Harangszó, 1942

1942-01-04 / 1. szám

2 HXKXNGI18 1942. január 4. Kedves Vendvidékí Hittestvéreink! A Lelki Harmat utolsó számában, amelyet már mindnyájan kézhez is kaptatok, elbúcsúzott tőletek az a lap, amely 19 éven keresztül min­den hónapban bekopogtatott hoz­zátok, elbúcsúzott tőletek e lap szerkesztősége is, köszönetét mond­ván Istennek, az előfizetőknek, a munkatársaknak és a lap egyéb támogatóinak. Ebben az utolsó számban azt is bejelentettük nek­tek, hogy a lapot ezzel a szám­mal beszüntetjük s ez január elsejével beolvad az országos evan­gélikus képes néplapba, a Harang­szóba. Bejelentettük néktek azt is, hogy a Lelki Harmat minden volt előfizetője meg fogja kapni a Ha­rangszó 1942. évi első számát. íme ez a szám most örömmel és szere­tettel kopogtat be hozzátok, hoz­ván az anyaországbeli hittestvérek forró és szeretetteljes köszöntését. Fogadjátok ti is ugyanolyan öröm­mel és szeretettel. Legyetek mind­annyian szorgalmas olvasói és elő­fizetői. A Harangszó ugyanolyan lelki vezéretek akar lenni, mint volt számotokra 19 éven keresztül, a jugoszláv megszállás szomorú és keserű éveiben a Lelki Harmat. A Szilveszterkor Irta: Dr. Schlitt Gyula. A városban nagy a sürgés-forgás. Szilveszter napja van és alkonyodik. Tü­relmetlen izgalom vibrál a levegőben. Mindenki siet. A járművek őrült iram­ban kergetik egymást, s a kocsik üveg­táblái mögül örömökre éhes arcok vi­gyorognak elő. Pokoli zaj zakatol, s a ködös utca olyan, mint az orkántól fel­vert tenger. Mindenki rohan, mindenki száguld, hogy lophasson még valahol egy-egy órácskát az óesztendőnek itt­rekedt mámorából. Valaki kétségbeesett ordítással inte­get a villamos felé. Szeretne valakit le­szállásra bírni. És sikerült. Az első meg­állónál leugrik Aladár, a jó barát. Ösz- szevigyorognak. — Ennél sem tehetett jobbat a vélet­len. így összefutni! Most aztán együtt is maradunk az éjjel! Hívogatja a jó barát, miközben kezét dörzsöli, Aladárt. — Reggelig. Az asszony majd csak megnyugszik. Kicsit pityereg ugyan, de- hát hozzá kell szoknia. S annál szebb lesz az újév. A kibékülés csodálatos érzés. Felkacagnak, mint két nagy gyerek. Béla belekarol Aladárba, s viszi egy ét­terembe. Hozatnak sört, s kényelmesen elhelyezkedve átadják magukat a be­szélgetés örömének. — Ma vagy háromhónapos házas, — Harangszó vezetőtök, tanítótok, vigasztalótok és orvostok lesz, meg fogja veletek ismertetni azt, ami jó, szép, nemes, erkölcsös, be­csületes és igazságos. Erősíteni fogja a ti hiteteket, reményeteket és szereteteteket. Igaz evangélikus öntudatra fog benneteket nevelni, hogy legyetek hű és bátor katonái az Ür Jézus Krisztusnak, nagyon szeressétek evangélikus egyházun­kat és drága magyar hazánkat. Szeretettel kérlek benneteket, hogy hallgassatok a Harangszó szavára és amire ez a lap tanít, azt tartsátok meg életetek, minden idejében. A Harangszó tanításán, szavain keresztül ismerjétek meg mind jobban az emberiség Megvál­tóját, jobban szeressétek, jobban engedelmeskedjetek parancsolatai­nak, mint eddig, úgy hiszem és meg vagyok győződve arról, hogy így földi éltetek boldog és megelége­dett lesz. A Lelki Harmat (Düsevni Liszt) minden volt előfizetőjéhez és ol­vasójához azzal a szeretetteljes kérelemmel fordulok, hogy fo­gadja el a Harangszó 1942. évi első számát és azután majd vasárnap- ról-vasárnapra a többi számokat, legyen annak hűséges olvasója és előfizetője. A Harangszó előfize­tési ára egy évre csupán 4 pengő mondja Béla könnyedén éá rágyújt egy illatos szivarra. — S ma vagyok először kint. Szabad. Egész furcsán érzem magam. így egye­dül. Asszony nélkül, egy korsó sör előtt. Pazar érzés.