Harangszó, 1942
1942-11-29 / 48. szám
1042 november 20. 48. szám. 33. évifolyam. Alapította: KAPIBÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: «in<r*a vcsá.oap. ««lléklat taté» alatt i KIS KARANflftZt. Beolvadt lapok: i ’ív'*-»* otfjjatak* n kotlám "3« kan * fslvtttkl L-jüítir. országos evangélikus képes HÉPLAP. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Ür a mi oltalmunk! A Haraní«z6 •zerkesztfi - kiadóhivatala GYŐR Il.f Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény Amerikába egész évre 2 dollár; az utódálla* mokba *4 évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 Ez az idő az áldozatok ideje. Bár6 Radvánszky Albert egyetemes felügyelő megnyitó beszédéből. Ébredj! „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk.“ Róm. 13, 11. Mindig kellemetlen, ha álmunkból felriasztanak. Ébresztőóra a füledbe berreg, kopogtatás hallatszik ajtódon, vagy kiáltás ver fel, mindegy, ezer és ezer bilincs tart fogva s nem szívesen tépjük ki magunkat az álomból. De minden hiába: „itt az ideje, hogy az álomból felserkenjünk“. Most az ádvent riaszt fel minket. Az élet álmából kelt fel. Isten nem tűr álmos lelkeket. Ö éber lelkeket keres. Viharban nincsen helye az alvásnak (Jónás 1, 6). Még sokan alusszák a megszokás puha ágyában, a kényelem párnáján, az unalom meghosszabbított idejét és munkájuk unott álmát. Álmodnak, mikor őrségen kellene állani, alusznak, mikor imádkozni kellene, bódultak, mikor a kegyelmi idő drága perceit kéne kihasználni. Isten ezzel az igével nyakon fog és megráz. Felráz és talpraállít. Mint a riadó vagy a sziréna hangja, úgy hasít a fülünkbe: Ébredj! Itt az ideje, hogy felserkenjünk. Új nap, új fényesség, új lehetőség, új kezdet vár ránk. Félre hát az önhittség csalfa, megelégedett álom- kórával. Félre hamis nyugalommal és békességgel. Töröld ki az álmot a szemedből és íme lásd: imhol jő néked a te királyod. Fogadd hát örömmel. D. L. — Történelmi időkben gyűltünk itt ma ismét egybe, nemcsak azért, mert immár negyedik éve dúl a világnak méreteiben legnagyobb háborúja, de azért is, mert érezzük, hogy az időknek ebből a vajúdásából új jövendő születik. S hisz- szük, hogy szebb, jobb, békésebb, emberjbb, boldogabb kor lesz az, tehát ennek szolgálatába állítjuk erőnket: ez az idő az áldozatok ideje. Nagy áldozat égett el a magyar jövő oltárán. A legnagyobb, amelyet hős hozhat: élete. A legnagyobb, amelyet apa adhat: fia. A legnagyobb, amit nemzet oltárra helyezhet: reménye. Vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes úr önként választotta a katonaélet legsúlyosabb kockázatát s most, élén az erőslelkű apával és családjával, egy nemzet s benne egyházunk állja körül az áldozat hamvait, kérve az egek Urát, hogy dicső Kormányzó Urunk töretlen erővel tudja elvezetni a nemzetet a jobb jövő ígéret-földjére, amelyért hős fiának élete is áldozat volt. Áldozat, mint azoké a névteleneké, akik a harcok mezején testük épségét és életét kockáztatják; áldozat, mint azoké, akik fiút, testvért, apát, hitvest búcsúztatnak, nélkülöznek, várnak, siratnak és gyászolnak. Csupa áldozat a remélt jobb jövőért: hála azoknak, akik hozzák ... — Ezek az idők a közösségektől is minden viszonylatban áldozatot követelnek és kizárja magát a sorsközösségből, aki e követelés elől meghátrál. Áldozatot követelnek az idők az államtól is — és itt főképp arról az áldozatról szólok, amelyet az államnak az egyházzal szemben kell az időkkívánta, fokozott mértékben vállalnia. E részben megértés, jóindulat és készség tekintetében nincs hiány. A keresztyén államnak a különböző világnézetek ostromában a jövőben is a keresztyén szellemet kell érvényesítenie. Kétségtelen: az állam is joggal vár az egyházak részéről áldozatot, hiszen legfőbb támasza az egyház. Viszont az egyházak számára is kötelesség az az áldozat, amelyet az idők tőlük az állammal, sőt saját létérdekükből önmagukkal szemben is fokozott mértékben megkívánnak, vagyis hogy egymással békességben éljenek és ne szaggassák részekre a nemzetet, hanem azt istenfélelemben, emberszeretetben, hazaszolgálatban forrasszák szoros egységbe! Hiszen az egyház nem magáért van, hanem Istenéért, akit szolgálnia s a lelkekért és közösségekért, amelyeket Istenhez vezetnie, tehát jobbá, nemesebbé, szeretetben gazdagabbá, hitben erősebbé tennie hivatása. Ez egyben a legszentebb értelmű nemzetszolgálat is! — Az egyházon belül is minden lehetőnek meg kell történnie annak érdekében, hogy ez áldozatnak lángja az idők viharában ki ne aludjék s tiszta legyen. Akik a tüzet őrzik: az egyház hivatalos szolgái, lelkészek és világiak egyaránt azon legyenek, hogy az egyház oltárán az érzések és gondolatok legjava égjen és eltakaríttassék az oltár körül minden, ami nem odavaló. Népi, nyelvi, felfogásbeli, egyházpolitikai, párt- és személyi ellentéteknek nincs helye ... — Ez az idő az áldozatok ideje. Égjen áldozatunk a remélt szebb, jobb, békésebb, emberibb és boldogabb jövendőért! *
