Harangszó, 1942
1942-06-21 / 25. szám
1Q4Í június1 21. HAftANGSZÓ 203 Kállay miniszterelnök Marosvásárhelyen ismertette a kormány tízéves erdélyi beruházási munkatervét. — A Kormányzóhelyettes és hitvese jelenlétében avatták fel a szolnoki utászok zászlaját. RZ EGYHÁZI ESZTENDŐ Szentháromság u. 3 vasárnap. Csel. 3 : 1—16. i>. Figyeld meg, milyen nagy a betegnek a nyomorúsága. Figyeld meg azt is, milyen nagy az apostoloknak a segítő készsége. Amim van, azt adom — mondják. S valóban ezzel a legnagyobbat adják Körülöttünk is nagy a nyomorúság. Csak meg kell látni. . A szívünket nem szabad előle elzárni. Amink van, azt kell adni. Szeretetet, szolgálatkészséget, földi javakat, időt, munkát, hitet. Mindent a Jézus nevében. így megy végbe a hitből fakadó segítő szeretetnek ma is, közöttünk is a nyomorúságot enyhítő sok-sok csodája. Hit által Krisztusnak lesz a nyomorúság felett diadala. Adjunk hálát: Isten bűnbocsátó, sebeket gyógyító, tnyti, lelki egészséget adó irgalmáért. Az irgalmas szeretetnek betegek, szenvedők között folyó munkájáért, a dia- koniáért. Könyörögjünk: Hogy Isten küldjön Krisztusban hívő, öt szolgálni akaró lelkeket a diakonia munkájába. Hogy a betegek necsak testi, hanem lelki gyógyulást is találjanak az irgalmas szeretet segítő keze által. HÍREK Rádiós Islenttszielel less június 21-én d. e. 11 óra 15 perckor a Deák-téri templomból. Igét hirdet dr. Kékén András lelkész. Énekszámok a Dunántúli Énekeskönyvből: 28., 359., a nemzeti Himnusz és 290. Karének: Kapi- Králik Jenő: Reggeli fohász. Énekel a Lutheránia Vegyeskar, vezényel Kapi- Kr-álik Jenő karnagy. Lelkészválasztás. A Dunaharaszti és környéke missziói egyházközség június 7-én egyhangúlag meghívta új lelkészét: Mikler Gusztáv pestszenterzsébeti val- lástanító-lelkészt. Felügyelő-választás. A békéscsabai gyülekezet Uhrin Károly ny. igazgatótanítót választotta meg felügyelőjévé: Segédlelkészi konferencia. D. Kapi Béla püspök egyhetes konferenciára gyűjtötte össze kerülete segédlelkészeit Gyenesdiásra. 35 segédlelkész volt együtt áldott közösségben. Maga a püspök is több előadást tartott. A konferencia vezetője Budaker Oszkár soproni lelkész volt. Munkatársai Molitórisz János ke- menesaljai esperes és Szabó József győri lelkész voltak. Iharos. A leányegyházközség egyhangúlag megválasztotta tanítónak Hanif- fel Márta oki. tanítónőt, kinek beiktatása június 7-én volt. Testvéregyház köréből. A Megbékélés Házában a Ref. Gyülekezeti Evan- gélizáció Barátai Társaságának evangé- lizációs telepén Sződligeten június 18-tól október 4-ig különböző református konferenciák lesznek. — A pápai főiskola most ünnepelte meg Petőfi és Jókai pápai diákoskodásának 100 éves fordulóját. Budapest-Kelenföld 1941. évi jelentése képet ad a gyülekezet nagyarányú, szélesen kiépített belmissziói munkájáról. Különösen szépen dolgoznak belmissziói egyesületei. Népmozgalmi adatok: kereszteltetett 56, konfirmá'.kodott 38. Eskelés 47 pár. Urvacsoráztak 2594. Temetés 48. A Luther-Társaság június hó 24. napján 6 órakor tartja az Egyetemes Egyház üléstermében (Vili., Üllői-út 24) közgyűlését a Luther-Társaság Világi elnóKe, dr. Fabinyi Tihamér elnöklete alatt. A közgyűlés tárgysorozatán elnöki megnyitó, alapszabálymódosítás, 1938— 1941. évekről zárszámadás, 1942. évi költségvetés, a könyvkereskedésről jelentés, a tisztviselői kar és igazgatótanács és 1941 november 23-án tartott közgyűlés határozatainak megerősítése szerepel. Egyházmegyei presbiteri konferencia. A tiszavidéki egyházmegye június 4-én Nyíregyházán presbiteri konferenciát tartott, melyen ez az időszerű kérdés képezte önvizsgálat és megbeszélés tárgyát: Sorsdöntő nehéz időkben köny- nyelmű, vagy hűséges sáfára vagy-e mennyei Uradnak, egyházadnak és hazádnak? A megnyitó istentiszteleten Megyer Lajos délszabolcsi lelkész hirdette az igét. Előadást tartott dr. Pass László tb. esperes, debreceni lelkész, Szohor Pál polgármester, egyházm. főjegyző és Nikodémusz János' kölesei lelkész. Kőszeg. A kőszegi ev. egyházi énekkar június 14-én az evangélikus templomban „Templomi muzsika" címmel hangversenyt rendezett, melynek offer- tóriumát az orgona átépítésére fordítják. Veszprémvarsány. Az Ifjúsági Egylet a K1E központhoz való csatlakozása és fogadalomtétele alkalmából júniús hó 7-én 200 ifjú és leány részvételével jól sikerült ifjúsági napot .