-—■ És érdemes megnősülni? Milyen az asszony? Vannak bogarai? — kérdezi Béla egészen közelhajolva Aladárhoz. — Matild nagyszerű asszonyka. Egy bogara azonban van. Kicsit vallásos ter­mészetű és eleget kínoz vele. Képzeld el, rendesen kell imádkoznom, s a három hónap alatt többet voltam templomban, mint addigi egész életemben. — A csudát. Kellemetlen lehet, — sajnálkozott Béla. — Végül is még el­csábít egészen, és holmi jámbor hívőt fa­rag belőled ... ! — Azon van, s hidd el, nem lehet kel­lemetlen érzés vallásosnak lenni. Már csak egy imádkozó lénynek a közelében élhetni is boldogság. Sose hittem volna. S olyan nyugodt az ember, ha csak rész­ben is eleget tesz vallási kötelességeinek. •— Hej Aladár, elveszett ember vagy te már. Rajtad az asszony keze, s mielőtt kanalat veszel a kezedbe, imádkozol. El­vesztél. Sajnállak. — Ne sajnálj, mondhatom neked, boldog vagyok. — És hogy tudtál éppen ma éjjelre szabadulni? — Nem volt olyan egyszerű. Meg is mondtam Matildnak egyszer és minden­80 fillér. Ennyit a mai viszonyok között még a legszegényebb em­ber is áldozhat erre a hasznos evangélikus sajtótermékre. Ez a lap minden vasárnap be fog kopog­tatni hozzátok, hozván a szebbnél- szebb és tanulságos tanításokat, ébresztő, hiterősítő cikkeket, a mindennapi életből vett gyönyörű történeteket, ezen kívül Magyar- ország minden részéből, annak kü­lönböző gyülekezeteiből a híreket, úgyhogy ezekben meglátjátok ha­zai evangélikus egyházunk tükrét és életét. A Harangszó cikkeivel, híreivel szorosan összekapcsol ti­teket az ország különböző részein, városaiban és falvaiban élő evan­gélikus hittestvérekkel. így mind­nyájunk között a távolságok da­cára lelki kapcsolatot, lelki közös­séget teremt. S most az új esztendő hajnalán igazán nem adhatok nektek más tanácsot, mint azt, ne építsetek a világra, ne építsetek az emberekre jövendőt, de segédkezzetek a világ, az emberiség jövőjének kiépítésén. A világ tegyen veled tetszése sze­rint, marjon beléd, tiporjon a földre, mindez nem fog neked ár­tani. Hadd jöjjenek ellened az em­berek, mint egy sereg Góliát, hadd jöjjenek ellened mindazok, akik gonoszt akarnak cselekedni veled, korra, hogy ez a nap az enyém,-s ehhez ragaszkodom. — Szóval összevesztetek! — Sajnos, Matilddal még összeveszni is nehéz, s kellett kicsit ravaszkodnom. Csináltam egy parázs műkirohanást a nők zsarnoksága ellen, felzúgattam a vé­remet, felháborodtam és sikerült. Matild jámbor galamblelkéből kicsiholtam né­hány keményebb szót, mire megsértőd­tem és elrohantam. — Nagyszerű. A házasélet úgy látszik leleményessé teszi a férfit, s ez jó pontja neki. Nagyszerű. De ezt az éjjelt aztán kihasználjuk. Hová megyünk? Csinálunk kis programmot. — Rád bízom magamat Béla. Te még benne vagy a gyakorlatban. S ahová te mégy, én is megyek. —- Egészen biblikus lettél már Aladár. Hiába, veszély fenyegeti jó kedélyedet. De kár. Látom én, véged van. De ren­dezek én neked olyan éjszakát, hogy elég lesz jövő szilveszterig. Fizessünk és gye­rünk. Csak arra kérlek, ha én megyek balra, te ne menj jobbra. A számlát Aladár fizette. Hivatkozott nős voltára és sikerült kiharcolnia ezt a jogát. Majd felveszi kabátját, megiga­zítja a tükör előtt nyakkendőjét, még egyszer végig néz magán, hogy aztán felkészülten neki mehessen a bolond éj­szakának. Szeme hirtelenül megakad a padlón egy cédulán. Ügy érzi, fel kellene vennie. Ezret látott már ilyent és még sohse jutott eszébe, hogy lehajoljon érte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom