Harangszó, 1942
1942-01-04 / 1. szám
1942, január 4. HXIXNBI1& 3 te elébük mégy, mint egykor a gyermek Dávid s Isten nevében győzni fogsz felettük. Boldog újévet! Ne nézz olyan komoran, olyan reménytelenül. Téged köszöntlck testvér, akit az óesztendő veszteségei keserítettek el, hogy az újesztendő tízszeresen adja vissza neked a veszteséget. Téged köszönitek, akit csalódás ért, hogy szebb napok virradjanak reád. Téged köszöntelek, aki az óévben elvesztetted az erkölcsi talajt lábad alól, hogy újra rátalálnál az egyenes útra. Téged üdvözöllek ezzel te megfáradt vándor, aki sebeket, sebhelyeket hoztál magaddal a múltból, a hosszú 22 esztendei nehéz jugoszláv rabságból. Nézzétek testvéreim, az új életnek bámulatosan gazdag lehetőségei nyílnak meg az új esztendőben, a szabad magyar hazában, ahová Isten kegyelméből múlt év tavaszán újból hazatérhettünk. Ha akarjátok, ha erősek és hűségesek vagytok, ha szeretitek evangélikus egyházunkat és drága magyar hazánkat, minden megváítozhatik itt egy csapásra. Boldog újesztendőt küldök a népeknek, hogy az az egymásratalá- lásnak nagyszerű esztendeje legyen, a vezetőknek, hogy elsősorban népeik érdekét nézzék, az alanValami írásféie van rajta. Betűk, számok;. Vesszők, pontok. Izgatóan érdekes. Rettentő kíváncsi, hogy mi lehet. De mégsem. Küzd magával. Már elfordul, de nem tudja megtenni, hogy ott hagyja. Hirtelenül felveszi. Olvassa: Luk. 12, 20. Rámered. Hideg fut rajta végig. Még az arca is megváltozik színében. Luk. 12, 20. Mi lehet ez? Béla is észrevette Aladár pillanatnyi megtorpanását. — Mi az? — kérdi. Aladár mutatja. Valami bibliai szent hely. Béla is nézi. Nézik ketten. Mi lehet. Bélát igazán nem igen érdekelte a biblia, de ez a néhány betű beleásta magát a leikébe, s felpiszkálta benne a kíváncsiságot. Rejtvényként meredt rájuk a cédula titokzatos betűivel, s ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy megoldják, összenéznek. Bibliára lenne szükségük. De honnan? Tanakodnak. Szinte hangosan. Már az étterem is felfigyelt. — Menjünk, — mondja Aladár, — itt úgy sem kapunk bibliát. Nézzünk valami könyvkereskedést! S nem messze találtak is. Aladár mohón kapott ä biblia után. Kifizette, s rohant kifelé. Egy lámpa alá siettek, s kezdték lapozni. Luk. 12, 20. De nehezen ment. Nem találják. Lapoznak, lapoznak. Élőiről, hátulról, de Lukácsot nem találják. összenéznek. Belepirultak ebbe az összenézésbe. Szégyelték magukat egymás előtt. Nem tudnak a bibliában felkeresni egy megadott helyet. Mégis csak sok. Művelt embereknek tartják magukat és erre sem képesek. Nem ismerik a fásoknak, hogy eltévelyedett lelkek izgatására ne hallgassanak, az egyházaknak, hogy egymás munkáját megbecsüljék, a családoknak, hogy békesség legyen minden családban, nektek drága vendvidéki hittestvéreim, a Lelki Harmat volt előfizetőinek, munkatársainak, akik felelősségteljes munkámban olyan híven támogattatok, mindenkinek, gyermekeknek és öregnek, férfiúnak és asszonynak, gazdagnak és szegénynek. Boldog és Istentől megáldott újesztendőnek jönnie kell, mert velünk az Isten! Kedves Hittestvéreim! Becsüljétek meg tehát hitünket ebben az új esztendőben is, ezt a drága véren szerzett örökséget, ne hagyjátok magatokat eltántoríttatni divatos jelszavak által, mert a divat csak olyan, mint a hajnali virág, mely szépen kinyílik, tetszik a szemnek, de alig virúl, már is elhervad, csak olyan, mint a kérész, melynek élete szemünk előtt úgyszólván pillanatok alatt vész el. Elmúlik a kornak divatja, letűnnek a nagyhangú jelszavak, elvesznek az ellentétes áramlatok, az evangélium tiszta világa pedig fényleni fog, mint világító torony, mindeneknek a jövőben is. Legyünk hát hívek a mi drága, a mi tiszta evangélikus hitünkhöz