Harangszó, 1942
1942-02-22 / 8. szám
58 HARANGSZÓ 1942. február 22. meglankad. Ügy van, mint akárhányunk. Fél a szenvedéstől. Krisztust is le akarja beszélni. Emberi szemmel néz és nem tud az Isten dolgaira gondolni. Jézus kénytelen mögötte a Sátánt látni, aki az ember fülébe súgja a csábító szavakat: a könnyebb oldaláról kell nézni a dolgokat! Nézzük azután az elfogatás éjszakáján, amikor Krisztust megtagadja. Itt látjuk, milyen mélyre lehet a hit magaslatáról zuhanni, mikor a legválságosabb órákat kell a szenvedés tüzében átélni. Szegény Péter. Van életének több állomása is. A főpap udvarán a nagy tagadás után lelkét a bűnbánat szorongatja. Gyötrődik, könnyeket hullat. S ez a bűnbánat a szabadulás egyetlen útja. Krisztus szeretete a bűnbánó embert megszabadítja. így lesz új ember, akit Krisztus a Lélek tüzében megtisztít, újjáteremt s legforgathatóbb eszközzé formál. Vonjunk le néhány tanulságot: Krisztus az ismeretlenségben megtalálja az embert és szolgálatára hívja. Aki engedelmes, azt eszközzé formálja s országának építésére felhasználja. A mélységből a hit magaslatára lehet az embernek jutni. A magasból a mélységbe lehet lebukni. Szenvedések idején kell Krisztus mellett hűséggel állni. Ez is vallástétel! Irta: Hering János. Mikor én még az első világháborúban katona-lelkész voltam, volt nekem egy tisztiszolgám. Derék, jóképű legény Kemenesaljáról és természetesen evangélikus. Aminthogy a református lelkésznek református, a katholikus lelkésznek katholikus tisztiszolgája volt. Nemcsak azért, mert ez így illett, hanem mert számítani kellett arra, hogy a katonalelkész tisztiszolgája istentiszteletek és más ilyen lelkészi dolgok körül kezére jár a gazdájának és amolyan katona-egy- házfi-teendőket végez. Ezért magától értetődő volt, hogy amilyen vallású a ielkész, olyan vallású tisztiszolgát rendelt melléje az illetékes parancsnokság. Az én Jóska legényem, ahogy vissza- emlékszem, becsületes, hűséges, megbízható lélek volt. Igaz, hogy az én cigaretta- és dohányporciómból parancs nélkül is kivette a maga részét, de jól tette, hiszen ő töltögette a cigarettákat és én szívnivalóban sohase szenvedtem hiányt: jutott is, maradt is. A bajusza még alig hogy serkedzett, de azt is rend- boa tartotta *•» nemcsak az én holmiCsak bűnbánat útján van élet- újulás. Csak a Lélek tüzében van meg- acélosodás! A te életedben tapasztaltad már? L. /. Kormány zófiely cites. Határtalan az a szeretet, mellyel magyar népünk körülveszi Kormányzónkat s határtalan az a szeretet is, mellyel Kormányzónk vezeti magyar népünket. 22 év sok szenvedése ebben a szeretetben összeforrasztotta szívüket. Éppen ez a kölcsönös szeretet parancsolja most, hogy egyrészt népünk jövője, másrészt 74 éves Kormányzónk testi és szellemi erejének kímélése érdekében kormányzóhelyettest válasszon a nemzet. A szeretetnek ezt a parancsát a nemzet megértette s Bárdossy miniszter- elnök által az országgyűlés elé tér j esztett kormányzóhelyettesről szóló alkotmányjogi javaslatot mindkét házában ünnepélyesen elfogadta. A kormányzóhelyettest az országgyűlés két háza együttes ülésben már csütörtökön meg is választja. Bár Kormányzónknak ajánlási joga van, a legfelsőbb kézirat értelmében ezzel a joggal nem kíván élni, mert azt akarja, hogy „a nemzet egyetemét, képviselő országgyűlés óhaja szabadon nyilvánuljon meg az arra alkalmas személy megválasztásánál". Kormányzónk bölcs elhatározásán s az országgyűlés kormány zóhelyettes-választásán legyen a jó Isten gazdag áldása! Népfőiskolások kirándulása. Február 1-et mutat a naptár, a hőmérő pedig mínusz 14-et. Ez azonban nem hűti le népfőiskolás fiaink kedvét. Hosszú, kettős sorban ballagnak a kora reggeli szürkületben az orosházi vasútállomásfelé. 22 fiú s mi a vezetők. Valamennyien pedig Lehoczky Paliék vendégei leszünk Tótkomlóson. Hosszú várakozás után megindul velünk a motor. Ezzel együtt fiaink nótázása is. Túl a Tiszán mandulafa virágzik... Az utasok jószívvel hallgatják a szebbnél-szebb régi magyar nótákat. Különben is jó érzés a 14 fokos februári reggelen hallgatni, hogy virágzik a mandulafa. Igaz ugyan, hogy egyelőre csak a nótában. Istenem, de régóta vártunk már erre, hogy a népfőiskolák fája rninálunk is megeredjen! Hisszük, hogy néhány év múlva már mindenfelé virágozni fog. Milyen jó hallgatni ezeket a már-már feledésbe menő régi magyar nótákat. Milyen jó látni ilyen Istenben bízó, fajtáját szerető, vígan daloló magyar ifjúságot. Ahol vidám nóta száll, ott se bú, se gond nem tanyáz, sőt az idő is gyorsan telik. Hamar odaértünk Tótkomlósra. Le- hoczkyék vendégszerető házába is gyorsan beértünk. A Francisti nagymama még nem tud magyarul, mégis látszik rajta, hogy az egész házban talán ő örül legjobban az orosházi diákoknak, akik között persze ott van az ő unokája, a Pali gyerek is. Hogy a Francisti nagymama öröme teljes legyen. Darnai Feriről kiderül, hogy jól beszél tótul. Nem is tágít a nagymama mellőle. A terített asztal mellett énekléssel és mat — és amikor odanyult az orra alá és pedergette-simogatta azt a gyenge kis legénytollat: maga volt a legényes, magyaros önérzet. Jó fából faragták. Kár, hogy a háború végső zűrzavara valósággal elsodorta mellőlem, még csak arra se volt időnk, hogy kezet rázzunk egymással. Azóta se találkoztam vele, nem is hallottam róla, de ha még él — hogyne élne — most már bizonyosan többszörös családapa amellett a derék feleség mellett, aki abban az időben még csak a szíve választottja volt és akitől, láttam rajta, mindig türelmetlenül várt egy-egy sor írást, vagy levelet s akinek úgy félig titkosan, félig szégyenlősen, maga is meg-megírt bizonyára fontos dolgokat. Lehet, hogy talán már presbiter is abban a szép kemenesaljai gyülekezetben, ha ugyan nem bíró, vagy bíróviselt ember a falujában. Ezeken a sorokon át küldöm neki szíves üdvözletemet. Hogy most megemlékezem róla, annak az az oka, hogy nemrégen arról beszélgettem az én fiatalembereimmel, hogy aki egyszer evangélikus, annak, ha úgy fordul, alkalomadtán, a maga módján, illik a hitéről vallást is tenni. Azt mondják az éo ifjaim: hát hogyan Uhassen az, a mi hétköznapi életünkben nem kerül ilyenre sor, ilyet csak Luther Mártonnak kellett tenni, meg a többi nagy embereknek. — No, nem egészen így van az, fiúk — feleltem — a legegyszerűbb ember életében is előfordulhat, csak nem kell tőle megijedni, hanem ilyenkor ki a mellel és az evangélikus öntudattal! — De hogyan? — Hogyan? Hát például ilyenformán. És itt elmondtam ugyanazt, amit most leírok. Azt kérdeztem én egyszer a Jóska legénytől: — Hogyan van az, hogy éppen tégedet küldtek ki mellém tisztiszolgának? — Úgy volt az — azt mondja —, hogy mikor az orosz harctéren megsebesültem, elvittek a pozsonyi katonakórházba. Hát voltunk ott sokan. Mikor már meggyógyultunk, egyszer reggel, parancskiadáskor, azt mondja az ottani tisztúr, hogy álljanak ki a sorból az evangélikusok. Tudtam, hogy vagyunk evangélikusok is elegen, de csak megrebbentem, mikor körülnézek, aztán látom, hogy senkise áll ki. —» Ejha! Aztán miért nem?