és körzeti konferenciát rendezett, melyen Homokbö- döge, Nagygyimót, Tapolcafő, Bakony- tamási, Bakonyszentlászló, Bakonyszotn- bathely, Bakonybánk, Súr, Sikátor, Réde, Lázi és Veszprémvarsány ifjúsági egyesületei, illetve azok kiküldöttei vettek részt. A konferencia szolgálatait Ágoston Sándor, Bognár László, Bödecs Károly, Mária diakonissza nővér, Szepesi István és Wagner Aurél végezték. Sikátor ifjúsági egylete a község harctéren küzdő katonáinak névre szólóan, egyes egyháztagok adományainak felhasználásával 23 szeretetcsomagot küldött. Lelki táplálékul az ev. katonák csomagjaiba imakönyvet is helyezett el. Egy csomag 7 P értéket képviselt. Adomány. A veszprémvarsányi leány és ifj. egylet közösen a harctéri szolgálatot teljesítő varsányi katonáknak valláskülönbség nélkül 35 szeretetcsomagot küldött. Egyházaskozár. Az Ifjúsági és Leányegylet saját tőkéjéből és gyűjtéséből a templom számára egy 580 pengő érték”, oltárszőnyeget vásárolt. Békéscsabai Evangélikusok Lapja szerkesztését Linder László lelkész vett : át. A lap legutolsó száma értékes cikkekben megemlékezik a gyülekezet ké: lelkészének haláláról és munkájáról, a új lelkészek s az új felügyelő beiktatá sáról. A Pflugschar című homiletikai folyó irat az előfizetők csekély száma miat egyelőre beszüntette megjelenését. Azok, akik az első két számot elfogadták és az érte járó árat még nem fizették be, szíveskedjenek ezt mielőbb az Evangélikus Püspökség Győr címére befizetni, hogy legalább e két szám költségei fedeztessenek. Kérelem. Felkérem az 1897. év június 24-én tanítóképesítői vizsgát tett k. kartársaimat, különösen pedig Kalma Pál v. fővárosi ev. és Vörös Sámuel, ismeretlen helyen tartózkodó ny. tanítókat, hogy címüket azonnal tudassák alulírottal, ki a 45 éves találkozót Sopronba, e hó 24-ére egybehívta. Igaz szeretettel vár az ősi alma mater mindnyájunkat a falai között. Hoffmann Ferenc, Újvidék, Velencei-u. 6. Nyaraljunk Kapernauinban! A gye- nesdiási Evangélikus Lelkészüdülő: „Ka- pernaum" ezen a nyáron — mint ezt a Harangszó olvasói gyakran olvashatták — szintén több konferenciának lesz a színhelye, július 15-től augusztus 15-ig azonban nyaraló vendégek számára is nyitva áll. Azok azért, akik csendes, meghitt helyen akarnak eltölteni néhány hetet, saját érdekükben cselekszenek, ha mielőbb jelentkeznek Menyhár István ■ keszthelyi evangélikus lelkésznél, aki szívesen nyújt további tájékoztatót a „Kapernauinban“ való nyaralás föltételeire vonatkozólag. Ajánlatos a jelentkezésnél 10 pengőt beküldeni, mely ösz- szeg természetesen utólag be fog számíttatni a tartásdíjba. Ifjúsági nap. A veszprémi egyházmiegyében május 25-én Homokbödögén ;s június 7-én Veszprémvarsányban körzeti ifjúsági napot tartottak, melyen a helybeli és környékbeli gyülekezetek ifjúsága nagy számban vett részt. Ostffyasszönyfa. Isten iránti hálával ünnepelte meg az ostffyasszonyfai gyülekezet azt az alkalmat, hogy templomát villanyberendezéssel látta el. A f. hó 7-én tartott istentiszteleten Dr. Deák János soproni egyetemi tanár prédikált, este pedig a már fényesen kivilágított templomban Mesterházy Sándor sömjénmihályfai lelkész igemagyarázatot, Dr. Deák János egyetemi tanár előadást tartott, Károlyi Aliz, valamint a gyülekezeti vegyeskar Szalóky Endre tanító vezetésével előadott énekszámmal működött közre. A teljes villanyberendezést és egy értékes csillárt néhai Mesterházy Elek volt gyülekezeti felügyelő családja ajándékozta a gyülekezetnek édesapjuk emlékére.