Harangszó, 1945
1945-02-11 / 6-7. szám
Áz élet megtartása. Aki szereti a maga életét, elveszti azt;... Ján. 12 : 24—26. v. Sok drága érték van életünkben. Különösen akkor látjuk, ha kihullanak onnan. Milyen nehéz megválni tőlük. Egyik legdrágább érték mégis csak maga az élet. Mindennél jobban ragaszkodunk hozzá. Minden elveszhet — mondjuk — csak ez maradjon meg. Elveszhet az otthonod, a vagyonod, nem fontos, csak az életet lehessen megmenI • x. • ' I , »ew. i uutK'j .■’í.wi *Xá. élet? Mert nem lehet visszaszerezni. Otthont még készíthetsz, javakat gyüjthetsz, de az életet — ha elveszett — vissza nem szerezheted. Fontos kérdés ezért: hogyan lehet az életet megtartani? Sokféle módot ajánl rá a világ. Szeresd — vigyázz rá — csak magadnak élj -— ne tékozold el! — Jézus ezt ajánlja: veszítsd el! Nem érted? — Pedig így van! Hogy megtarthassuk életünket, az én- szeretetnek meg kell bennünk halni, el kell magunkat más valamiért veszíteni; áldozattá kell lenni. Itt a gabonamag példája (24. v.). El kell a földben halni, hogy élet támadjon halálából. Egyébként is oda kell az életet adni. Erőnk, időnk, egészségünk i ap-nap után rámegy valamire s elfogy. Az a kérdés, kinek, minek adod oda? A világnak? A világ elmúlik. A bűnnek? Kárhozatba sodor. — Örömöknek? Semmivé válnak. — Látsz-e magasabb célokat? Család, egyház, nemzet? Látod-e a legnagyobbat? Az örök életet, az üdvösséget? Érte odaadod-e földi életed? Hogy hogyan? Ügy, hogy Jézus kezébe teszed, szolgálatába állítod. Közben minél inkább elveszted magadat, annál inkább megtalálod igazi, örök életedet. Megéri? Mikor Krisztus a legnagyobbat kéri, ugyanakkor a legnagyobbat is ígéri. „Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya“ (26. v.). — Ne félj hát Őt követni! A szenvedések útján menj utána, miközben a szíved boldogan dobogja: Tudom, hogy az örökéiet már e földön az enyém lett! Lukács István. Magyar keresgfyének siralma. Szemelvények Jeremiás siralmaiból. Isten verése hazánkon. 1:1—14. v. JajJ de árván ül a nagy népű város! Olyanná lön, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lön! Sírván sír éjjelente, s könny borítja az orcáját! Senki sincs, ki vigasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, el- lenTége’fve Tőnek. Számkivetésbe méné Juda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! O.tt ül ő a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valameny- nyi üldözője utolérte a szorultságában. Sionnak utai gyászolnak; nincsen, aki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szüzei nyögnek, csak keserűsége van néki. Elnyomói főkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Ür verte meg őt az ő sok bűne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó előtt. És elhagyta Sión leányát minden ő ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak eledelt, és erőtlenül futnak az üldöző előtt. Emlékezik Jeruzsálem az ő nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden ő gyönyörűségéről, amelyek voltak eleitől fogva; mert az ő népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták őt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén. Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá; minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtoz és elfordul. Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövőjére; csudálatosán alásülyedt, nincs vigasztalója. Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erőt rajtam! Szorongató nyújtja kezét' minden kincse után, sőt látta, hogy pogányok mentek be az ő szent helyébe, akikről azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe. Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily utálatossá lettem! Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, amely engem ért, amellyel engem sújtott az Ür az ő TTiSu’ ilíiragjáudk napján: A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg vagyok. Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erőmet; oda adott engem az Ür azok kezébe, akik előtt meg nem állhatok. Az egyház nyomorúsága. 2:1, 6—7, 9/b, 14, 20. Jaj, de sűrű felhőt borított haragjában az Ür Sionnak leányára! Az égből a földre veté Izráel ékességét, és nem emlékezett meg láGyalogezredünk támadásra készült valahol a szlovák határ térségében. Köztudomású, hogy minden támadást megelőzi a felderítés, melynek célja, hogy megfigyelje az ellenség elhelyezkedését, haderejét, csapatgyülekezési helyét. Felderítő járőrszolgálat teljesítésére küldöttünk ki egy olyan hét főből álló Csoportot, melynek vezetőjét úgy ismerte mindenki, hogy félelmet nem ismer s minden nehéz feladatra is vállalkozik. A járőr elindult. Virradás előtt kellett visszaérkezniök s jelenteni a megfigyeléseiket, hogy még akkor reggel meginduljon a támadásunk az orosz arcvonal ellen. Izgatottan vártuk az eZredparancsnokságon a járőrből visszaérkezőket. Azonban kivirradt s még mindig nem érkeztek meg. A írSp már magasan a fejünk felett szórta sugárkévéjét, sőt elérkezett az ebédkiosztás ideje is, még sehol sem tűntek fel a látóhatáron a járőr emberei. bainak zsámolyáról az ő haragja napján. És eltapodta sátorát, mint valami kertet, lerombolta gyülekezése helyét; elfeledtete az Ür a Siónon ünnepet és szombatot, és megutált haragja hevében királyt és papot. Megvetette az Ür az ő oltárát, megutálta szent helyét; ellenség- kezébe adá palotáinak kőfalait; zajt ütöttek az tjr bazaban, rmot ünnepnapon. Nincsen törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Űrtől. A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítő prófétálásokat. Lásd meg Uram és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Avagy meg- egyék-e az asszonyok az ő méhök- nek gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket; avagy megölettessék-é az Úrnak szent helyén a pap és próféta? Csaknem alkonyaikor érkeztek vissza s azonnal jelentkeztek a parancsnoknál. Az első számonkérés az volt, hogy miért nem jöttek meg a kijelölt időpontban? Mi volt az oka késésüknek? A járőrvezető szemét lesütve ennyit jelentett: „Alázatosan jelentem — eltévedtem." Az ezredparancsnok kissé haragra lobbanva szól a járőrvezetőhöz: „Hogyan tévedhettél el az erdei úton, amikor iránytűt és térképet is adtam kezedbe?“ — Erre a kérdésre csak ennyi volt a válasz: „Én nem használtam sem a térképet, sem az iránytűt, mert én azt hittem, hogy jó úton járunk.“ Amikor végétért a jelentéstétel, én sokáig gondolkoztam ezen a rövid, de őszinte jelentésen: eltévedtem. A mostani megpróbáltatásunk, szenvedésünk, pusztulásunk nem azért következett be, mert családi, egyházi és nemzeti életünk eltévedt? Vájjon Isten előtt EMévediem... * */N 36. évfolyam. 1945. február 11—18. 6—7. szám.
