Harangszó, 1942
1942-07-26 / 30. szám
m HARANGSZÓ 1§42. július 2é. A mi tehetségeink ! Boldogan írtunk leventéink külföldi útjáról. Dicsőséget szereztek a magyar névnek. Most még boldogabban írjuk, hogy Nagy Gyula, a firenzei festészeti verseny győztese dicsőséget szerzett nemcsak a magyar, hanem az evangélikus névnek is. A kiváló művésziélek, a várpalotai 20 éves levente, evangélikus egyházunk gyermeke. Életéről, a győzelemhez vivő útjáról dr. Bányai Béla várpalotai lelkész ezt írja: Az a várpalotai levente, Nagy Gyula, akiről a Harangszó legutóbbi számában ti is megemlékeztetek, evangélikus fiú, egyszerű paraszt szülők gyermeke, hatan vannak testvérek, a fiú is csak hat elemit végzett, majd utána kereskedő tanonc lett, de mivel mindenáron festeni szeretett volna, mázoló tanoncnak ment. Ifjúsági egyesületünk derék tagja, nekünk az ifjúsági egyletben díszleteket és angyalszárnyakat rajzolt s mi többször felfigyeltünk rá és mozgalmat indítottunk a palotai intelligencia körében, hogy kiki tehetségéhez mérten havonta pár pengőt ajánljon fel, hogy ezt a fiút felküldhessük Pestre. Ez a mozgalom sikerült is, mert az egyesek felajánlott összege mellett a bánya és a község nagyobb összeggel járult hozzá. így a múlt év őszén felküldöttük a fiút Pestre, ahol a Farizeusok. Elbeszélés. Irta: Szalkay I. Károlyné. Kétségbeesés és bánat szállt a lel - kekbe. Olyan volt a falu, mintha egy óriási fekete madár kiterjesztette volna szárnyát felette s elborította volna az eget, a napsugarat, az Istent. Sokszor szakadt már hasonló csapás a falura. A nagy folyó minden tavasszal megmutatta, hogy ő nagyobb úr, nagyobb hatalom, mint az emberek munkája és gondoskodása. Sokszor rázúdult már a zsendülö vetésre, romba döntött otthonokat, de még soha nem volt olyan fékezhetetlen, olyan gonosz, mint az idén. A megáradt folyó, két héttel ezelőtt, egyik éjjel, zúgó bömböléssel törte át a gátat. A tajtékzó hullámok vad örvénylésekkel elborították az egész falut. Nem volt olyan ház, amelynek baja nem esett volna. Még a templomot is megrongálta. Mikor befejezte szeszélyes játékát a víz és megjuhászodva, lassan - kezdett visszatérni régi medrébe, akkor látszott csak, milyen nagy a baj. A templom egyik fala egészen berepedt. Hiába próbálták alátámasztani, a szakértői bizottság, — amely a közeli városkából szállt felvételi vizsgán olyan szép eredménnyel állotta meg helyét, hogy minden iskolai végzettsége nélkül is rendkívüli hallgatónak felvették a festőakadémiára. S ime egy évi tanulás után olyan szép eredményt ért el az egyszerű mázolótanonc, hogy vele dicsőséget szerzett magyar hazánknak, de a mi evangélikus egyházunknak is. Eddig a levél. Mi boldogan adjuk közre, hogy olvasóink tudják meg, hogy ez a firenzei győztes levente evanFolyik az aratás... ki — megállapította, hogy ilyen állapotban életveszélyes lenne benne istentiszteletet tartani. Pedig hogy vágytak erre most az emberek. Nagy bajok és csapások idején mindig többen keresik fel a templomot, mint máskor. Mintha a jó Isten közelsége enyhítené a bút, kisebbítené a gondokat. Az a tudat, hogy nem mehetnek templomba, úgy feküdt a megkínzott falu népére, mint valami rettenetes lidércnyomás. Akartak is segíteni rajta minél előbb. Sűrű tömegekben jöttek most össze a hívek a közgyűlésre, amit a templom udvarán tartottak. Mély csendben nyitotta meg a lelkész az ülést. Szép szavakkal ecsetelte a megrázó helyzetet és próbált reményt és vigaszt csepegtetni a csüggedt lelkekbe. A lelkész mellett ült a gyülekezet felügyelője, Faragó József. Faragó Józsefnek közel 600 holdas birtoka volt a faluban. Dúsgazdag ember hírében állott, mert a közeli városkában is volt két hatalmas gyára. A felügyelőt még csak két hónapja választotta meg a gyülekezet. A nép nem is igen szerette, mert nem ismerte. A birtokot azelőtt egy bérlő kezelte, maga az uraság még csak tavaly vette át azt. Ott élt Faragó József, fiatal, fekete haíú, kistermetű feleségével és egyetlen fiával a hatalmas kastélyban, mely a gélikus egyházunk gyermeke. Sok értéket adott egyházunk e nemzetnek, a maga tehetségtermelő erejével. íme ő is egyik bizonysága ennek. Boldogan szorítjuk meg a kezét, s azokét is, akik őt felfedezték s a kibontakozás útjára segítették. S csendben lehajtjuk fejünket és őt is, sok más tehetségünkkel együtt, megköszönjük Istennek! Itt járt a magyar hadsereg .. . ! Az Ukrajnában harcoló magyar erők parancsnoka megható módon gondoskodik a honvédség oroszországi hadjáratának megörökítéséről. Honvédeink azoknak a városoknak a terein, melyeken átvonulnak és az útelágazásoknál felállítják a hármas halmon álló keresztet s azt kerítéssel is megvédve orosz és magyar nyelven ezzel a felírással látják el: „Oroszok! Itt járt a magyar hadsereg: s a keresztet, földet és szabadságot visszaadta nektek. 1942.“ — A keresztet — amennyire a körülmények megengedik — ünnepélyesen felavatják. A helybeli pópa imát, a magyar tábori lelkész beszédet mond és a keresztet megáldja. A magyar hadsereg ezzel is jelezni akarja, hogy a kereszt védelmére, a gonoszság letörésére ment orosz folyó mellett épült. Kertje egészen a vízpartig húzódott, szobája ablakából gyönyörű kilátás nyílt a kacskaringósan folyó, ezüstösen csillámló vízre. De Faragó József nem szerette a vizet. Hiába kínálkozott a kertjük végében a kitűnő fürdési lehetőség. Faragóék sohasem használták azt ki. Faragóné féltette fehér bőrét a nap sugaraitól, fiát pedig az esetleges meghűléstől. És a víz, mintha csak tudta volna, hogy őt ezen a helyen nem szeretik, szépen elkerülte a házukat, úgyhogy Faragóék voltak az egyetlenek, akik az árvíz csapásaiból kimaradtak. A lelkész szavai után a szakértő terjesztette elő, hogy micsoda tatarozásokra van szükség, hogy a templom rendbe jöjjön. Szinte egy emberként sóhajtott fel az egész gyülekezet, mikor a hatalmas összeget meghallotta, amelybe mindez kerül majd. Újra kishitűség fogta el a lelkeket. Honnan vegyék ezt a nagy ösz- szeget, mikor mindnyájan olyan szegények és mikor mindnyájuknak olyan nagy szüksége van minden fillérre, hogy saját otthonukat rendbe hozzák... Mégis, egyszerre örömmel és lelkesedéssel álltak fel egymás után az emberek, hogy felajánlják adományaikat. A lelkész boldog mosollyal fogadta ezt az áldozatkészséget, amely bármily nagy és szép volt az egyesek részéről,
