélikus lap. Nagy a felelelős- sége! De iránta is nagy a felelősség!! A bányai egyházkerület, új püspökét beiktatták szolgálatába. Or- dass Lajos a lutheri keresztyénség skandináv alakjával ápol régi kapcsolatot s ezzel régóta szolgálja csendes hűséggel a magyar evangélikus megújhodást. Megnövekedett püspöki munkakörében ezt bizonnyal az eddiginél is főbb eredménnyel folytatja. Régi Magyar Istenes Énekek címen 223 oldalas kótás énekeskönyv jelent meg kiadásunkban. A reformáció századainak jórészt elfelejtett 127 gyönyörű magyar egyházi énekét kczli. A gyűjteményt házi, iskolai, ifjúsági, bibliaórai és konferenciai használatra szánjuk, de úttörőnek is az oly igen szükséges új magyar evangélikus egyházi énekeskönyvhöz. Énekszerző atyáinknak e gyönyörű öröksége jelentőségéhez méltó köntösben kopogtat. Alapára 10 pengő, a szorzó szám most: 50. Az előző nyilas kormányzat a római katolikus egyház egyik ereklyéjét, az úgynevezet „Szent- Jobb“-ot is kivitte az országból. Az ausztriai angolszász megszálló katonai hátóság ezt az erekfyét visszaadta, sőt kísérettel maga hazaküldte. Ha ez a hazatért „Szent Jobb“ szólni tudna, bizonyára azt mondaná, hogy miután a többségében protestáns angolszász hatalom visszaadta, soha többé ne öklözzék vele egymást a különböző hitű, de egysorsú és egyformán nehézsorsú magyarok. A külügyminiszterek londoni értekezlete félbemaradt. Luthernak igaza van abban, hogy a világot a hivő keresztyének imádsága tartja. A hivő keresztyének tehát Fiégi Magyar Istenes Énekek
