Harangszó, 1942
1942-01-11 / 2. szám
1942, január 11. ri*ftXN<SVl9 11 ügyét. Bármilyen csendben folyik ennek az imahétnek a megtartása, mégis nagy a jelentősége. Nagy azért, mert imádkozásra gyűjti a híveket, tehát a legnagyobb erőforrást nyitja meg előttük. Nagy azért is, mert a különböző egyházak és népek között gyűjti össze az imádkozó embereket. Azután ugyanazokért a dolgokért nyitja imádkozásra a szíveket. A jelentőségét különösen akkor látjuk, ha megérezzük azt, hogy éppen ma milyen nagy szükség van az imádkozó lelkeknek erre az Isten előtt való találkozásra és könyörgésre, amikor meghasonlás, gyűlölet, harc tombol a világban. Isten bizonyára gazdag áldását adja éppen ezekben a napokban a különböző népek, egyházak hívő embereinek erre az együttimádkozására! „Csillagot“ láttam! A napokban a jándékot kaptam a finnorosz frontról. Az egyik barátom, aki szabadságra jött haza Helsinkibe, „csillagot" hozott nekem. Kezembe nyomta és hamiskásan nevetett, mikor rámeredt szemeimmel, szavak nélkül is kérdeztem: Hát ez mi akar lenni? — Egy orosz tiszt sapkáján volt egy ideig, azután... meg nálam, most meg nálad lesz, — felelte természetes egyszerűséggel. Én a tenyeremben forgattam ezt a piros-zománcos csillagot, melyen a sarló, meg a kalapács díszeleg, s közben a gondolatok egész raja száguldozott a lejemben. Csillag! Valamikor nagyon régen megszállott királyok és egyszerű senkik Nyár lett, aratás lett, csépelni kellett. Kevés volt a faluban az ember, hát sokat szabadságoltak, kivált azokat, akiknek gépjük is volt. Ő érte is elment a kérvény, magam írtam. S nemsokára örömmel írta, szabadságolták, jön haza. Jó felesége, három gyermeke, boldog várakozással számlálták a napokat... Aztán jött egy tábori lap. Már úton volt, de táviratilag visszarendelték, reá, mint szakaszparancsnokra szükség volt. Az orosz támadott. S pár nap múlva a tábori lelkész lapja érkezett meg. Abban tudatta, hogy Czéh András haslövést kapott s hősi halált halt... * S most ősszel a fiú is elment az apa után. Megfogadta, hogy a merre jár, mindenütt keresni fogja az apja sírját. Hátha ráakad? A régi időkben vallásos nép volt az orosz. S az öregek talán még most is azok titokban. Hátha akadtak kegyes lelkek, akik gondozták a messze idegenben elhaltak sírjait, mint ahogy nálunk is gondozzák még ma is. Hát kereste, kutatta. Ha egy temető mellett mentek el, végignézte a sfrkementek a csillag után, míg egy bethle- hemi jászolhoz értek, ahol leborultak a Megváltó bölcsője előtt és ajándékokkal halmozták el a kisdedet. A csillag most is megszállott embereket vezet a Szovjetben. Ez a csillag azonban nem ezüstösen fehér, hanem a vér pirosát viseli magán. Nem is az égen van. Az emberek lelopták alakját onnan és most mindenüvé feltűzik. Pléhből csinált hamis csillag. Kunos Jenő, magyar evangélikus egyházunk misszionáriusa Kínában. reszteket. Voltak jeltelenek, voltak, hol a keresztek már elkorhadtak, de voltak egészen jó állapotban levők is, olvasható nevekkel. Hát kereste az apja nevét s vele együtt mások is kerestek egy-egy nekik szent nevet. Egyik nap egy nagyobb faluban pihentek meg. Útja azonnal a temetőbe vezette és azonnal a szemébe ötlött, hogy szépen gondozott sírok sorakoznak ott. Egy bekerített hely felé tartott. Vagy harminc sír volt ott. Az elesett hősök temetője volt. Szépen gondozott sírok, jó állapotban levő fejfákkal. Végigment az első soron. Azután a másodikon. Már a harmadik végére ért s nem akadt rá arra, akit keresett. Megfordult, hogy elmegy, de ekkor észrevett még egy sírt, ami kissé távolabb volt a többitől. Odanézett. S akkor valami megfoghatatlan érzés húzta, vonta ahhoz a sír- halomhoz. Hát odament. Egy tekintetet vetett a fejfára s hangos zokogással borult a sírra. Az édesapja sírja volt. Találkoztak... A megszállottság is nem a hitből van, hanem az őrületből. A piros pléhcsillag birtokában emberek milliói rohannak más emberekre, hogy vérüket vegyék. Annál az első csillagnál sem hiányzott a vér. Csakhogy míg ott Egy ontotta vérét mindenkiért, az egész világért, itt Finnország szomszédságában egy másik csillag vezérlete alatt milliók folyatják vérüket egyesek kényelméért. Ott a csillag arra késztette az embereket, hogy ajándékokkal halmozzák el azt, akit meglátogattak, itt ez a csillag rablásra ösztönzi a szovjet katonákat. Ott a csillag a hit fegyverével látta el a hódolókat, itt a modern technika gyilkoló szerszámaival rohannak egymás életére a „hódítók“. Jobban megnézem az én „csillagomat“ s két munkaeszközt látok rajta: a sarlót, meg a kalapácsot. Vájjon a sarló tényleg azt akarta jelenteni, hogy a szovjet birodalomban annak idején a mezőgazdaság drága munkáját végezték azzal? Közel sem. A félholdalakú sarlót nem a marokszedő lányok kezében találtuk, sokkal inkább a cseka, vagy a GPU embereinél. Mit csináltak vele? Emberfejeket kaszáltak vele. Csak egy példa szolgáljon ennek bizonyítására: Az alig egy esztendővel ezelőtt még szabad Észtországból a szovjet megszállás alatt 170.000 ember eltűnt. Ugyan hová? A sarló lekaszálta őket. Hamis csillag. Vájjon, akkor a kalapács azt akarja jelenteni, hogy a szovjet birodalomban a munka e drága eszközét ipari célokra használták fel az építésnél? Lehet, hogy erre is felhasználták, azonban sokkal inkább arra, hogy templomokat, imaházakat szétzúzzanak azzal. Hamis csillag. Ami mindebben a vigasztaló, hogy ezt a hamis csillagot lassan, de biztosan talán sokszor egyenként mind leszedik a mi finn testvéreink faluk templomtornyáról, kultúrházak homlokzatáról, szovjet katonák sapkájáról. Egyszer csak minden hamis csillag léhull. Ha az igazi csillagok is lehullanak egykor, hát hogyne hullanának le ezek is? És ebben a nagy ,csillaghullásban“ szinte hallom az élő Ige ítéletet mondó szavát azoknak, kik a hamis csillag után jártak: Távozzatok tőlem, sohasem ismertelek titeket. De hallom Istennek azt a másik szavát is azok felé hangzani, kik a bethlehemi csillag fénye után igazodnak el életük minden napján: Jöjjetek én atyámnak áldottai és örököljétek az országot. Molnár Rudolf. Szülői felelőség. Isten helyes szolgálatára való gyermeknevelés ér annyit, mint két tele- marék jócselekedet. Hiszen kik azok az éhezők, szomjuhozók, mezítelenek, foglyok, betegek és jövevények, akikről Máté 25. fejezete beszél, ha nem tulajdon gyermekeid lelke?! Belőlük Isten valóságos kórházat rendez be saját házadban s téged tesz gondnokává, hogy vigyázz rájuk, s etesd, itasd őket jószóval, példával, hogy megtanuljanak Istenben bízni, bajokat csendességgel elhordozni, a haláltól nem rettegni. Óh, de boldog az a családi hajlék, amelyben ilyenek a szülők! Luther.
