Harangszó, 1942

1942-06-21 / 25. szám

202 HARANGSZÓ 1942. június 21, Olvasóink írják. Egy segédjegyző a szórványból: Tisztelettel megrendelem a Harang­szó evangélikus lapunkat. Miért is az első példányban kérek csekket, hogy a befizetést eszközölni tudjam. Tiszta, mondhatom 90°/o-os román községben, egyedül vagyok evangélikus, itt. gör.- kel. vallású a lakosság, miért is nagy szükségét érzem annak, hogy az evangé­likus istentisztelet helyett a Harangszó kedves, hitmélyítő lapból kapjam meg mindazt, amit elvesztek, miután saját vallásom templomában nem hallhatom. Egyben tisztelettel , kérném, ha volna még olyan könyv, amiben igeidézet ma­gyarázattal volna, szíveskedjék küldeni, árát megküldöm. Aláírás. Egy bevonult fiatalember a bevonu­lása előtt: Kedves Nagytiszteletű Uram! Most, hogy ezt a két verset itt kül­döm, ez a kisérő levél a második. Ugyanis mikor befejeztem az írást, pont akkor kopogtatott a postás, aki hadiszolgálatra szóló katonai behívómat hozta. Most amikor Isten elszólít a békés otthon szeretette! körülvett melegéből, kötelességemnek tartom, — habár még személyesen nem ismerjük egymást — hogy megköszönjem úgy a Nagytiszte­letű Úrnak irántam tanúsított jóindula­tát és szeretetét, mint a Harangszó áldá­sait, melyekkel építette az én ‘gyenge hitemet. Most az a kérésem, legyen szíves megírni, hogy a további • kapcsolatot, majd ha esetleg a harctérre kerülök, hogyan tudjuk fenntartani közöttünk? Mert ezután is fogok erőmtől és tudá­somtól telhetőén szolgálni a Harang­szón keresztül Isten országa ügyének. Valóban örülök annak, hogy Isten al­kalmat ad arra, hogy én is hozhassak áldozatot a most folyó háború céljáért, a Krisztus győzelméért. Ezzel a tudattal megyek és Isten segítő kegyelmében bízva minden félelem nélkül, szinte má­sok csodájára akarom teljesíteni azt, amit Isten ezen a téren rám bízott. Aki eddig vigyázott reám, hiszem, hogy ott a halálközelségben i-s velem lesz. Isten áldja meg! Maradok hittestvéri üdvözlettel: Aláírás. Bibliahét. A Magyar Biblia Társulat a Brit- és Külföldi Biblia Társulattal együtt a konfirmálók olcsó Bibliával való el­látása céljából Bibliahetet rendezett. — E héten minden Biblia után, amit a konfirmálók részére vettek, a két Társulat 40 százalék engedményt adott. A Magyar Biblia Társulat kimutatása szerint a Bibliahét keretében 12.031 drb. Bibliát (3675 teljes Bibliát, 3471 Ü.ites- támentomot és 4885 Üjtestámentomot Zsoltárokkal) vásárolt 336 egyházköz­ség (58 ev., 278 ref.), 13.320.36 P érték­ben. A Magyar Biblia Társulat 2220 pen­gővel járult hozzá, hogy szegény gyü­lekezetek konfirmálói is hozzájuthassa­nak a Bibliához. &pró iötri&m&ielc* A biztos ltéz. Turistát vezetett a hegyi kalauz. Mély szakadékhoz értek, melyet egy lépéssel át lehetett lépni. A vezető a lépést bát­ran meg is tette, de a turistának nem volt bátorsága. Erre a vezető átnyújtotta a kezét és így szólt: „Csak fogja meg bátran, ez a kéz még nem bocsátott el magától senkit!“ Atyám. Egy jómódú embernek egyetlen gyer­meke néma volt. Beadta a süketnéma intézetbe, hol négy évet töltött. Ez alatt az idő alatt megtanult beszélni. Amikor visszatért a szülői házba, kitárta karjait és érthetően így kiáltott: „Atyám! — Az apát annyira meghatotta ez az egy szó, hogy azt mondta: „Ha nyolcvan éves leszek, sem fogom elfelejteni azt a pil­lanatot, amikor először szólított a fiam atyámnak." OLVASSUK A BIBLIÁT A Sátán köztetck van akkor ia, ha az Ur vezet. Június 21. — Nappal felhőben, éjjel tűzoszlopban. IV. Móz. 9 : 15—23. Isten nem akar előlünk elrejtőzni, mindig éiezhetővé és láthatóvá teszi magát. Nappal felhő alakjában vezette a népet, éjjel tűzoszlop alakjában. Itt a hangsúly a láthatóságon van. Nappal nem lehet a tűzet látni, éjjel pedig a felhőt, ezért volt fordítva. Ö éjjel-nappal előttünk akar lenni, csak a bűnünk miatt veszít­jük el Öt sokszor szemünk elől. Június 22. — Ne kísértsük az Istent. IV. Móz. 11 :4—15. Az Or tudja, hogy mire van szükségünk, de tudja azt is, hogy mikor vagyunk telhetetlenek. A hívő nép nem jött volna rá maga arra, hogy hiányzik a hús. A gyiilevész nép kezdte emlegetni az egyiptomi húsos fazekakat. A Sátán a gyülevész nép kó­péban tolakodott be a nép közé és az Istenbe vetett bizodalmát akarta meg­ingatni. Ha. az elégedetlenség felébred bennünk, azonnal meggyengül a hitünk és elvesztjük szemünk elől az Urat. Június 23. — Az' Űr serege. IV. Móz. 11 : 16—29. Amikor az Ür ellen fordul a nép, egy egész gyülekezet, Isten min­dig támaszt magának mindenre elszánt sereget, amely bátran szembe mer szállni a zúgolódó néppel. Ezt úgy hajtja végre, hogy az ö Lelkét adja beléjük. Szent­lélek nélkül nincs bátorságunk szembe­szállni a közvéleménnyel. Ha az Ür ügyé­ért síkra szádunk, ad mellénk munkatár­sakat. Sok barátunk elhagy, de sok újat nyerünk. Június 24. — A telhetetlenség bünte­tése. IV. Móz. 11 :30—35. A telhetetlen- séget Isten úgy bünteti, hogy beleful- lasztja őket abba, amit kívántak. Isten néha azért ad meg valamit, hogy meg­büntessen vele. Jaj volna nekünk, ha Isten minden kívánságunkat teljesítené. Úgy járnánk, mint a zsidók Kibrotthaa- vánál: ott temették el a mohó népet. Imádságainkkal sohase kísértsük Istent. Június 25! — Ki a nagyobb? IV. Móz. 12 : 1—15. A közösség életét a Sátán úgy tudja a legjobban megrontani, hogy egyenetlenséget szít a vezetők között. Felébreszti bennük a féltékenységet és az uralkodási vágyat. Pedig a keresztyén közösségben vezető csak az lehet, akit az Úr erre a tisztségre kiválaszt. Lehet, hogy az illető a mi elképzelésünk szerint nem alkalmas, de az Úr nem kér tőlünk tanácsot. Tekintsünk minden egyházi elöljáróra úgy, mint az Isten választott­jára. Június 26. — Kóstoló az Ígéret föld­jéről. IV. Móz. 13:1—25. Isten azért, hogy minél nagyobb legyen a vágyunk az örökélet boldogsága után, már ebben a földi életben kóstolót ad belőle. Minden hívőnek megengedi, hogy a Krisztussal való életközösség örömét és bőségét megtapasztalhassa. Mindezt azért teszi, hogy tartsuk érdemesnek ezért az örök­ségért minden áldozatot meghozni. Június 27. — A Sátán elcsüggeszt. IV. Móz. 13:26—34. Amikor az Ür meg­kóstoltatja velünk az Istenben való élet boldogságát, a Sátán azonnal megjele­nik és rámutat a nehézségekre, amelyek az oda vezető úton vannak. Rámutat a rengeteg akadályra, saját gyengesé­günkre és azt akarja bebizonyítani, hogy úgy sem érhetjük el mi azt soha. Kár a fáradságért. A saját erőnkből soha, de Krisztusban minden lehetséges. Endreffy Zoltán. KARCOLATOK A népfőiskola. Egészen bizonyos, hogy a nép­főiskola korszakalkotó a jándéka Istennek. Az északi evangélikus országok életében már régóta ál­dással szolgál, de hála Istennek, hogy most már nekünk is van. Lelki elmélyülést, népi nevelést, gyakorlati képzést ad. Csak ajánl­hatjuk mindenkinek. Fiúk! Készüljetek már most az őszi népfőiskolákra! H £ T I KRÓNIKA A Magyar Távirati Iroda jelentése alapján közöljük: Ismét halottja van a nemzetnek. Győrffy-Bengyel Sándor szolgálaton kívüli vezérezredes, közellátási minisz­ter 57 éves korában vasárnap meg­halt. Tavaly szeptemberben nevezték ki miniszterré. A minisztert a kor­mány a nemzet halottjának tekinti. A harctereken megújuló erővel fo­lyik a csata. A németek átkeltek a Do- necen. Szebasztopolt a legnagyobb mé­retű újfajta bombákkal árasztják. el. Eddig 645 vasbeton erődöt semmisítet­tek meg. — Honvédőink mindenütt hő­siesen visszaverték a bolsevisták újabb próbálkozásait. — Afrikában a tengely haderői elérték a tengerpartot. Romme! seregei három irányból törnek Tobruk felé. — Nagy győzelemmel végződött a Szardínia és Tunisz közötti kétnapos tengeri ütközet. — Az olasz ifjúsági ve- I zetok Budapesten tartózkodnak. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom