Harangszó, 1942
1942-01-11 / 2. szám
12 HXftXNttlfO 1942. január ff. A muravidéki evangélikusok. A Murától északra fekvő muraszombati és alsólendvai járások kereken 100 ezer lakosa között 23.000 evangélikus él a Mura, Alsó-Kerka és Felső-Rába között. Ezeknek több mint kilencven százaléka vend származású, a többi magyar. A vendek már a magyarok bejövetele előtt itt éltek. Egyesek szerint szláv eredetűek, egyesek szerint pedig elszlávoso- dott kelták. A reformáció e vidéken már az 1540— 50-es években honosodott meg. Az 1627. évi egyházi vizitáció már 11 virágzó gyülekezetről számol be, 1661-ben pedig már 16 a gyülekezeték száma. Az ellenreformáció a muravidéki evangélikus gyülekezetek egyházi életét is lehetetlenné tette. 1732-ben utolsó evangélikus templomát veszítette el. Az evangélikus hit azonban tovább élt a lelkekben és házi istentiszteleteken jutott kifejezésre. Ezenkívül eljárt a muravidék népe a legközelebbi artikuláris gyülekezetekbe, ahol istentiszteleteken vett részt és élt az Ür szent vacsorájával. A módosabbak gyermekeiket is ide küldték iskolába. Mennyire őrizte meg a Muravidék lakossága az evangélikus hitet, láthatjuk különösen abból, hogy mindjárt a türelmi rendelet kiadása után, már 1783-ban három nagy gyülekezetbe tömörült. Ezekből váltak azután ki a többi muravidéki evangélikus gyülekezetek. A Muravidéken jelenleg 10 evangélikus gyülkezet van. Foglalkozás szerint a hívek túlnyomórészben kisgazdák. A 10 egyházközség terület és lélek- szám tekintetében nagyon különböző Átlag 2300 lélek és 12 falu esik egy-egy egyházközségre. Az egyes egyházközségeket alkotó falvak száma azonban 3 és 20 között váltakozik, a lélekszám pedig 350 és 4000 között. Minden egyházközségnek csak egy temploma van. A sok falu nem alkot külön megszervezett fiókegyházközségeket, hanem együtt alkotják az egy gyülekezetei. A megszállás ideje alatt a muravidéki evangélikus gyülekezetek külön egyházmegyét alkottak. A felszabadulás után az egyházmegye ismét feloszlott és az egyes egyházközségek visszatértek régi egyházmegyéikbe : Alsólendva a kemenesaljaiba, Alsó- maráq, Battyánd, Bodóhegy, Domonkosfa, Felsőcsalogány, Muraszombat, öriho- dos, Péterhegy és Tótkeresztúr pedig a vasi közép egyházmegyébe. A mumtfidéki gyülekezeteknek a vasi közép egyházmegye keretén belül külön alesperesük van. A gyülekezeti munkát rendkívül megnehezíti az egyházközségek nagysága és szétszórtsága. A hívek útja a templomba és vissza átlag 8—10 km! így a vasárnap délelőtti istentisztelet nemcsak központi, de majdnem egyedüli megnyilvánulása is a gyülekezeti életnek. Talán ezért is látogatottabbak itt az istentiszteletek, mint más vidéken. Az egyház a hívek lelkigondozását vallásos sajtó segítségével igyekszik előmozdítani. Vend nyelven havi vallásos lapot adott ki, mely 1300 példányban jelent meg és evangélikus naptárt, mely 1800—2000 példányban szokott elfogyni. A muravidéki egyházi lap a felszabadulás után Lelki Harmat — Diisevni Liszt címen jelent meg, amely most a Harangszó c. lapunkba olvadt be. Az evangélikus intelligencia utánpótlásának biztosítására a muravidéki gyülekezetek diákotthont alapítottak, hogy tehetséges, de szegény gyermekek részére lehetővé tegyék a muraszombati gimnáziumban való tanulást. A megszállás ideje alatt különösen fenyegető evangélikus tanítóhiány elhárítására az intézet a volt növendékeit még a tanító- képezdei tanulmányaik idején is támogatta. A megszállás alatt a muravidéki evan- gélikusság helyzete legsúlyosabb volt az iskolák terén. Ezeket a jugoszláv állam államosította és a tanítói kinevezéseknél nagyon sokszor nem vette tekintetbe az evangélikus egyház érdekeit. Evangélikus vallású tanítóink sokszor tiszta katolikus vidékekre lettek kinevezve, míg a muravidéki iskolák evangélikus tanerők nélkül maradtak, habár a gyermekek nagyrészt, vagy kizárólag evangélikus vallásúak voltak. Az evangélikus tanítók hiánya különösen nehézségeket gördített a hitoktatás elé, melyet a lelkészek a gyülekezetük területén fekvő összes iskolákban nem voltak képesek kellő óraszámban ellátni. A magyar hatóságok teljes mértékben kielégítették e téren is az evangélikus egyház érdekeit, hogy ezzel is megjutalmazzák a vend evangélikusság- nak az ezeréves magyar hazához való hűségét. Darvas Aladár. Finnugor testvéreink. A vogulok. A vogulok manysi névvel nevezik magukat. Vogul nevüket az Óbba ömlő ázsiai folyótól, Vogulkától kapták. E testvéreink az Ural hegység és az Ob alsó folyása között elterülő hatalmas szibériai síkság főbb folyói mentén laknak. Ezek közé a folyók közé tartozik a Vogulka is. Számuk ma már csak mintegy 5000. És még ez a kis nép is erősen széttagozódik a különböző nyelvjárások szerint. Főfoglalkozásuk a halászat és a vadászat. Életük azonban egyik kutatójuk szerint nem egyéb nyomorult tengődésnél. Vadászatukon a lő- poros fegyver mellett még a nyilat is használják. Ezt oly erővel röpítik el, hogy az két jávorszarvas testén is át- furódik. Vadászatuk ősszel kezdődik a nyáron meghízott rénszarvasokra, folytatódik a prémes állatokra s tart egészen tavaszig. Nyáron halászgatnak. Foglalkozásukhoz tartozik a fenyőtoboz- gyüjtés és az áfonyaszedés. Lakásuk északon kunyhó, a délibb vidéken faház. Ruhájuk az elejtett állatok bőréből készül. Rendkívül igénytelenek. Főételük a nyers hús. A leírók szerint a vogul csendes, nyíltszívű és még nyomorúságos sorsával is megelégedett nép; nem panaszkodik. Könnyen haragra lobban, de könnyen meg is békül. E kis, jobb sorsra érdemes nép átka a szesz, az orosz pálinka, amely testileg, lelkileg rombolja, pusztítja őket. — A vogulok a 18. század közepe óta a görögkeleti egyház hívei. Keresztyénségük azonban leginkább csak arra szorítkozik, hogy alkalomadtán bemondják az anyakönyvekbe a születéseket, esketéseket és haláleseteket. A keresztyénség álarca alatt vogul testvéreink lélekben teljesen po- gányok maradtak. Hogy az istentelen bolsevizmus milyen lélekmérgezést végzett vogul testvéreink és a többi finnugor nép életében, akkor tűnik ki, ha felszabadulnak a szovjet béklyóiból. Lelki életükkel együtt alacsony színvonalú műveltségük is. Az oszt jakok. Az ugor-család harmadik testvérnépe az osztjákok a voguloktól keletre a szibériai tobolszki és tomszki kormányzóság területén élnek. Számuk mintegy 18.000, tehát jóval többen vannak vogul testvéreiknél. Életmódjukban, ruházkodásukban, lelki és szellemi életükben alig térnek el testvéreiktől. Foglalkozás és letelepülés szerint három főcsoportra oszlanak. Az északi csoport állat-, leginkább rénszarvastenyésztő, a középső a zsákmányoló életet folytató halászó és vadászó, a déli csoport föld- mívelő nép. Gondolkodás- és életmódjukat jellemzi, hogy — legalább is a szovjet uralmat megelőzően — gondtalan jólétre tehettek volna szert, hacsak valamivel is szorgalmasabb és élelmesebb nép volna és ha őket is nem pusztítaná az orosz vodka. Annyira igénytelen nép, hogy beéri a napi szükséglet fedezésével, a holnappal és a holnaputánnal egyáltalában nem törődik. Felbecsülhetetlen értékű obi ugor testvéreink népköltészete, mint legközeSzentpétervár előtt. Kemény katonák kiskabátban indulnak harcba a szovjet ellen.
