Harangszó, 1944
1944-12-10 / 50. szám
„Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki, Szentségben és igazságban a mi életünknek minden napjaiban.“ Luk. 1, 74—75. Zakariás énekének ma ezek a legmegrázóbb sorai. „Áldott az Ür, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét“ (67. v.) zengi a Keresztelő atyja beteljesedve Szentlélekkel. De mivé get t ez a szent látogatás, ez a kegyelmes szabadítás? Hogy „szolgáljunk néki szentségben és igazságban!“ Ez Isten ádventi célja velünk! Mert nemcsak nekünk van ádventi álmunk: békesség, boldogság, ellenségeink kezéből való szabadulás. Istennek is van ádventi célja velünk s ez nem egyéb, mint a neki való szent és igaz élet szolgálata. Megpirongat bennünket ez az ige, ha múltúnkba nézünk vissza. Midőn nem voltunk ellenség kezében és szabadon imádhattuk volna Istenünket, imádtuk-e öt, szolgáltunk-e Neki feddhetetlen, kegyes keresztyének módjára?! Megpiron- gatja most is országunk szabad felét, mert vájjon szentség és igazság lakozik-e itt a szívekben?! És megfedd mindannyiunkat, szabadokat, ellenség kezébe jutottakat egyaránt — a jövendőnkre nézve is, mert vájjon nem csupáncsak az ellenségeink kezéből való szabadulást óhajtjuk-e, ámde eszünk ágában sincsen szabadon, félelem nélkül élve majd szentségben és igazságban járni életünk minden napjaiban! Ádventi álmokat álmodó ember, ne feledd, Istennek is van álma felőled. Szabadságban, rabságban, ma és örökké — légy az Övé! Scholz László. Isten ádventi álma. Az ádventi időszak, amelyik most megkezdődött a számunkra, egy új egyházi esztendő kapujába állított minket. Mindenek előtt azt kell megállapítani erről az ádventi útról, amelyen csöndesen elindulunk egy új karácsony és vele egy új egyházi év felé, hogy .ez a kegyelem útja. Azt jelenti, hogy Isten szívére valami egészen különös szeretet írta rá a nevünket. Bizonyára láttuk az őszi fák lombjain. Az elmúlás egyetlen lehelete elég volt ahhoz, hogy millió levél egyszerre elbúcsúzzék attól a kedves fától, amelyik egy napsugaras boldog nyáron át a tenyerén tartotta őt. Mégis ebben a nagy, őszi tömeges temetésben sokszor előfordult, hogy néhány levél egy darabig' még ott maradt a fán. Mintha, egy láthatatlan kéz védte volna a viharok elől. Óh, ezen a háborús őszön milyen sok emberi élet, mennyi drága reménység levele hullott le az élet fájáról szomorú otthonok házai előtt. Népek embererdőit, hogy megritkította ez az ősz. Milyen sok fiatal fa zuhant le úgy, hogy a közeli ágakról talán örökre elszálltak a vidámság aprószárnyu énekesei. Milyen sok otthonnak, templomnak és boldogságnak dőltek össze a hajlékai. Mi pedig talán egy meleg otthonból érkeztünk e sorokhoz, mint Isten gaz dag és elkényeztetett gyermekei, akiknek testi és lelki békéjét úgy őrizte meg Isten, mint égő erdőben egy madárfészket. — Miért?! Talán megérdemeltük? Talán különbek voltunk, mint mások? Nem hiszem! A mi életünk is éppen olyan sötét erdő volt, mine az a másik. Csak talán Isten kegyelme szeretett máskép. így történt az a különös ádventi csoda, hogy még élünk, hogy visszamaradt levelek vagyunk ezen a háborús, viharos életfán. Ez az ádvent azonban nemcsak azért kegyelem, mert élünk, hanem azért is, mert Isten mégadta pékünk az újrakezdés kegyelmét. Olyan nagyszerű dolog ez, mint amikor valaki egy halálos harctérről hazaérkezett és nekifoghat újra rendbeszedni a házatáját. Olyan nagy dolog ez, mint amikor valaki súlyos betegségből felépülve, kezébe veszi azt a munka- szerszámot, amit a súlyos láz kiszedett a kezéből. Bűneink úgy kergettek, mint az alkonyati árnyak a messze kóborolt gyermeket és íme sikerült lihegve hazaérkezni és valaki éppen kinyitja előttünk kedves és ismerős otthonunk ajtaját. — íme, Isten atyai arc;!, how ragyo-' az ni tői. hog” itt vagvunk, lmg\ t méné-" költünk és újra együtt \ agyunk valahol az Ö házában, vagy igeje mellett — az Ő kedves házanépe. Odakünn tombol a vihar, de itt Isién csendes szava szól és mi imádságos szívvel álmodjuk tovább az életet: „Üj eget és új földet várunk ...“ Talán kezdjük azon, hogy új földet várunk. Egy másik békés és boldog fődet, mert azt a régit már körülölelik a lángok. Üj földet, mert azt a régit már elrontottuk. Egy másik föld kellene nekünk, ahol kevesebb a földrengés, a bűn, a bizonytalanság, a gond és a rettegés. Ma mindenki békés új világot vár, pedig ez a föld nem fog változni. Valamikor úgy tanultuk, hogy a föld forog a nap körül és a földnek mindig sötét az ?rca, Csak annyi fénye és nappala van, amennyit a nap ráderít. Hiába forog a föld, mindig csak ott lesz tavasza, ahol a nap megkönyörül rajta. Csak akkor fordul jobbra a sorsa, ha megfordul és odafordul éltető napja felé. Az ádvent az a boldog pillanat, amikor sötétben remegő életünk odafordulhat Isten szíve felé. Mire várunk? A napok nem lesznek mások. Nekünk kell másoknak lennünk. Nekünk kell kiszakadni egy csomó sötétségből, éjszakából, bűnből, hitetlenségből és a szívünket odatartani Isten elé, hogy csodákat tegyen vele, hogy feldobogjon benne, mert csak így ezzel az új szívvel lesz új körülöttünk ez a régi föld. És új eget várunk. — Igen, mert a régi tele van felhővel. Valaki azt mondta: bizonyára azért van minden így, mert Isten haragszik. UJ világ. Ebben a földi háborúban azért folyik annyi vér és könny, mert az égben is háború van. Bizony igaza van. Fordított világban élünk. Nem az ég vetíti ránk a. fényét, de a föld vetíti fel árnyékát az égre. Nézzünk végig a háborús világon és lehet csodálkozni azon, hogy haragszik az Isten? Nézzünk végig magunkon és lehet csodálkozni azon, hogy haragszik az Isten?