szentkönyv beosztását. Egyszerre csak felkiált Béla: — Itt van Lukács. Nem látod? Nagy volt az öröm. — No most a 12. rész, — mondja Aladár. Ezt . már könnyebb volt megtalálni. Fejezetől fejezetre mentek. Óvatosan, hogy át ne lapozzák. Lapoztak ketten is. Különös élvezet volt nékik, egyre közelebb jutni a keresett helyhez. Ä járókelők is felfigyeltek, s már egész tömeg állta őket körül. A nagyvárosi embert magán kívül mindenki és minden érdekli. Különösen az utcán. A két jóbarát azonban tudomást sem vett a köréjük egyre halmozódó csődületről. Keresik Luk. 12, 20-at. S végül is megtalálják. Olvassák. Aladárnak minden hajaszála égnek áll. Bélának is borsódzott a háta. összenéznek. Aladár csak annyit mond: — Szerbusz Béla, megyek haza. — Veled megyek Aladár. S egymásba karoltan sietnek tova. A tömeg érthetetlenül utánuk bámul, s egyik-másik sajnálkozva a fejét csóválja. Matild nyájasan üdvözölte őket és marasztalta Bélát. Bélát nem kellett kétszer hívni. Tetszett neki a meleg otthon, a csinos asszonyka, s a szeretet, mellyel fogadta őt. Egy-kettőre itt volt a tea és asztalhoz ültek. A két férfi egyszerre összerezdül, mintha villamosáram futott volna végig idegeiken. Az asztalon biblia fekszik. Mégpedig nyitottan, összenéznek. Majd a nyitott könyvre hajolnak. s annak paizsát, mint legjobb fegyvert szüntelen karjainkon hordjuk. Egyházunknak nem névleges, de igazi tagokra van szüksége, annak- okáért szeretteim, vegyétek fel az Isten minden fegyverét, hogy ellenállhassatok e veszedelmes időben és mindeneket elvégezvén, megállhassatok. Ebben a nagy munkában és ebben a nemes elhatározásotokban pedig legyen segítségtekre a Harangszó. Hári Lipót a „Lelki Harmat“ volt szerkesztője. BOLDOG UJESZTENDÖT! Elmúlt esztendőben nyomor volt és vér folyt. Kérdezed, miért volt? Ne kérdezd, miért volt. Pillants csak magadba s megtalálod sorban, Miért 1 elreng sorsunk vérben és nyomorban. Megtalálod ott az önzést, irigységet. S megbocsátasz mindig, ha megbántnak téged? Kenyérrel dobsz vissza, ha kővel megdobnak? S. látod, a telkedben mily vágyak lobognak? Két könyökkel küzdtünk saját jobbsorsunkért, Nem pedig egyetlen édes Krisztusunkért, Hogy általa mind-mind több lélek újuljon, S ha már vér patakzik, csak őérte hulljon! önmagamba nézek, hangom nem kiáltó, Csak suttogom sírva: légy velünk Megváltó, Törölje az ó-év bűneit kegyelmed, S hozza meg az Üjév szívünkben győzelmed! Kallós Erzsébet. Néhány sor alá van húzva piros ceruzával. Mégpedig: Luk. 12,20. összenéznek. A rejtély egyre titokzatosabb lesz. Béla kezdi magát rosszul érezni. Körültekint- get a szobában, de semmi gyanús nem mutatkozik. Mindenütt rend. Mindenütt mosolygó őszinteség. Matild élvezi a helyzetet és alig tudja visszafojtani kacaját. Nem szól, hagyja őket kínlódni. Végül is Aladár, hogy megoldja a feszült helyzetet, elmondja sorjában, mi történt velük, hogyan tértek le a kávéházba vezető útról és jöttek haza. — Valami véletlen játszik velünk, — mondja. — Nem véletlen, Aladár, — világosítja fel őket Matild. — A cédulát én tettem a zsebedbe, pénztárcád mellé. Gondoltam, ott feltétlenül ráakadsz, s ha már elvontad magad az én szavam elől, s nem ér utol, szóljon hozzád a jó Isten. És a jó Isten beszélt hozzád. Ez az egész. A két barát megint összenézett. És hallgattak. Hol Isten beszél, nincs az embernek mit mondania. Gyönyörű- este volt. Témájuk Isten és örökkévalóság. A biblia sem került le az asztalról. Forgatták, kerestek és olvasták. Kint lármázott az élet, a bűn és náluk csend, boldog öröm és áhítat. Mikor az óra elverte a tizenkettőt, imádkoztak. Közösen. Hárman. Béla megállapította: ilyen szilvesztert még nem élt át. S a jövő évi szilvesztert négyen ünnepelték. Két asszony és két férfi.
