Harangszó, 1942
1942-12-13 / 50. szám
33. évfolyam. 1942 aecemBer T3. 60. szám. Alapította I KAPl BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: «««mill ljuh/ ttigjeltr.k minőt« uUriap. icn«« ■•Mentet u«tt «lett «mmmi • ns UARiHaaz*. Beolvadt lapok: 035-Mn a Jojjetet tabouAm >3»-iO'i ■ falvldttl Lüthar. 942-ban a Lelki Harmat. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Ür a mi oltalmunk! A ■áruiul ■■•rkoaiti - kiadóhivatal« GYŐR II«, Patöfl-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba Va évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 Különös boldogság. Tenéked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel! Római levél 14, 22. Jézus utoljára azokat mondotta boldognak, akik nem látnak és hisznek. Pál apostol azt mondja boldogságnak, ha következetesek vagyunk hitünkhöz. Sok ember nem viselkedik hitéhez és meggyőződéséhez méltóan. Van olyan, aki elhallgatja a hitét. Társaságban léha szavak röpködnek és nevetséggel dobálnak mindent, ami lelki szépség. Van, aki szúrásokat érez lelkében, aki tudja, hogy itt lélekmérgezés árad, de hallgat... és kárhoztatja azt, amit helyesel. Azt mondja a világ szája, hogy aki hallgat, az beleegyezik. Sokszor nem a gonoszok szájaskodása felháborító, hanem a hívők gyáva hallgatása. Ne rejtsd véka alá hited ragyogását! Van olyan ember, aki eltagadja hitét. Nem akarja, hogy belelássanak a leikébe. Vlindenkihez alkalmazkodni akar. Sokkal utálatosabb az a keresztyén, aki zsíros állások reményében nem egyszer eltagadja hitét, mint aki nyíltan megmutatja hitetlenségét. — Vándorkoldusok szoktak minden lelkészi hivatalban hitet cserélni egy pár fillérért és eltagadni az igazit. Evangélikusnak vallja magát, de ha elevenére tapintunk, hebegve vallja be, hogy nem hozzánk tartozik... Jaj, de sok vándorkoldusa van a mi világunknak! Szegény önkárhoztatók. Van olyan, aki megtagadja a hitét. Szélkakasok érzékenységével megérzi, hogyan fizet jobban a világ. Lelki gyötrődése van, de a földi gyötrődést nem vállalja hitéért. Tagad anyakönyvvezető és két tanú előtt, pedig otthon átsírt éjszakái vannak. Kívül nagy hangr gal mar régi édesanyjába, de belül rágja a keserű önvád. Elhagyott egyháza felé mérget köp, de belül vérzik a szíve. Mire magához tér, összetiporta maga alatt a boldogság virágágyát: Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel! Drága hely az otthon és semmivel nem pótolható közösség a meghitt családi kör. Olyan értéket nyújt, amit sehol a világon nem találhat meg az ember. Különösen drágának érezzük, mikor közeljön hozzánk a Karácsony. Ilyenkor mindig jobban megbecsülik azok, akiknek megvan és mindig jobban vágyódnak utána azok, akiknek hiányzik. Ez az otthon utáni vágy szólal meg abban a levélben, amit a napokban hozott szerkesztőségünkbe a posta. Budapest egyik hadikórházából egy sebesült katona írta. Itt fekszik előttem s a balkézzel írt gyermekbetűs sorokat elgondolkodva olvasom. A sorokon át a levél írójának szíve mélyéig látok le. A szív mélyéről jött ez az írás. Vájjon a szívünk mélyéig ér-e le? — Sebesült testvérünk ezt írja: Nagy tiszteletű Szerkesztő Ür! Azon kéréssel bátorkodom felkeresni soraimmal, hogy szíveskedne segítségemre lenni, hogy karácsony estéiét istentől megáldott boldog család körében tölthessem. Mivel szüleim nem élnek és sebesülésemmel hosszabb szabadságot sem kaphatok, ezúton remélem, hogy lesz olyan magyar evangélikus család Pesten, vagy Pestkörnyéken, aki megossza karácsonyi boldogságát egy sebesült katonával. Zárom soraimat, mert balkézzel még nehezen megy az írás. Nevemet és címemet csak azokkal szeretném közölni, akik meghívnának. Ideiktattam ezt a levelet, hogy a Harangszó nagy családjában megkeressem vele azokat, akik a kérő Nagy bűn az öngyilkosság, nagyobb bűn a lelki öngyilkosság, az önkárhoztatás. Jaj nékem, ha elhallgatom, ha eltagadom, ha megtagadom hitemet! Bácsi Sándor. szóra felfigyelnek s a szent estén szívesen megosztják családi körük örömét egy sebesült katonával. (Meghívást szerkesztőségünkbe kérünk.) De ideiktattam azért is, hogy rámutassak arra, milyen sokan vannak, akiken ezekben a hetekben elhatalmasodik ez a vágy s arra vár, hogy valaki meglássa s a háza ajtaját az ilyenek előtt megnyissa. Hányán vannak, akiknek nincs otthonuk, ahol a család nagy ünnepén összejöhetnek, vagy nincs mód arra, hogy az otthonba hazamenjenek. Gondoljatok a harctéren falusi kis házak melegéről álmodó hős katonáinkra. Vágyaik szárnyain a karácsonyi ünnepekben csak lélekben szállhatnak haza. Gondoljatok a családi körből kiszakadt, apát, anyát vesztett árvákra, akiknek még felnőtt korukban is bele- sajdul szívükbe az árvaságnak a fájdalma. Gondoljatok a nélkülözőkre, elhagyottakra, a világ utcáira kitaszított és az élet hidegében didergő nincstelenekre, akikre nem vár meleg hajlék, terített asztal, díszes karácsonyfa, akiknek örömkönnyében nem csillan meg a karácsonyi gyertya fénye. Gondoljatok a szenvedőkre, hadikórházakban sebesülten fekvő katonáinkra. Ki fogja ezeknek az otthon utáni vágyát beteljesíteni? Kik lesznek azok, akik hajlékuk ajtaját megnyitják előttük és karácsonyi örömüket megoszt jík velük? ^ Nyissatok ajtót. . .!
