Harangszó, 1944
1944-04-16 / 16. szám
Kételkedők bús vét ja. „Én kérdezlek, te pedig1 taníts meg engem !i( Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek. János 20, 29. Jób 42, 4. szívüket s a hit fénysugára nem tudja bevilágítani a körülöttük lévő sötétséget. Merőben nem ta- • gadják a húsvéti evangéliumot, de igazában nem tudnak benne hinni. Hát a kételkedőknek nincs, nem lehet húsvétjuk? Az örömhír elhangzik s aztán elmúlt visszahoz- hatatianul? A kételkedő pedig csak vagdossa tovább a levegő-eget s reménytelenül botorkáljon a bizonytalanság útján anélkül, hogy kilátása lenne a győzelemre? Az evangélium azt mondja a kételkedő Tamásról, hogy az Úr fel- . támadása után nyolcad napra vált számára bizonyossá a húsvéti örömhír. Pál apostolról tudjuk, hogy neki soká kellett rugódozni az ösztön ellen, míg bizonyosság lett számára, hogy Jézus él s akkor azután senki másról nem akart tudni, mint a megfeszített, de feltámadott Krisztusról. A kételkedőkre, az önmagukkal tusakodókra is vár örömhír! Csak a Pilátusoknak nem szól a húsvéti evangélium, akik a vállukat venogatják s gúnyosan mosolyognak, mikor az igazságról van szó. Azok körül megzendülhet a föltámadás harsonája maga az igazság, az élet fejedelme állhat előttük, a fanyar kérdés folyton megismétlődik az ajkukon: Mi az igazság? Bár Jézus azt mondja, hogy boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek, de azért áldott lehet a kételkedés tövise, lelkünk nyugtalansága, ha addig nyugodni nem enged, míg mienk nem lesz a húsvéti örömhír, a nagy bizonyosság, amit . azután senki nem vehet el mitő- lfink. A tanító kérdez, a tanítvány pedig válaszol. Ilyen sorrendhez szoktunk iskolás korunkban. Mégis hallottam olyan új rendszerű iskoláról, ahol a tanítvány kérdez és a tanító válaszol. Bár Isten iskolája nagyon régi, benne mégis ez az utóbbi újrend- ^zerű tanítási-mód az uralkodó. 'állt, a nggYOJL cégi. Lie. Fizély Ödön. őiskolás korában","mikor a teológián tanúit, áiiandóan kíváncsiskodó elmével olvasta bibliáját minden napon. Aláhúzta azokat a helyeket, melyeket fontosaknak tartott és úgy gondolta, hogy érti is azokat, ki ilyen heiyek legtöbb- nyire tanácsokat és buzdításokat tartalmaztak a helyes életre vonatkozólag. De talált a bibliájában olyan helyeket is, amelyek szerinte egészen szükségtelenek voltak és amelyeket nem is tudott megérteni. Ilyen hely volt. többek "között az efezüsi levél 1. rész 7. verse. („Akiben van a mi váltságunk az Ö vére által, a bűnöknek bocsánata az ö kegyelmének gazdag*, sága szerint.“) Az Űj-testaméntom- nak ezen helye mellé hatalmas kérdőjelet tett. Ez a kérdőjel magában is olyan volt, mint az Istennek feltett kérdés. Szinte kiabált: „Én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!“ És Isten válaszol. Elküldi Fülö- pot, hogy válaszoljon Kandaké udvari főemberének a kérdésére. A főember így megtudta, hogy kicsoda volt az az Ézsaiás által leírt Bárány, aki által, csodálatos dolgokat is megtapasztalhatott. Egészen bizonyos, hogy a felvilágosítás hallatára, majd a keresztség' felvétele után így örvendezett magában: „Ez a Bárány az én bűneimet is elvette. A büntetés azért volt rajta, hogy nekem is békességem legyen. Az Ő sebeivel nyertem én is gyógyulást.“ így történt ez az előbb említett főiskolással is. Igaz, hogy hozzá senkisem jött el Filippiből, de amikor később újból elolvasta ugyanazt a helyet, a Szent Lélek jött hozzá abban az igében. És egészen csodálatos volt ez az új helyzet. „Nekem egyáltalán semmi szükségem sincs arra, hogy jobb legyek, mint amilyen éppen most vagyok. Itt éppen aj# kell olvasnom, hogy nekünk vált Ságunk van a Jézus vérében^és bű nőknek bocsánata az ő kegyeimé nek gazdagsága által.“ A megvál tás már megtörtént, a bűnök bo csánata is megadatott már. Ez me rőben új és csodálatos volt és ami a legfőbb: szabad volt ezt hinnie, Isten válaszolt, és a lelkiismereé bélrességfFl®; ‘ ' De Isten gyermekeinek életébe» egyre újabb kérdések támadna!« fel. Jób leírhatatlan szenvedéseket állott ki, amíg megértétte Isten vezetését. Lelkében minden sötétté változott a borzalmas szerencsétlenségek és kegyetlen szenvedések miatt. Komor éjszakába jutott, ahol nem látszott egyetlen egy piciny csillag fénye sem. Ebben a szörnyf helyzetben kiáltott Istenhez: „É* kérdezlek, te pedig taníts meg e»- gem!“ Milyen szívesen adnánk tanácsot az ilyen veszedelmes helyzetekbe« magának az Istennek is, sőt még képesek volnánk tanítani is öt, hogy miképpen kefl velünk szemben eljárnia. Nagyon nehéz tanítványnak megmaradni! Igen jó lenne, ha megmaradnánk Jóbhoz hasonlóan tanítványnak és mindig ezt mondanánk Istennek: „Én kérdezlek, te pedig taníts engem!“ Szemelvény K. V. Tamminen helsinki esperes: Űj reggel — Űj kegyelem e. könyvéből, mely a Harangszó kiadásába« most jelent meg., /I megpróbűlíaitísoU elöíí... Vitéz Béldy vezérezredes a leventeifjúsághoz intézett rádiószózatában mondta: Nyíltan meg kell mondani, hogy súlyos, nagy időket élünk. A lelkierő emelésére, mint első és legfőbb vigasz álljon előttetek mindnyájunk Teremtője és Megtartója: az Isten. Szenteljétek meg nevét és tartsátok meg minden übnepét. Amit évekkel ez előtt egész Európa ifjúságának színe előtt mondottam, ma is érvényes. Érvényes az az igazság, hogy a magyar nemzet életében évezredeken keresztül nagy szere4