Harangszó, 1942
1942-12-27 / 52. szám
1942. december 27. fi ARÁNGIIÜ '417. Istennek dicsőség — embereknek békesség. kus, a másik pedig protestáns. Minthogy báró Perényi Zsigmond koronaőr katolikus, báró Rad- vánszky Albert személyében most evangélikus koronaőrt választott a nemzet. A választásnak kormányzói megerősítése után az új koronaőr eskütétele következett, melyen megjelent Magyarország Kormányzója is, kinek kezébe Radvánszky Albert báró az esküt letette. Az ünnepi eskütétel után a királyi várban folyt le a déli órákban az új koronaőr ünnepélyes beiktatása. Radvánszky Albert báró koronaőrré választása a nemzet történetében kimagasló, ünnepélyes esemény. A mi számunkra különösen is az. Hiszen azt a férfiút választotta az országgyűlés a koronaőri magas közjogi méltóságba, aki évtizedek óta egyházunk mindenki által szeretett, kiváló vezére. Üj méltóságában boldog örömmel nézünk egyházunk vezérére s kezünket imádságra kulcsolva kérjük Istent, hogy szeretett felügyelőnket új őrhelyén is Szent Lelkének erejével vezesse és gazdag áldásával kísérje. Q.Z által lett nvilváncalórá az Ssfert szeretető bennünk, ltogv az 0 egyszülött Tiát elküldte az 9slen e világra, hogy éljünk általa. ír? János l. 4:9. v. Karácsony ! Drága, csodálatos szó... Ha a neved leírom, eszembe jutnak régi-régi karácsonyestek. Nagy melegség és jóság színezi ezeknek a tűnt esteknek arcát. Álltunk a karácsonyfa alatt hatan, gyermekek. Nagy, erős apánk ilyenkor mesélt. Előttünk karácsonyfa csillogott, tágult gyermekszemeink előtt gyertyácskák égtek, csillagszóró ragyogta ezer csillagát s fényben, vakító, szent fehér fényben úszott egyszerű szobánk. Olyan sugárzó volt minden, csak az édesapánk arca volt halálosan szomorú. Szomorú lehetett a lelke is. Az édesanyánkról mesélt, akit elporlasztott a temető. E mese nélkül nem volt karácsonyunk s bármilyen különösen hangzik, karácsonyesténk- hez hozzátartozott a halál is. Azóta de sok év elhullott, Istenem! Kihűlt a régi fészek s apánknak egyetlen fia van, aki vele tölti a karácsonyt, a többiek elszéledtek, ki erre, ki arra .. Az egyik fia künn van valahol Oroszországban. A másik most indul tán az az is, akinek pár hétre kellett volna az ügyes segítség. Mással próbálkozott. Nagy fűszerüzlet előtt mentében hallja az ajtóból: — Sajnálom nagyságos asszonyom, a hazaküldést már nem vállalhatom. Any- nyi hazaküldést vállaltunk már, hogy kifutóink este 9 óráig sem győzik lebonyolítani. Rögtön ajánlkozott. Szóba is álltak vele, de amint megtudták — mert őszintén megvallotta —, hogy kicsoda, micsoda, innen is kitakarították. Szomorú lett, de nem háborgott. Ügy érezte, hogy a helyükben talán ő is bizalmatlan lenne. Tovább próbálkozik. Eljut a karácsonyfapiacra. Itt jókor ajánlkozott egy hatalmas karácsonyfa hazavitelére. Nem is kérdezték, kicsoda-micsoda. — Vitte egy úr után elég messzire, de kapott 60 fillért, meg két almát. Boldogan sier tett vissza. Estéiig kettesével-hármasá- val is vagy tizenöt fát vitt a rendeltetési helyére és 6 pengő 50 fillért összekeresett. Kapott néhány süteményt és meg is vacsoráztatták az utolsó helyen. Fáradtan, de boldogan ment volna haza, de hová! Elindult újra a szegények utcái felé. De csak nem sikerült olcsó szállást szereznie. Minden gyár többszörös létszámmal dolgozik, minden lehető és lehetetlen hely foglalt. Vagy tájékozatlanságában rossz helyeken zörgetett. Már egészen este van. A karácsonyköszöntők, betlehemesek is hazaszéle- deznek. Sok helyről kihallatszik a karácsony örömzaja. Fásultan visszafelé fordul. Nem így képzelte a szabadulás napját. Nem így a karáesonyestét sem. Céltalanul viszik a lábai. Céltalanul? Talán mégsem. Már a barakkok közelében jár. Megijed, amikor ráeszmél. Kimerültén, de visszafordul. Lakat Miska bácsi elibe settenkedő képét hessegeti magától. De nem akar elmaradni tőle. Ha a képétől megszabadul, a hangja hallatszik: „A hu- szonötös barakk hátsó ablaka. Az ablakon háromszor kettőt, az ajtón egyszer négyet koppants! Jó szállásról gondoskodik az Ágnes.“ Igen fáradt volt már a Jóska, a feje is megfájdult. Nem bír azzal az erővel, amelyik újra csak a barakkok felé fordítja. Már nem veszi észre a betleheme- seket sem. Nem emlékszi kmár az árvaházi szép karácsonyokra sem, amiknek az emléke olyan sokszor megmelegítette árva szívét. Tovább viszik a lábai. Az egyik gyár nagy épületéből nagy fényesség árad. De nemcsak fényesség, angyali, szépséges muzsika is hallatszik. Karácsonyesti ünnepély lehet. Nyilván egy hatalmas rádióból árad a csudaszép ének: — Csendes az éj! Szent ez az éj!“ Valami csodálatos gyermekkar égbeemelő éneke. El is marad a Miska bácsi kísértő arca, de még a hangja is. A régi árvaházi karácsonyfa, az árvaházi kiskar van már a szemei előtt. Meg az a kis Mohar Jóska, aki a „Csendes az éj“- nek a szopránszólóját énekelte, meg az angyalhívó verset szavalta: — Szánjatok le, szánjatok betlehemi angyalok, özvegy, árva — annyi vár ma búhegesztő balzsamot. Már a feje sem fáj, nem is fáradt. Ez az ének, meg ez a vers cseng, harsog a fülébe. Az a régi ügyes kis Mohar Jóska meg mintha megfogná annak a gyámoltalan Mohar József, szabadult rabnak a kezét és talán az vezeti most- már biztosan, célegyenesen vissza a városba. Be a rendőrkapitányság épületébe. Szent bizonyossággal érezte, hogy a Jézus, a szeretet nevében lesz őneki most itt a szállása s hogy az ünnepi igehirdetésekben biztosan kap ő személy szerint neki szóló útmutató, sorsindító szent üzenetet... És teljessé lett megbékélt szívében a karácsonyvárás boldog öröme.
